II.
II.
A katholikus reactio megindulása. A protestansok védekezése. A nagy-szombati protestáns üldözés. Asztalos András megbirságolása. Hitbuzgósága. Molnár hazatérését sürgető levelek. Latin-görög-magyar lexicon. Molnár szótárának kelendösége. A biblia újabb kiadása. Tudományoa hírneve. A külföldi barátok ragaszkodása. Hazatérés. Thurzó Borbála lakodalma Bicsén: Thurzó nádor ajánlólevele. Batthyány Ferencz meghivása. A Molnár-család hazaköltözése. Molnár Szalonakon és Rohonczon. A rohonczi papság. Zsinatok. Alföldi és felsőmagyarországi utazás.
MINT A MÉHEK, ha a kast durva kéz illette, úgy zudultak föl a protestánsok, midőn meghallották, hogy Belgiojoso várparancsnok a karthausiak egykori rendfőnöke, a kassai lutheranus templomot katonáival elfoglalta s a papot és tanítót elkergette.*
1604. jan. 6.
A nem várt erőszak meglepte és készületlenül találta őket: nem volt, a ki a jelekre figyeljen és előre figyelmeztessen. Rögtön feleszméltek. Vagyonukat török, német, magyar egyaránt pusztította és dézsmálta: a nehéz idők egyetlen megmaradt vigaszát, lelkiismereti szabadságukat nem akarták oly könnyen veszni engedni. Ez volt a csatakiáltás s csakhamar talpon volt fél Magyarország.
Éleslátású szemek fölismerték, hogy ez még csak bevezetés volt egy nagyobb támadáshoz: a kivívott győzelem után nem bizakodtak el, ébren maradtak, készülődtek s szervezkedtek. És a jelek nem is csaltak, csakugyan jól szervezett, kitartó és kiméletlen harcz volt készülőben, most már nemcsak katonai erővel, hanem szellemi téren is: a kezeikből kicsavart fegyvert fordították ellenük, a magyar szó és toll hatalmát, melylyel ők is szívig tudtak hatolni. Azonkívül lehetőleg fölhasználták helyzetük előnyeit, mögöttük pénz, befolyás, hatalom állott s feléjük sugárzott az udvar biztató tekintete. A tábori székhely Nagy-Szombatban volt, innen intézte támadásait Forgách Ferencz, a biboros-érsek. Ettől kezdve Asztalosék rossz időket éltek. Még alig dicsekedett el Molnárnak, hogy «Isten kegyelméből most minden helyeken, hol ennekelőtte még csak házoknál sem volt szabad olvasni az szentirást, most nyilván nagy bátorsággal hirdettetik az evangelium* Posomban, Szombatban, a jezsuitákat be sem bocsátják az országba; sok helyeken, hol ez háboru előtt be sem mert menni az evangelikus predikátor, most ímár a pápistát be sem bocsátják:»* még egy év sem telt el utána, már panaszolkodnia kelle, hogy a városbeli tanács az érsek és a papság ösztökélésére «ellene támadt» s 250 forintnál többet érő árút* vittek el erővel tőle, egy birság biztosítékául, a melyet azért vetettek rá, mert az iskolának és tanítónak «szállásos helyt» merészelt adni. Két hét mulva* azután négy tanácsbeli ember kiséretében fertálmesterek, drabantok jelentek meg Rátkay György lelkész házánál is, szekerekre rakták butorait s «feleségestül, gyermekestül kiküldték a város határából»: akarva, nem akarva, vele kellett menni az iskolamesternek is. A bibornok pedig, mikor később értésére adták, hogy egy református pap ismét «be akar lopózni» Nagy-Szombatba, azt az utasítást adta, hogy gondosan kell őrködni s nem kell beereszteni, s ha bejön, nem szekeren kell kivinni, hanem egyszerűen ki kell dobni. «Inkább haljak meg – tette utána ingerülten – semhogy megint jöjjön Nagy-Szombatba valami református predikátor.»*
T. i. a protestáns tan.
Levelezés, 1609. febr. 10.
Marhabőröket (cutes).
U. o. okt. 16.
Nagy-Szombat város jegyzőkönyvéből LICHNER P. közölte a pozsonyi ev. főiskola 1861–62. évi értesítőjében 19. l.
A predikátor ugyan, egy hónap sem telt bele, már visszament s a nádor Asztalos jogtalanul elhurczolt marhabőreinek visszaadását is megitélte:* de a békeség azért nem állott többé helyre s újabb izgalmakban nem volt hiány.
U. o. és Levelezés, 1610. febr. 17.
Az is méltán elkeseríthette a protestánsokat, hogy saját fiai is ellene támadtak: egy kálvinista gyermekből lett jezsuita ördög imádással vádolta őket* s még olyan túlbuzgó fia is elpártolt tőle, a ki debreczeni deák korában háborút akart izenni a pápistáknak.*
PÁZMÁNY P. Az Nagi Calvinus Ianosnac hiszec egy Istene. Nagy-Szombat, 1609.
IPOLYI, Veresmarty megtérésének historiája, I. 23.
Ily körülmények között nem csoda, ha a védelemre készülődés közben a lelkészek s a buzgó egyházpatronusok tekintete akaratlanul is Molnár felé fordult, a ki még mindig külföldön «tanult»: nem «e világon gazdagító tudományokat», hanem «olyakat, melyekkel legtöbbeknek használhasson az mi nyomorgó hazánkban»,* a ki még nem régen is e sorok kiséretében küldötte meg Zsoltárát egyházának: «Szerelmes anyám, keresztyén anyaszentegyház, hozzád való hálaadóságomnak ez küsded jelét vöd jó néven addiglan, míg az te szerelmesed az Jézus Christus ennél nagyobbal szeret.»*
Psalterium Ungaricum második Ajánlása.
A Psalterium Ungaricum második Ajánlásában.
S megértjük, hogy miért újul meg mindinkább a hivás, sürgetés, a mint képességeinek, tudományos sikereinek újabb jeleit látják s miért fokozódik az csaknem esedezéssé.*
Addig is, míg a meghivásnak sikere lenne, őt kérték föl, hogy válaszszon ki s küldjön oly könyveket, melyeket vallási vitatkozásnál használhassanak.
E hivó szavak nem hangzottak el hatástalanul. Molnár maga is érezte, hogy kötelessége egyházának bajában segítségére menni s midőn irodalmi terveit megvalósította s a családi boldogságban egy másik régi hő vágya is beteljesedett: csakugyan elhatározta magát a hazatérésre.
Még csak, hogy üres kézzel ne menjen, ajándékokról akart gondoskodni. Ilyenekül szolgált a már előbb (1611) kinyomtatott Latin-görög-magyar lexicon* mellett a bibliának egy újabb nyolczadrétű kiadása, mely az előbbi kiadásokhoz képest oly kicsiny volt, hogy hitsorsosai akár magukkal hordozhatták.*
A görög nyelven kívül nevezetes bővítése az, hogy DECSI CSIMOR JÁNOS Adagia-ját (Bártfa, 1598) is beledolgozta.
Biblia, 1612. Ajánlás.
Egy nagy hiányon akart ezek által segíteni. Ugyanis hazulról folyton panaszkodtak, hogy szótárának otthon szinét is alig látják, a kik csak feljöttek az egyetemekre, barátjaiktól vagy tanítványaiktól azt a megbizást hozták magukkal, hogy ha rá találnak, vegyék meg* s tényleg a frankfurti könyvvásár egyik legkeresettebb árúczikkei közé tartozott;* a biblia másfélezer példánya is már jobbára elkelt* s máskülönben is szükség volt az «utonjáró hivekre» s a kevés költségüekre telkintettel egy ilyen «kisded formájú» bibliára.*
MOLNÁR levele a göttingai egy könyvtárban. Lásd e mű végén és Levelezés, 1610. szept. 18.
Levelezés, 1608. szept. 8.
Biblia, Oppenheim 1612. Előszó.
U. o. E biblia kiadásával való munkáját így írja le: Általolvastam ujonnan (t. i. az első kiadást) és az Visoli editióval egybevetvén, az mely fogyatkozásokat ez előtt eszembe nem vehettem, mostan megjobbítottam és az nyomtatók tudatlanságából esett hibákat is kitisztítottam. Az margón feljegyzett egygyező helyeket, melyeket concordanciáknak hívnak a Piscator János bibliájával egybevetvén, megigazítottam. Midőn pedig látnám, hogy a könyv temérdeksége igen megnevekednék, a Genesistől fogva a következendő ó testamentomi könyvekben az caputok summáit, melyek néhol illetinél hosszabbak voltanak, megrövidítettem. Az apocryfus könyvekben pedig Franciscus Juniust követvén, a részeknek argumentomit mind kihattam … Az új testamentumot az Félegyházi versiójával haszonnal conferáltam. Az új testamentum után vetött Psalterium mellé adtam hiv barátim kérésére a közönséges énekeskönyvből egynehány kiválogatott Psalmusokat és szokott rövid dicséreteket, az szentirásból bölcsen szerzett Palatinatusbeli Catechismussal, könyörgésekkel és egyházi ceremoniáknak formáival egyetemben … (Biblia, 1612. Előszó.)
