IV. Ferdi és Lajos – Utolsóelőtti cikk –

Full text search

IV. Ferdi és Lajos
– Utolsóelőtti cikk –
Ha a mennyei gondviselés a Maszák Hugó ballábát és a Tisza Kálmán jobb de nem jobbik lábát venné alapul, hogy arra egy testet alkosson, olyan forma konstrukció kerekednék ki belőle, mint aminő a királyi biztosság.
Az egyik láb (Tisza Lajos) nagyon hosszú, a másik láb (a biztosi tanács), nagyon rövid emiatt a test egészben véve szenved, s a sántikálás elkerülhetetlen.
S különösen akkor, ha a hosszabbik lábon még azonfelül olyan tyúkszem is van, mint aminő – Bakay.
Szándékosan hagytam az igénytelen karikaturát szombat óta bevégzetlen: addig teljesen kiforrták magukat a vélemények.
A közönyösek azt mondják, hogy »kár volt Bakayval ingerkedni, mert még harapósabb lesz«; az ellenségei így szólnak: »vagy jobban kellett volna ütni, vagy sehogy«. Barátjai pedig a következőképp okoskodnak: »mért nem hagyta ön menni a maga útján, hadd járta volna le magát még jobban?«
A királyi biztosság az iránt interpellált meg; hogyhát a városi tanácstagokat meg miért felejtettem ki? Ők azokkal is szeretnének megösmerkedni.
Nem tehetem.
Szluha mindnyájunknak kedvencünk, Rozenberg olyan fogas prókátor, hogy sohasem mutatja a fogát. Pálfy pedig, mint ahogy nemrég kifejezte magát egy értekezleten, nem hederít a skriblerekre.
De különben is a város által választott tanácstagoktól nem lehetett azt várni, hogy ők ragadják magukhoz a vezérszerepet: az ő álláspontjuk passzív, s az ő feladatuk az információ, s nem az ellenzékeskedés; szegedi ember hátul tartsa most azt a kezét, amelyikkel ütni volna kedve.
A »szegedi hármak« ellen nem lehet panasz. Állják a helyüket derekasan. De mert a hírlapíró kötelessége észrevenni a csekélységeket is, amik a szereplő egyéneket jellemzik, meg kell jegyeznem, hogy Szluha magasodik ki legjobban.
Csak az egy Szluha van régi magyar fából faragva. A légkör, melyet a királyi biztosság teremtett, csupán őt magát nem zavarta meg. Az maradt, aki volt. Katona, aki nem mozdul onnan se jobbra se balra, ahová állították. Aki tudja, hogy amikor a »császárt« szolgálja is, a hátán levő borjunak otthon bőg az anyja. Szluha nem hajhász nagy szerepet, és nem is visz nagy szerepet. S éppen ez a legszebb szerep.
Általában igen érdekes anyag az elmélkedésre a szegedieknek, hogy most Szluhát említettem Bakay mellett, – kit csak nemrég fölcseréltek Bakayval.
Szluhától elfordult a népszerűség, mert az országgyűlésen nem játszott szerepet, mert nem volt szemtelen, mert nem szólt hozzá az olyan kérdésekhez, amikhez nem értett, s nem blamírozta magát és a várost, mert nem szaladgált a miniszterek után, nem hajhászta a kegymosolyokat, s nem igyekezett svindlírozással államférfiúnak látszani.
Elfordult tőle a népszerűség, amikor át kellett volna melegednie. Mert úgysem nem látunk ma egyebet, mint hogy éretlen fickók humbugizálnak az országgyűlési padokon… a talmi arany csillog még a Dicsőség kirakatában is.
S a szegedi közvélemény, amikor azt állítja, hogy Szluha Ágoston eldobta magától a tolvajkulcsot, amellyel a hírnév templomába belophatná magát, hanem szerényen meghúzza magát a névtelenek között és tanulmányozza a nagyok nyomdokait, ahelyett, hogy kalapot emelne előtte, elfordul tőle és megválasztja Bakayt.
Ha Szeged olyan politikust akar magának nevelni – aki a szédelgésen kezdi –, akkor jobb nekünk csak megmaradni – a baromfitenyésztésnél. Többet használunk vele az országnak.
Különben bocsánat e kitérésért.
Tovább vitt tollam, mint ameddig akartam.
A közvélemény cikkeim felőli kritikáját volt szándékom megírni »epilógnak«. Említettem, hogy mint vélekedtek azokról Bakay barátjai és ellenfelei, valamint a királyi biztosság.
De mindenesetre legérdekesebb mindenek fölött magának Bakaynak a hozzászólása.
Tegnapelőtt volt szerencsém találkozni Szeged város országos hírű képviselőjével.
– Ütnek, vernek engem! – mondá mágnásos lágysággal, mialatt illatos szivarjával (mely nyilván a Tisza Lajos fiókját vallotta még nemrég otthonnak) a taktust ütötte szavaihoz.
– Remélem, hogy képviselő úr fölül van emelkedve annyira, hogy az ilyen apró dolgok nem zsenírozzák.
– Oh, én mindenesetre fölül vagyok emelkedve.
– Hiszen, én istenem, nekünk is csak írni kell valamiről. Mondjon valami jó újságot.
– Írja meg ön, hogy a szilléri töltésen zsilip lesz!
– Ah, valóban?
– Ezt is nekem köszönheti a város – mondá mellét kifeszítve s széles demokrata kalapját hátra tolva a fején.
– Ah, ne mondja! Tehát ön?
– Igenis, az én művem. Most, ahogy körülvizsgáltuk a töltést Tiszával, azt mondom neki: »Te Lajos, tudod-e mi hiányzik ide?«
– Nem én Ferdi pajtás, ugyan mi? – kíváncsiskodék Lajos.
– Hát ide bizony egy zsilip köll – szóltam én.
– Az, isten ugyse! – mondá ő, s rögtön hívatta Szeghőt, hogy a megszületett gondolatnak testet adjon.
Íme, ez is egy vonás a Bakay fotográfiájához, melyből még azonkívül az a tanulság hogy Ferdi tudománya mellett ilyeténképpen lesz Lajos naggyá.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi