V. Búcsúcsók.

Full text search

V. Búcsúcsók.
A mi örökké szellemes Taschlerunkkal történt, hogy egyszer egy miniszteri tisztviselő azon panaszkodott előtte, hogy az utazási utalványát s különféle napidíjait, bármily lelkiismeretesen számította is föl, csak levonás mellett fizették ki.
– Oh, oh fiatalember, – mondja az öregúr gúnyorosan – ön még túlságosan fiatal ember. Tapasztalatlan… egészen tapasztalatlan.
– Bocsásson meg kérem, de…
– Semmi de. Ha ön azt akarja, hogy az összes számadását helyben hagyják, tegyen ön bele mindég a számlájába valami ostobaságot is a kassza-kontrolór számára, mert annak muszáj törülni.
A zseniális öregúr e mondása korántsem egy fölületes bonmot. Mély filozófia az.
S én ajánlom azt mindazon államférfiak számára, akik nem akarják magukat lejárni: kövessenek el néha napján egy-egy ostobaságot is, amin az ellenzék megbotránkozhassék.
Mert az ellenzéknek olyan szükséges a megbotránkozás, mint a pihenő embernek a testmozgás; az ellenzék emberhússal él, s piros vércsöppeket iszik.
S ezért tartom én furfangos embernek Bakayt, aki gyakran odadob nekünk egy-egy apróbb hibát, hogy azért szidalmazzuk, s azalatt észre se vegyük, mit csinál, s ezért követ rossz politikát Tisza Lajos, ki oly kevés egyes hibát láttat velünk, hogy egész működése ellen vagyunk kénytelenek támadni.
De ha a nyitott szem áthatóan nézi Bakay működését, azt kell látnia, hogy az egy galimathiász. Egy kocsi az, melyet az iparosok indítottak meg, s mely most sebesen gurul a lejtőn. Egy kocsi, amelynek ide-oda lötyög a rúdja. Egy kocsi, amelynek a két első kereke az önzés, a hátulsó két kereke pedig az esetlegesség.
S hogy teljes legyen a kép, ott csörömpöl megoldva a kisafán a kerékkötő lánc.
Nem akarom a múltat bolygatni. Legyen az most pihenő tó, s nyelje el a benne lavírozó Bakayt a köd. Pedig közel suhannak sötét árnyak, itt táncolnak a tollam hegyén, és integetnek negédesen, mintha arra kérnének, hogy támasszam fel őket.
A megtépett erkölcs görcsösen fogja meg kezemet, s azt sziszegi: »vágd«.
A politikai jellem, penészlepetten, színehagyottan lép elő egy szerény zugból: »ne kíméld – mondja – én nem ismerem«.
A népszerűség bekocogtat ablakomon, s azt kiáltja: »én tévedhettem«.
S a méltányosság sötét fátyollal födi el szelíd arcát, mintha súgná: »ne láss meg engem«.
De én azért meglátlak téged szép istenasszony, s méltányos leszek Bakay iránt, s nem ócsárlom tovább, mert Bakay eléggé meg fog bűnhődni hibáiért.
A nagyravágyás, mely a képviselői székig vitte, megássa sírját is. S az egy olyan sír lesz aztán, amin nem zöldül ki a fű sohasem…
S én csak sajnálom ezért Bakayt, szinte rosszul esett, hogy éppen nekem kellett meghúzogatni kissé a vörös haját: amely úgylehet – csupán paróka.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi