Párta. Szalagos hajfonat.
Párta. Szalagos hajfonat.
Ugyanezen csészén egy diadémszerü harmadik női fejviselet is látható, a mi a magyar leányok gyöngyös pártájának felel meg, a párta alól csüng le a hosszú hajfonat, mely széles és hosszú kettős szalagban vagy pántlikában végződik (15. 4., 5., 7.). A kámamelléki szludkai ezüst csésze domborművén is egész világosan megállapítható a hosszú hajfonat, csakhogy itt a pártát koszoru helyettesíti. Hajadonaink leeresztett és pántlikával befont hajviselete tehát megvolt már a honfoglalás kora előtt is s ép oly régi, mint asszonyaink hajviselete, kik kontyba csavarták hajukat s ezt a főkötővel födték be.
E szokásnak a törökségnél is sok nyoma maradt. Vámbéry irja, hogy a baskir, kirgiz, turkomán és ujgor leányok födetlen fővel járnak és szalagokkal befont s leeresztett hosszú hajfonadékot viselnek; megvan a pántlikán a hajfonadék a krimi és nogaj tatár leányoknál is, csakhogy ezek, valamint a csuvas leányok, nem hajadon fővel járnak, hanem díszes kerek sapkát (takija, tokhja) is tesznek a fejükre. Midőn pedig a középázsiai nomád (turkomán, kirgiz, özbeg) leány férjhez megy, főkötőt kap, melyet csak akkor tesznek a fejére, mikor a pap megáldotta. Ez a főkötő a czukor-süvegalakú, csaknem fél méter magas, fönt lapos «szeökele», mely bőrből készült, vörös vagy sárga kendővel van beborítva, két oldalt lecsüngő fátyollal «böründsük»-kal vagyis mint a hátfalusi csángók mondják «baráncsik»-kal ellátva, felső részén csipkével s ezüst darabkákkal diszítve. Ilyenforma az ujgur nők «orabuk»-ja is, melynek a fátyola (csambul vagy lecsek) szintén elmaradhatatlan alkatrésze. A csuvas asszonyok is süvegalakú főkötőt viselnek, melyet «khospá»-nak vagy «khaspá»-nak neveznek; hasonló ehhez a baskir nők «kasbav»-ja, melyről ugyanazt olvassuk, a mit a «szeökelé»-ről, hogy a nő csak férjhez menetele után hordja. Maga az elnevezés különben szó szerint «homlokkötőt» jelent s eredetileg alighanem különbözött a tulajdonképeni főkötőtül, a csagataj «basbag»-tól (csuvas: «maszmak») vagyis női kalaptól; jelentés szerint pártaszerü fejék lehetett; egy helyen Vámbéry is «diadém»-nak magyarázza. A pártaforma fejék, mely posztóval bevont, gyöngyökkel kirakott s nyirfahéjból készült felálló abroncsból áll, a vogul nőknél is feltalálható; viselnek ezenkivül kendőt s hajukat két fonadékba fonják, melybe szalagot kötnek.*
Vámbéry A. A török faj. Budapest. 1885. 288, 409, 445, 487, 535, 602, 635–636, 653. l. – A baráncsik szórul. l. Patrubány L. M. Nyelvőr. 1882. 17–18. l.