A szótárt mint vőlegény Hanauban, a bibliát* már mint nős ember Oppenheimban nyomtatta. Ez idő alatt ez volt egyetlen foglalkozása. Eltökélt szándéka lévén, hogy hazájába visszatér, nem fogadta el a tanítói állást, melyet az ambergi gymnasiumnál fölajánlottak neki, hanem mihelyt a nyomtatással elkészült (1612), készülődött a hazamenetelre.*
Egy folio-kiadásra is készült (öreg formában, öreg, azaz nagy betűkkel), de e tervét már nem valósíthatta meg.
Napló, 1611. aug. 22.
Nem volt ugyan még biztos állás, a melynek elfoglalására menjen, a beregszásziak meghívó levelét sem kapta meg, a kik száz forint uti költséget ajánlottak föl neki, ha elfogadja a városi iskola igazgatását,* de a sűrű hivásokból meggyőződhetett, hogy lesz üres állás s nem fárad hiába. Erre nézve már a Szíjgyártó levele megnyugtathatta, melyet két évvel előbb írt neki: «A helyet kérdezed, hogy hová menj? Hidd el nekem, óhajt téged az, a mely alkalmas és vágyadnak megfelelő lesz. Ha hazajösz, az orthodox lelkipásztorok mindnyájan gondoskodni fognak helyről, gondoskodnak a közrendű emberek, még ha a főrendek nem akarnák is.»*
Levelezés, 1610. szept. 18.
Levelezés, 1610. jul. 7.
De azok is akarták. Általánosan ismert és becsült volt a neve itt is, még a vallási ellenfél táborában is, a miről alkalma nyílt neki meggyőződni, mikor II. Mátyás császárrá választása alkalmával Lépes Bálint nyitrai püspök és magyar kir. kanczellár Frankfurtban lekötelező nyájassággal fogadta, sőt vacsorára is meghívta magához.* Egy barátja leveléből azt is megértette, hogy nyelvtana Forgách Ferencznek és Pázmány Péternek is tetszett.*
Napló, 1612. jun. 4. (Új naptár szerint június 14.)
Levelezés. 1611. febr. 22.
Tehát a meghivások, biztatások és egyéb jelekből következtetve, a legszebb kilátások között határozhatta el magát az útra. 1612. augusztus havában indult el magánosan, családját Marburgban hagyva, most még csak azzal a szándékkal, hogy előbb megfelelő állás után néz s ha ilyet talált, azután költözik haza feleségével és gyermekeivel.
Pedig oly sok jó barátja volt már itt, kiket most elhagyni készült. Molnár mindig szeretettel ápolta összeköttetéseit: régi jó barátait nem hanyagolta el, szerencséje és jobb sorsa pedig újabbakat is szerzett számára. A régiek közül különösen Rem ragaszkodott hozzá. Egy levelében szemefényének, egy másikban «nagy és tisztelendő», «legigazabb», «régi hű barátjának» nevezi s elhalmozza magasztalásokkal, «legkegyesebbnek», «legistenfélőbbnek»* mondja s nem szűnik meg csodálni fáradhatatlan szorgalmát. «Szeretlek téged – kiált fel egy levelében nemes lelkesedéssel – … te, a magyar egyház oszlopa és fénye, … szeresd Remet, ha megérdemli»; hasonló érzülettel van hozzá Rittershausen, első pártfogóinak egyike. Az újak közűl Heidfeld ebersbachi lelkész és író, a ki «Sphynx» czimű művéhez függelékül az ő latin elmésmondás-gyűjteményét, vagy Analecta Aenigmaticá-ját is kiadta,* az ifjú Piscator, Alsted Henrik, a ki egy levelében még a török nyelv tanulására is buzdította,* és különösen Scultet Ábrahám heidelbergi lelkész, a ki mindjárt nagyon megszerette, midőn legelőször látta s talán az egyetlen, a ki külföldi barátai közül nyiltan elismerte, hogy Németországban jobban hasznára lehet hazájának, mintha épen Budán laknék;* Hartmann tanár, Móricz fejedelem bizalmasa és kegyeltje, újszülött János fiának keresztapja stb. E regi és új jó barátok miatt, a kik mindent elkövettek, hogy közöttük elhagyottnak, idegennek ne érezze magát, nehezére esett a válás. Különösen Marburgtól, mely sikereinek, szerencséjének s boldogságának volt tanuja. De azért vissza ezek sem tarthatták többé.
Levelezés, 1608. szept. 4.
TOLDY (Adalékok 1869.) 150. Sphynx-et is Molnár művének gondolta, tévedésére először Hermann Antal mutatott rá az Abafi-féle Figyelő XXII. kötetében 324., 327.
Levelezés, 1609. decz.
Levelezés, 1610. ápr. 16.
Hazatérő útjában, melynek, mint már említettük, tájékozódás volt a czélja s melyet, mint rendesen, most is részint hajón, részint szekeren és gyalog tett meg, Ulm, Regensburg s Bécsen keresztül szeptember 27-én érkezett vissza Szenczre. Itt most csak egy napot töltött s Bicsére ment, a hol most tartotta lakodalmát Thurzó Borbála, gróf Thurzó Györgynek, a nádornak leánya, gróf Erdődy Kristóffal. Legjobbnak gondolta ez alkalmat használni föl arra, hogy pártfogót keressen magának, mert itt a nagyobb főúri családokat mind együtt találta.* Hetven főurat sorol föl az a lajstrom, melyet az itt egybegyűlt lakodalmi vendégekről készítettek, kik nagyobbrészt családjaikkal és kisérettel jöttek. A lengyel király fiai és követe, osztrák főurak, a brandenburgi őrgróf követe, két magyar érsek, a Nádasdy, Forgách, Perényi, Eszterházy, Lórántffy stb. családok, a vármegyék, városok, káptalanok képviselői s rajtok kivűl mintegy háromezer ember vett részt a vendégségben, kik részint a várban, részint a városban voltak elszállásolva.*
E lakodalom leirását l. B. RADVÁNSZKY B. Lakodalmak a XVI. és XVII. században u. 12. és Magyar családélet és háztartás, I. 355–7.
A lakodalom nagyságáról fogalmat nyujt az, hogy az uradalom jobbágyainak ez alkalomból konyhára és fűszerszámra 1500 forintot, 40 ökröt, 140 borjut, 350 bárányt, 200 disznót és malaczot, 1000 tyukot, 20 akó eczetet, 65 akó bort s 295 akó sört stb. kellett beszolgáltatni. U. o. III. 61–62.
47. BICSE.*
A bicsei vár, a vágsellyei kastély Dörre Tivadar, a gyulafejérvári kollégium Cserna Károly eredeti fölvételei alapján készültek.
Molnár okt. 1-én érkezett meg s a főurak és nemes embereken kívül egy vándor tudósnak is hely jutott a vendégségben. Másnap az egybegyült násznép előtt valami vándor szintársulat egy komediát adott elő, ezt ő is végig nézte. A tulajdonképeni lakadalom 3-ikán volt s itt Molnár átnyujtotta a nádornak azt az ajánló-levelet, melyet a pfalzi választó-fejedelemség administratora, II. János zweibrückeni gróf állított ki részére. A lakodalom még másik nap is tartott s Molnár csak 5-én folytatta tovább útját. A nádor elindulása előtt ajánlólevelet iratott Kassára a város birájának s esküdt polgárainak, a melyben elismeréssel emlékszik meg nagy érdemeiről, úgy hogy e miatt nem is szorul ajánlásra. «Nem is annyira ajánljuk, mint inkább mintegy kézről-kézre adjuk», mondja az ajánlólevél.* És valósággal Kassáig se juthatott el. Alig jött el Bicséről s alig hogy Nagymegyeren unokaöcscsénél kipihente magát, levelet kapott Patai Istvántól, melyben Batthyány Ferencz nevében felszólította, hogy menjen Rohonczra.*
M.-Okmánytár, m. rész. 1612. okt. 3. Az eredetit Kassa város levéltárából először KEMÉNY L. közölte a Tört. tár 1891. 168. Ez Ajánlólevélnek csakugyan lett volna sikere; a kassaiak meghívták iskolájukba, de a levelet nem kapta meg: «Értettem barátimtól – írja – az Berekszásziaknak és a Cassaiaknak felőlem jó itileteket, hogy kik az ő scholájokban való szolgálatomat kívánták legyen. Kiknek levelek talám irégységből esett, hogy hozzám ne érkeznének.» Post. Scultetica 1617. Dedicáló epistola, 7. lap.
Napló, 1612. okt. 24.
48. THURZÓ GYÖRGY.*
Thurzó György arczképét Sadeler Egyed császári metszőnek Prágában 1607-ben készült metszete után közöljük, mely a Történelmi Képcsarnok tulajdona. A kép körirata: «ILL(USTISSI)mus GEORGIVS THVRZO DE BETTHLEHEMFFALVA COMES DE ARWA EIVSDEMQ(UE) COMITATVS SVPREM(US) AC PERPETV(US) COMES, DAPIFEROR(UM) REGALIVM IN HVNG(ARIA) MA G(ISTE)R SAC(RAE) CĆS(AREAE) REG(IAE)Q(UE) MAI(ESTATIS) CONSI LIARI(US)* Vivit post funera Virtus. A kép alatt: «IS AMPLISSIMVS QVI SVA VIRTVTE IN ALTIOREM LOCVM PERVENIT! NON QVI ASCENDIT PER ALTERIVS INCOMMODVM ET CALAMITATEM. | S(acrć) Caes(ć)rea M(aie-sta)tis sculptor Egidius Sadeler ad uiuum delineauit et D(e)d(icavit). Pragć MDCVII.»
Batthyány Ferencz királyi főlovászmester, a dunántúli részek főkapitánya, Vas- és Sopron vármegye leghatalmasabb és leggazdagabb főura volt. A két egymásután következő király Rudolf és II. Mátyás rendületlen és kedvelt híve, kit Bocskay föllépése sem tudott a hűségben megtántorítani;* jeles katona, a ki fiatal korában kitűntette magát a fejérvári csatában (1575); gazdag főúr, a ki a németújvári, szalonaki, rohonczi és sok más jószágoknak volt ura. Lakóhelye is hol itt, hol ott volt, leginkább mégis a vasvármegyei Rohonczon tartózkodott. Buzgó református volt, a ki nemcsak érdeklődéssel kisérte egyháza dolgait, hanem részt is vett annak ügyei intézésében s levelezett Pataival, a püspökkel s együttesen intézkedtek zsinat összehivása felől és más fontos ügyekben.* Ez hivatta most őt a Patai levele által. Különben nem most hallotta Molnár először a Batthyány nevet. Régebb idő óta ismerte legalább hiréből Ferenczet és az uradalmain levő papokat. Már két évvel előbb azt írta neki Szijgyártó,* hogy mikor Németújvárt Beithe István lelkésznél látogatóban volt s «ebédjét jó beszédivel egyetemben vette», ő róla is beszélgettek. Beithe jól emlékezett még reá s elmondta, hogy milyen jó néven vette tőle, hogy a külföldön ő róla sem feledkezett meg s Prágából szótárát megküldte neki s panaszképen említette, hogy fia Beithe Imre, a körmendi lelkész elvitte tőle s nem adta többé vissza. «Ennek urát is, – így folytatja tovább Szijgyártó – körösztyénségében jó volna kegyelmednek irásával meglátogatni Botthiáni Ferenczet. Hasznosabbnak itélném bizony Tökölinél és Turzó Szaniszlónál.»* Molnárra az ilyen figyelmeztetések rendesen megtették hatásukat. Nem szívesen szalasztotta el a legcsekélyebb alkalmat sem, hogy valakit pártfogójának megnyerhessen s bízvást föltehetjük, hogy már ekkor legalább levél és művei útján megismertette magát Batthyányval.
Csak később, 1620-ban pártolt át Bethlenhez.
TÓTH F. Túl a dunai ref. püspökök élete. (1808.) Patai élete.
Levelezés, 1610. jul. 7.
Levelezés, 1610. jul. 7.
