FŐVÁROSI LEVÉL

Full text search

FŐVÁROSI LEVÉL
(A főváros hangulata. Egy adoma a királyról és Lukács kormánybiztosról. A »huszonöt forintok« és a miniszterelnök)
Itt még mindig nagy az érdeklődés Szeged sorsa iránt. Ha a lapok már nem közölnek is hasábnyi tudósításokat a szerencsétlen városról, a nép részvéte még nem hűlt ki, s hihetőleg még sokáig nem is fog kihűlni. Kávéházakban s mindenütt többnyire ez a beszélgetés tárgya, s még a Madarász-féle gyilkosság sem bírta azt leszorítani a szőnyegről csak igen kevés időre.
Csodálatosabbnál csodálatosabb történetek keringenek közszájon, amiknek persze fele sem igaz, a borzalmas históriák gyártói elemükben vannak. Mindenki hallott valami újat, valami csodálatosat és borzasztót.
Legérdekesebb azonban hallani a köznépet, melyre szinte nagy benyomást tett Magyarország metropoliszának elpusztulása. Itt egész regekör képződött a város szerencsétlenségéből merítve anyagot, legkiváltképpen pedig a király látogatásáról.
E népies anekdoták egyik legcsinosabbika így szól:
Midőn őfelsége megnézte volna Szeged városát csónakon, könnybe lábadt a szeme, s elérkezve a számára készített sátorba, ebédelni kezdett. Ebéd végeztével eképpen szólott a kormánybiztoshoz:
Mondja meg nekem az úr, ki az oka e szörnyű vésznek, hogy fejedelmi haragom sújthassa azt, aki bűnös!
Maga a város az oka, felséges királyom mondá a kormánybiztos. Nem dolgoztak a gáton polgárai.
A király haragosan ráncolta össze szemöldökeit, s a város urai felé fordult.
Igaz az? kérdé szomorúan.
Nem igaz, felséges uram. A város megtette kötelességét. Tisza Kálmán az oka minden bajnak felelének a város urai egyhangúlag.
Király őfelsége haragra lobbant.
Hogy tudjam hát most meg az igazat? Kit büntessek?… Ti Tisza Kálmánt okoljátok, s a kormánybiztos benneteket. Kinek higgyek?
Ekkor egy százesztendős ősz pap lépett a király elé és odajárult az ezüst asztalhoz, melyen Őfelsége ebédelt, s egy színarany tányért vőn kezébe, melyen egy rakás dió volt, mert a szegény városban csak dió és kenyér jutott királyi ebédül.
Uram király! szólott rezgő, töredezett hangon ím itt e dió, ez tészen igazságot a vitázók között… Hallgasd meg szolgád tanácsát, s engedd, hogy a polgármester egy diót kiválasztva föltörjön, s ugyanakképp tégy magad is egy másik dióval. Ha a polgármester kezében lévő dió férges lesz, akkor e város a hibás, ha ellenben az általad választott lészen egészségtelen, akkor a te szolgád, Tisza Kálmán a hibás.
A király gépiesen megfogott egy diót s tulajdon kezével feltörte, és íme, a dió egészséges volt.
A kormánybiztos ujjongva kiáltott föl:
Látod, felséges úr, hogy a város a hibás!
Majd kitudódik , mondá a király, mire a polgármester is föltört egy diót. Az olyan egészséges, fehér volt, mintha most szakították volna le a fáról.
A pap keze reszketni kezdett az örömtől, s kezeiből kihullott az arany tányér, csörömpölve gurult végig a földön, s a sok dió szétszóródva ugrált a sátorban. Egyik valami kőbe vágódva, mint valami gumilabda, a kormánybiztos ölébe pattant.
A király azonnal parancsolá, hogy azt a diót törje föl a kormánybiztos. S íme, amint a hivatalnok hozzányúlt, az egyszerre négy darabra vált s megfeketedett magvát mutatta, melyben számtalan apró féreg tanyázott.
Te vagy a hibás! mennydörgé a király s a rossz sáfárt, mihelyt székvárosába ért, elmozdíttatni parancsolá.
...................
Íme, látod, tisztelt olvasó, egy egész ókori szabású regét gondol ki maga a nép, mely ha nem is történt meg, az igazsággal éppen nincs nagyon ellentétben. Ez a történetke Dunántúl is el van terjedve a jó magyar nép közt, melyhez Szeged gyásza oly hamar elhatott.
Legkevésbé őszinte e gyász (minden jel azt mutatja legalább) a magyar miniszterelnökben.
Csinos kis történetkét beszélnek arról a képviselőházi kulisszák közt.
A megindult adakozások óta az egész ország kíváncsi volt, hogy vajon Magyarország dúsgazdag miniszterelnöke mennyit fog adózni a jótékonyság oltárára, midőn szegényebb polgárok nagy összegekkel járultak a nemes célra.
És sokáig kellett kíváncsinak lennie az országnak, mert napok jöttek, napok múltak. Tisza neve csak nem bukkant elő sehol.
A geszti nagy úrnak is, tudom, sok álmatlan éjszakát szerzett e kínos dolog; érezte, hogy nem vonhatja ki magát, és mégis fájt a szíve a kínos gondolattól, hogy neki jót kell cselekedni, mégpedig úgy, hogy pénzébe kerül.
A Harpagon kidülledt szemekkel, remegő ajakkal és borús homlokkal tépelődött éjt-napot eggyé téve, hogyan vegye ki magát, s hogyan főzze le Szegedet akképp, hogy a becsület látszatja amennyire-annyira mégis megmaradjon.
S végre is eszébe jutott egy terv. (S vajon mikor ne jutna Tiszának, amikor rosszban töri a fejét?)
S amilyen ravasz, e stikli méltó volt ahhoz. A hazafiság és részvét jellegét viselte magán. Rákényszeríté a képviselőkre, hogy »hozzunk áldozatot Szeged szerencsétlen sorsának, mondjuk ki, hogy minden rang és kivétel nélkül 25 forintban adóztassék meg Szeged javára minden képviselő, s ez összeg fizetéséből levonassék a képviselőházi pénztárnál«.
A mamelukok megéljenezték a Tisza nagy tervét, ki még a saját mamelukjai fölött is zsarnokoskodik Szegedért, s ki hivatalosan rájuk oktrojálja a részvétet.
Tisza pedig a markába nevetett. Ő is képviselő. 25 rongyos forinttal csúszott ki ebből a kellemetlen dologból.
S mikor aznap a tükörbe nézett, édesdeden mosolygott ott a saját énjének másolatára, mintha mondta volna:
» Dicsérem az eszedet, Kálmán; te nagy politikus vagy, s bolonddá teszed a világot!«

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi