Lószerszám.
Lószerszám.
A lószerszám a nyugoti képeken sokkal egyszerűbb, mint a keleti emlékeken. Egyszerü kantárt és szügyelőt látunk rajtuk, ellenben csótárt és farmatringot nem találunk. A lovas pecséteket leszámítva, nekünk az Árpádok korából nem maradt olyan emlékünk, a hol a ló teljes fölszerelését láthatnánk; a keresztyénséggel pedig megszünt az a régi szokás, hogy a vitézzel együtt fölszerszámozott lovát is eltemették s így nincs módunkban, hogy a leletek bogláraiban és pitykéiben fölismerhetnénk a díszes lószerszám maradványait; mégis a magyar ember természeténél fogva egész bizonyosnak tartjuk, hogy az ezüst vagy legalább is réz boglárokkal, pitykékkel fölékesített sótáros, sallangos lószerszám az Árpádok idejében sem ment ki divatból, hiszen megvolt az az Anjouk alatt is, mint az 1378-ki veleméri falfestmény tanusítja (X. B. 5.), melyen a nyugotiaknál nem igen divatozó sallangos farmatringot is megtaláljuk.*
A lovas pecséteket l. Arch. Ért. XI. 1877. 257. XII. 1878. 8. XIII. 1879. 397. XIV. 1880. 358. – Szendrei J. Hadt. Eml. 46. l. – L. még tábláinkon 19. t. 14 és 22. t. 5.
Egy a M. N. Múzeum birtokában levő s a XIII–XIV. század közti átmenet időszakából való niellós ezüst csat tanusága szerint, mint egykor a Szasszanidák idejében, az Árpádok alatt is szokásban volt, hogy a lovat egészen bevonták szövettel. (22. t. 8.)