A Patai levelét kapva, útra kelt Rohoncz felé. Útközben a nagyobb egyházakban a hívekkel ismerkedett, néhol talán prédikált is s Köveskuton a zsinaton is résztvett, melyen Patai püspök elnökölt. Batthyány Molnárt Rohonczra az udvari papság* végett hivatta. Kész örömmel vállalkozott rá s a bőkezű főúr kétszáz forintot adott neki foglalóul és útiköltségül. Nagy összeg e korban, mely a rendes papi fizetésnek kétszeresét is meghaladta.* Molnárnak ezután már nem volt maradása, másnap útra kelt, hogy haza költözteti feleségét s gyermekeit.*
Különösnek találjuk, hogy Molnár ezt Napló-jában egy szóval sem említi, sem föl nem jegyezte, noha ez szokása volt, hogy predikált-é? Hogy itt mégis papi hivatalt viselt, szenczi Csene Péter egy levelének czímzése bizonyítja: Clar. et doct. viro domino Alberto Molnár Szenciensi, ecclesiae Rohonczinae orthodoxae ministro fideli.» Lev. 1613. máj. 20.
Prot. Szemle. 1895. 59. 1. (POKOLY czikke.)
Napló, 1612. decz. 1. (Régi naptár.)
49. BATTHYÁNY FERENCZ NÉVALÁIRÁSA.*
Batthyány Ferencz névaláírásának olvasása: «Franciscus de Batthyan manup(ro)p(ria)». (Eredetije az Országos levéltárban.)
Hosszú és fáradságos volt ekkor az utazás, melynek veszedelmeit a téli idő még nevelte. Molnár az által akarta megkönnyíteni s gyorsabbá tenni az utazást, hogy lovakat vásárolt, hogy ne kelljen minduntalan a póstára várakoznia, de így is majdnem két hónapot vett az igénybe s január vége felé járt, mire Marburgba eljutott.
Itt családja körében, megvárta míg a tél elmúlik s azután elbúcsúzott Németországtól.*
Napló, 1613. márcz. 26. (Régi naptár.)
Hazafelé az utazás, családostul, podgyászostul még több időbe, teljes két hónapba került s május lett, mire a hajó és a lassan haladó podgyászos szekerek őt és családját ingóságaival együtt Rohonczra szállították.
Rohonczon csak megpihentek s azután Szalonakra költöztek át, itt volt lakásuk egy fél éven keresztül, a másik fél évet Rohonczon töltötték.
Úgy szalonaki, mint rohonczi papsága alatt nem sok dolga volt otthon lelkészi teendőkkel, inkább a tanácskozás és szervezkedés munkája foglalta el most a lelkészeket, hogy a katholikus ellenhatással szilárdan daczolhassanak. Molnár tapasztalataira és elméleti ismereteire ennél nagy szükség volt s mikor már biztos volt hazajövetele, el is halasztották érette a zsinattartás idejét, akkorra, mire haza jön. Mikor már útban van, Patai írja egy másik lelkésznek: «Molnár Albert urat várom» – s azután nagy megnyugvással írja ismét: «Molnár Albert úr már itt van; a napokban elvitetem hozzád a zsinati meghivókat.»* Két zsinat is volt ez idő alatt, az egyik a közeli eső Körmöndön, a másik Komjátiban* s egy kisebb gyűlés is volt Liszkán, Molnár mindeniken részt vett. Azonkívül a püspök magával vitte egyházlátogató útjára, Batthyány is többször el-elvitte Németújvárra s egy alkalommal könyvtárát is vele rendeztette.
FABÓ A. Codex diplom. ev. I. 63. 64.
Nem tévesztendő össze az 1623-iki komjáti zsinattal.
Kétszer nagyobb útat is tett az Alföldre egy «deákinas» kiséretében, hogy behajtsa a pénzt, melylyel talán könyveiért maradtak adósok s hogy tanulmányozza az itteni viszonyokat. De nem hajthatta végre teljesen szándékát, az utazás nagyon veszedelmes volt ez időben, az utas folyton remeghetett, hogy török martalócz csapatokkal találkozik; ez ellen keveset használt az az egy katona, a kit kisérőül egyik másik főúr, mint Sárospatakon Lorántfi Mihály adott mellé, azért folytonos félelem között utaztak Böszörményig. Tovább nem mertek menni, innen «visszafutamodtak tatártul féltükben».* E helyett a bátorságosabb felső Magyarországot járták be, mely már gyermekkori emlékek miatt is kedves volt Molnárnak. Ellátogatott Gönczre, Kassára, a hol Bocatius Jánosnak volt vendége s Váczi Gergely pedig úti tervet készített neki,* Márkusfalván a Máriásyakhoz, Késmárkon a Tökölyekhez kopogtatott be.
Napló, 1613. okt. 13. M.-Okmt. 63. l.
Lásd a Molnár-Okmánytárban.
