IX. A PESTIS.
IX.
A PESTIS.
A PESTIS.
RÁKÓCZI már 1704 november 11-ikén hallotta, hogy Lengyelországban, kivált Ilyvó körűl, a pestis elhatalmasodott s «a maga döglelő természete szerint terhes nyavalyát s halált szerezne». Figyelmeztette az országot, hogy «Isten ő szent felsége hagyott s adott eszközöket, melyekkel a nyavalyáknak eltávoztatására s orvoslására élhessünk». Első segítségül eltiltotta a határszélen lakókat a lengyelekkel való érintkezéstől, a lengyeleket pedig a bejöveteltől mindaddig, míg a betegség meg nem szűnik. Máramarosnak és a szomszéd határszéli vármegyéknek tehát szigorúan meghagyta a kereskedők s mások járás-kelésének megakadályozását, hogy a nemes ország többi részét is biztosíthassa azon ragadós betegség ellen.* Egy esztendő múlva* újból meghagyta a fejedelem Máramarosnak, hogy mivel a pestis Lengyelországban nagy mértékben uralkodik, a határokat elzárassa s az átkelő helyeket bevágassa, hogy senki se jöhessen be. A hozzáérkező leveleket a határszélen őrködő tisztek a huszti főparancsnokhoz küldjék, de a levélhordókat be ne bocsássák. 1706 januárius 9-ikén újból nyugtalanító híreket hallott a lengyelországi pestisről,* de csak 1708 tavaszán kezdték rebesgetni, hogy a pestis a császáriak között magában az országban is jelentkezik.* Ha ez a hír valósúlna, a fejedelem szerint ütött a németek órája. «Bezzeg, nagy bajtól mentene meg az Isten, ha a többi közzé is elterjesztené ezen ostorának súlyát»! – írta 1708 június 17-ikén.* De meghagyta Károlyi tábornagynak, vigyáztasson a pestisre. A ki gyanús helyről jön, azt, szokás szerint, negyvennapi veszteglésre szorítsa, kivált a császáriaktól megszabadúlt kurucz rabokat, a kik közűl néhányan már hozzá is eljutottak.* Azonban ne gondoljon a pestissel, hanem ha lehet, ostromolja meg Aradot; «nem árt a pestis a magyarnak!»* Palocsay György nemsokára* valóban azt jelentette Károlyinak, hogy a sarkadi hajdúk más kuruczokkal együtt szerencsésen elfogták az aradi ráczok híres ezredesét, Tekeliját. «A pestistől nem kell tartani, – tette hozzá – jól megfüstölték a góréban.» Néhány hónap múlva azonban a pestis miatt a sarkadi hajdúk már erősen megfogytak s a fejedelem mindenütt megdöbbenve tapasztalta, hogy a pestis nagyon is árt a magyarnak.
Tört. Tár, 1908. 584–5.
1705 november 20. U. o. 589. De ehhez nem kívánta meg a nemesség személyes fölkelését. U. o. 589.
Arch. R. I. 467.
A péterváradi parancsnok értesítése szerint Karlóczát valóban minden oldalon elzárták, mert ott járvány ütött ki. Medows Harleynak, 1708 máj. 16. Simonyi, III. 377.
Arch. R. II. 279.
1708 június 30. U. o. II. 285.
1708 augusztus 22. U. o. II. 304.
1708 augusztus 13. Márki, Sarkad tört. 57–59.
A temesközi török földről és az aradi végekről egy leány a «nagy halált» valami csomaggal Csongrádba is behurczolta.* A baj rohamosan terjedett; július 2-ikán már Heves vármegye déli részében, Poroszló és Átány helységekben pusztított; «mely Isten látogató ostorától valóban tarthatunk», – búslakodott a fejedelem.* Budát és Székesfejérvárt maguk a császáriak is elzárták, mert ott már a pestis szedte áldozatait. A járvány Heister császári altábornagy működését is gátolta.* Rabutin hiába vágatta be a Havasalföld, Moldva felé vezető útakat, hiába őriztette a szorosokat. Moldvából gyergyói czigányok hordták be a bajt; egy segesvári szűcs, a ki Gyergyóban vadbőröket vásárolt, átragasztotta Segesvárra és Rabutinnak ott álló ezredére, s pár hét múlva már országszerte haltak az emberek, kivált a gyermekek. A megmaradottak ettek, ittak, házasodtak s a templomnak feléje sem néztek; pedig a gubernium meghagyta, hogy vasárnap se ne egyenek, se ne igyanak, míg háromszor nem voltak a templomban. Miért mennének oda? – mondták a papoknak; – eleget sírtak, imádkoztak, Isten még sem könyörűlt meg rajtuk; hát ha 2–3 nap alatt úgyis meg kell halniok, legalább vígan haljanak.*
Rákóczi eml. 260–1.
Arch. R. II. 497.
1709 július 20. Medows Boyle miniszternek. Simonyi, III. 449.
Cserei, Hist. 429–432. nagyon élénken rajzolja a pestises idők nyomorúságait. Medgyesen 1708 október 3. már pestis uralkodott. Trauschenfels, Deutsche Fundgruben, 375. V. ö. Tarcsafalvi egykorú Enchiridionját (kézirat a kolozsvári unit. könyvtárában).
39. GRÓF HEISTER NÉVALÁÍRÁSA.*
Gróf Heister névaláírása.
A fejedelem már augusztus 8-ikán óvatosságra intette Bottyán hadait. Meghagyta, hogy a pestises helyeket mindenütt kerűljék; inkább a pusztákon vonúljanak keresztűl s falvakban ne tartózkodjanak.*
Arch. R. IX. 711.
Őszfelé a pestisről már bizonyos megadással írta, hogy megvannak: legyen velök, ahogy az Isten akarja és legjobbnak tartja. Isten úgy megerősítette szívét, eszét, hogy Theodori parum interest, humane an sublime putrescat: Theodorus keveset törődik vele, emberi vagy mennyei módon rothad-e el.* Sőt megint bízni kezdett, mikor azt hallotta, hogy a pestis, mely «már régen grasszál a Maros mellett», az erdélyi német hadat pusztítja.* Elérkezett a baj Debreczenbe is; de Isten keze mindenütt megvédett bennünket s a mi sebet ütött rajtunk, meg is gyógyítja. Nem fél tőle s Bercsenyit is biztatta, hogy éppen a pestis ad időt a kuruczok erejének összeszedésére. Bár híre futna, hogy a Szepességben és a városokban is van pestis!* Már az osztrákok is védekeztek ellene. József császár az örökös tartományoknak meghagyta,* hogy Magyarország határai felé, a pestis terjedése ellen, magyarúl tudó albiztosokat alkalmazzanak. A veszedelem azonban nemcsak a császáriakat tizedelte, hanem a kuruczokat is. Serkén már október végén belekapott a Károlyi hadába, de «kipálinkázták».* «A pestis, a pestis! – sóhajtott Bercsényi.* – Csak pestis ne volna!»
1709 szeptember 20. Arch. R. II. 549.
1709 szeptember 23. U. o. II. 551.
1709 szeptember 27. U. o. II. 554.
Kaprinai, Edicta publica varii argumenti. I. kötet. 7 lapra terjedő német kiáltvány. (A budapesti egyet. könyvtárban.)
Bercsényi november 8. Arch. R. VI. 392.
1709 november 9. U. o. VI. 400.
A várakban megfogyott a gyalogság; ennek pótlása pedig megapasztotta a síkon szolgáló katonák számát.* Ha a pestis nem terjed oly rohamosan, a fejedelem szerint országunkat hatalmába nem kerítheti a kevés számú ellenség, mely olyan csekély erővel még sohasem működött a nyilt mezőn s a pestis nélkűl akkora sikereket ingyen sem érhetett volna el.* Csak az vígasztalta, hogy a pestis ugyan naponkint gyarapodott, de az esztendő végéig a vitézlő rendnek még keveset ártott.*
Rákóczi önéletr. 191.
1709 deczember 10. Arch. R. II. 586.
1709 deczember 15. Arch. R. II. 594.
A veszedelem délről észak felé terjedt; s karácsony felé Hrabóczról maga is Homonnára költözött előle.* A téli hónapokban a pestis mintha veszített volna erejéből; de márczius felé 1710-ben újra kezdődött s a fejedelemnek Jászberényt is e miatt kellett odahagynia.* Mindent elkövetett hadai jó és pontos élelmezésére, mert úgy tudta, hogy «a pestis is hamarabb árt az éhező gyomornak».* Saját szavai szerint irtóztató szánakodó bánogatással értette a pestis terjedését;* hiszen június 7-ike óta már fejedelmi székhelye, Munkács körül is haltak az emberek. Elegendő orvos nem lévén, a kinek a feje fájni kezdett, mindjárt halálra szánták, lemondtak róla.* Írni sem akart többé a pestis kegyetlenségéről, a mely őket még a pusztán is megborzasztotta. Nem tudott tanácsot adni, mit tegyenek; hanem «Deus misereatur nostri!» «Isten könyörűljön rajtunk!»* Saját táborán meg is könyörűlt; mert mindenütt ott táborozott, a hol kevesebb volt a nép, ritkábbak a falvak; napjában 8–10 haldokló katonát «kicsapott» a seregből s így «Isten jóvoltából magában kitisztúlt a pusztában».*29 Szánakozott a pestis elől bujdosó Bercsényin, halálnál is keservesebb sorsán; mert, Seneca szerint, a halál félelme a halálnál magánál is keservesebb. «Akárhova szalad, magával hordozza a pestist. Természet szerint szólván is, nincs már egyéb orvossága az isteni oltalomnál, a mely mindenütt megoltalmazza: inkább ott, ahol hivatalja szerint kívántatik jelenléte, mintsem lappangásában, a melylyel bizonyára magától el nem hagyhatja már ezen infectiót.»* A fővezér, Bercsényi, valóban nagy galibának tartotta a pestist. Őszintén megvallotta, hogy irtózik még szólni is emberrel. Terebesen 500-nál, ungvári uradalmában 1000-nél többen haltak meg benne;* Eperjesen naponkint 35–40-en is.* Cselédei, kivált belső cselédei, majd mindennap fogytak. Palkója megtömte a vezér pipáját, inni adott neki s azután hirtelen rosszúl lett; elment, hogy ott ne haljon meg. Pohárnoka, csuhadárja, inniadói mind megbetegedtek. «Se tálam, se ruhám – panaszkodott a gróf* – s még a ki nagyobb: pipám sem maradt.» Kassán három nap alatt száz hajdúnál több halt meg s Berthóti tábornok megírta, hogy Kassán egy hét alatt könnyen megolvashatja a népet.* A jobbmódúak Eger városából is elmenekűltek s a Hernád-Tisza közében a Bársonyos-szigeten sátrak alatt kerűlte a bajt. A fejedelem az udvar betegei számára visszatartotta a népszerű dr. Langot, de gondoskodott, hogy Munkácsról ők is kaphassanak orvosságot.*
1709 deczember 19. Rákóczi-tár, I. 225.
1710 márczius 18. Arch. R. III. 73.
Márczius 14. U. o. III. 69.
Június 4. U. o. III. 117.
Június 7. U. o. III. 119.
Július 16. U. o. III. 132.
1710 július 19. Arch. R. III. 135.
Július 27. U. o. III. 141.
Július 30. U. o. VI. 540.
Július 12. U. o. VI. 553.
Rákóczinak Barkónál, július 21. U. o. VI. 561.
U. o. 562. Október 5-ikén meg is olvasták. U. o. III. 177.
Barkóczi Krisztina 1710 szeptember 23. Éble, Károlyi Ferencz, I. 64.
40. GYÖNGYÖS.*
Gyöngyös (118. l.) Medve Imre rajza és Fuchsthaller A. metszete után.
Ő maga a pestis ellen nem ösmert jobb orvosságot az isteni kegyelemben való bizalomnál;* azonban az orvosi és a rendőri felügyeletet éppenséggel nem hanyagolta el. Helybenhagyta Kassa pestis-szabályzatát, de pénz helyett fogsággal kívánta büntetni azokat az értetleneket és a pestistől nem félőket, a kik járásukkal, kelésökkel a pestist elhurczolhatják, mi nemcsak a városoknak, hanem a vitézlő rendnek s következésképpen a haza szolgálatának is nagy hátramaradására és csonkúlására lenne.* A selmeczbányai veszedelem hírére a körmöczbányaiak mindjárt kórházat rendeztek be s azt orvosokkal, gyógyszerekkel látták el. Más városok is követték a példát.
Július 26. U. o. III. 288.
Július 16. U. o. III. 443.
1710 nyarán Zemplén, Abaúj, Sáros, Bereg, Ugocsa vármegyékben a pestis iszonyúan uralkodott; Bercsényi hadai annyira megfogytak a betegség és a hazaoszlás következtében, hogy az ellenséget valamire való erővel nem támadhatták.* Husztról, Kassáról, Ecsedről kihalt a helyőrség s a fejedelem úgy látta, hogy halál ellen nincs orvosság. Isten ítélete ellen nincs tanács. A ki meghal, csak el kell azt temetni!* Nem hitte, ha nem tapasztalta volna, hogy hadának egy része a pestis és a bódúlás miatt semmivé lett.* A ragály nagy elterjedése miatt «a tisztább aërből» nem küldhetett hadakat másfelé. «Míglen ezen ítélete meg nem szűnik s jókedvének sugara rajtunk felderűl: úgy látjuk, nem a mint a szükség kívánná, hanem a mint a lehetőség engedi, úgy kell a dolgoknak folyniok.»*
1710 július 29. Arch. R. III. 295. V. ö. Tört. Tár, 1883. 383., 540.
Szeptember 11. U. o. III. 161., 163.
Augusztus 13. U. o. III. 149.
Augusztus 20. U. o. III. 498.
Trompler János késmárki helyettes bíró megrázóan írta le a járvány pusztítását.* «Hová lett nemes polgárod? Hová kerűlt aranyos ifjúságod? Hol vagytok ti derék ifjak, hajadonok? Mily siralmas a te állapotod, kedves Késmárk városom!» Kétezernél több késmárki halt meg pestisben; Gyöngyösön is annyian, hogy
Bruckner, Késmárk műemlékei, 14–15. Szárazon, de nagyon tanulságosan ír a nagyszebeni pestisről Irthell János (Trauschenfels, D. Fundgruben, 377–8).
«Reggel két sorjában városnak hosszára
Házak alatt rakva a koporsó vala;
Tizenkét óráig azt temették vala:
Két órakor annyit még kivittek vala.»
«S Hernádon pestisben elhalt a föld népe.
Búzája kinn veszett, marha vesztegette.
A megholt embert is nincs, a ki temesse …
Itt meg nem szállottam: nincsen ember benne!»*
Házak alatt rakva a koporsó vala;
Tizenkét óráig azt temették vala:
Két órakor annyit még kivittek vala.»
«S Hernádon pestisben elhalt a föld népe.
Búzája kinn veszett, marha vesztegette.
A megholt embert is nincs, a ki temesse …
Itt meg nem szállottam: nincsen ember benne!»*
Dálnoki Veress Gerzson verses krónikája. Thaly, Adalékok, II. 362., 365.
Egerben már július elején kezdtek halni pestisben, pedig oda sokan menekűltek előle. Károlyi Sándorné sokáig habozott, elmenjen-e oda, «mivel az olyan népes helyen nagyobb szokott lenni a dögleletesség. A mit itten (Ócsán) kerűlni akarnék, ott még nagyobba beleesnem félhető».* Augusztus 2-ikán mégis elment 97-ed magával,* de szomorúan írta csakhamar,* hogy majd senki sem gyógyúl meg a bajból. Az ifjú Tóbiás sem ijedt meg jobban a haltól, mint ő a pestistől, hogy egészen elnyeli. Később a Hernád és Tisza közt levő Bársonyos-szigetre menekűlt, hol sok úri család ütött sátrat; panaszkodott, hogy dr. Langot az udvar nem ereszti hozzájok, mert az udvar fele pestises. Az orvosságot messziről, Munkácsról kellett hozatniok.* De a bécsi udvar is rettegett, mert a szomszéd országokban a pestis annyira uralkodott, mintha Isten el akarná törleni az emberi nemet. Mikor az emberek Győrben is halni kezdtek, az udvar elzáratta a határokat. «Jaj Bécsnek, a mely népes, ha Isten rajta nem könyörűl!»* Kolozsvárt, Enyedet a járvány nagyon megrontotta, Szebenből pedig az állami tisztviselők s a magyar nemesek elmenekűltek. A katonaság ott (mint Munkácson) a falakon barakokban, vagy a fellegvárban tanyázott, a polgárok pedig a falvakba menekűltek, s benn csak egy közbiztonsági bizottságot hagytak. A szebeniek közűl pár hónap alatt így is 451-en pusztúltak el.*
Károlyiné Barkóczi Krisztina levele 1710 július 17. (Károlyi-lt.) V. ö. Takáts, Barkóczy Krisztina, 154–155.
A jegyzék a Károlyi-levéltárban.
1710 augusztus 15. Éble, Károlyi Ferencz, I. 63. Takáts, 155.
Szeptember 23. Éble, u. o. 64.
Szeptember 28. Tarczali Zsigmond Teleki Sándorhoz. Teleki-lt. 3491. 9.
Han 1712-re szóló szebeni Kalenderének krónikai följegyzései közt.
41. BERTHÓTI FERENCZ LEVELE.*
Berthóty Ferencz levele (1708. aug. 20.) (120. l.) Olv. l. Hasonmás. szöv. 719. l.
BERTHÓTY FERENCZ LEVELE. 1708. AUG. 20.
(120. lap.)
Mostani Trencsényi Cásusrul való Novellákat Felséges Vrunk | parancsolatyábúl imprimaltatvan, kiván- | tam Nagyságodnakis meg küldenem, úgy az Bécsi novelláknak Pariajátis. |
Lőcsén 20. Aug: |
1708.
alázatos igaz Szolgája
Berthoti Ferencz m. p.
42. A GYÖNGYÖSI RÁKÓCZI-HÁZ.*
A gyöngyösi Rákóczi-ház (121. l.) eredeti fénykép után.
A kurucz vezérek közűl pestisben haltak meg Berthóti Ferencz, Buday István, Gyürky Pál tábornokok, Bagossy Pál és Szalay Pál brigadérosok. A fejedelem életére Langenthali Lang Ambrus és Hencziday doktorok vigyáztak.* Bercsényi szerint «többet tud kettőnél» Francesco Paruzzi olasz doktor,*
Tört. Tár, 1883. 386.
1709 szeptember 9. Arch. R. VI. 323.
a ki 1710 június 30-ikáig 37 olyan beteget gyógyított meg, a kiről a többiek lemondtak. Orvossága széltében bevált.* «Nyelték» azonban dr. Lang liktáriumát és tinkturáját is; flastroma szintén felfakasztotta némelyeknek pestises gugáját, vagyis kelevényét.* Paruzzi orvosságát Lang is rendelte.* Bercsényi utóbb még Ilyvóból (Lembergből) is küldte a Paruzzitól kívánt orvosságokat, a mik itthon Borbély János gyógyszertárából már kifogytak.* Hiszen Munkácson már – a fejedelem szerint* – maguk a gyógyszerészek is pestisesek voltak; ölték az embert vomitóriummal és purgáczióval. Ő maga saját jóféle ó-boraival gyógyította a betegeket.*
Arch. R. VI. 540. Rendesen Párisi Ferencznek hítták.
1710 július 21. U. o. 562.
1710 augusztus 10. U. o. 599.
Tört. Tár, 1883. 391.
1710 június 4. Arch. R. III. 117.
Tört. Tár, 1883. 398.
Erdélyben a gubernium halálos büntetés alatt tiltotta a halottaknak való harangozást, prédikálást, pompás temetést, szabad közlekedést. A ki nem engedelmeskedett, irgalom nélkül lelőtték, vagy felakasztották. A pestis az 1710. esztendőben ott már csakugyan szünni kezdett, minek következtében «az özvegyek igen kezdének házasodni, úgyannyira, hogy egy héten 3–4 lakodalmak esnek némely faluban.» De elszaporodtak a «lovas tolvajok» is, a kik «Rákóczi Ferencz katonáinak hirdették magukat» s a pestis helyett most már ők pusztították a németeket.*
Breve enchiridion Johannis Tarcsa-falvi 1599–1735. Kézirat a kolozsvári unitárius gymnasium könyvtárában 24–25. l.
Utóbb tett hivatalos becslés szerint* a pestis Magyar- és Erdélyországban 410,000 embert ragadott el; maga a szabadságharcz 85,000 életbe került. A fejedelem hitte, hogy ha a jövendőmondó Flisco szerint csakugyan olyan helyzetben vagyunk, mint a zsidók az egyiptomi futáskor s a hitetlenség miatt a világ vége közelgett: az isteni fölség, a ki bölcsességénél fogva nem változtatja meg a természet folyását, ugyanezt a sorsot rendelte a zsidóknál nagyobb nyomorúságra jutott magyar nemzetnek. És ha a zsidók közűl senki sem látta meg az ígéret földjét, a ki az isteni ígéretben kételkedett, itt is olyan lesz a sorsa annak, a ki ügye igazságában habozván, szerencséjének elérését nem reméli. Rákóczi nem hitte, hogy az Istent kísértette és vétkezett, mikor hivatalának teljesítésében önmagát nem kímélte: hisz ebben az isteni rendelésnek tett eleget. S egyedűl ennek tulajdonította, hogy a mellette levőkkel egészséges maradt.*
Katona, Hist. Crit. XXXVII. 661.
1710 július 26. Arch. R. III. 288.
