HAZATÉRÉS A BÁLBÓL

Full text search

HAZATÉRÉS A BÁLBÓL
Hja, bizony úgy van az széles Magyarországnak csaknem minden vidéki városkájában, hogy télvíz idején kerékagyig ér a nyúlós, ragadós sár, s ahol az nincs, kasfenékig merül bele a szekér a híg s nem éppen balzsamillatú pocsétába, mely az egyik ház-sortól a másikig, terpeszkedik. Van is aztán drága dolog, mikor névnapra, batyúbálba vagy éppen kaszinói, nőegyleti s több efféle bálba kell menni. Kocsin, ha elbírná is a ló, hiába mennének az asszonyok, mert összevissza sározódnék, gyűrődnék a nagy gonddal készített, felcicomázott báli ruha. Néhol aztán arra a leleményes gondolatra jutnak a mulatni vágyó honleányok és menyecskék, hogy jó izmos, markos legényekkel úgy vitetik el magokat a báli helyiségbe – puttonyban vagy dézsában. A lenge, habtermetű leányzó teljes díszben beleáll a puttonyba, melyet egy ember a hátára vesz; az erősebb alkatú delnők pedig füles dézsába, melyen rúdat húznak keresztül, s két ember viszi vállon. Ezen a tisztán magyar találmányú s minden nyugati és keleti civilizáció kóros lehétől a maga ősi egyszerűségében fenntartott palankinon jutnak el szépeink a bálba, s éppoly tökéletes toalettben lépnek be a miligyertyák és petróleum-lámpák fényözönétől elárasztott terembe, mint ahogy félórával azelőtt szobáikat elhagyták. Ámde ez csak odamenet van így. Visszajövet már nem szükséges a gyűretlen, sározatlan toalett. Hiszen úgyis összegyűrték kezeikkel, öleléseikkel, s összesározták csizmáikkal a fáradhatatlan táncos gavallérok, mert ők bizony nem jöttek dézsa-palankinban a bálba. Tehát hazafelé csak gyalogszerrel. Kalucsni vagy inkább parasztcsizma mindig készen van az előszobában: a szolgaszemélyzet éppúgy várja ezzel úrnőit, mint akár a budapesti Redoute csarnokában indiai kasmírral. A hölgyek fölrántják a csizmát. Valami inasgyerek-féle előre viszi a lámpást, gavallér mindig akad, aki kínálkozik, hogy elviszi nagysámat a tenyerén, s ki – minthogy ez mégsem lehetséges – megelégszik azzal, hogy az esernyőt viszi. Így evickélnek, lubickolnak aztán hazafelé. Néha az irigy alföldi sár, hangosakat cuppantva a csizmasarokkal, amint ezek mélyeiből ki-kiemelkednek, úgy megfogja a csizmát, hogy az asszonyság vagy a kisasszony rémülve veszi észre, hogy kihúzta lábát s illetőleg lábacskáját a csizmából, mely égnek szögezett ágyutorokként mered föl a sárból. A gavallér segít – és tovább bandukolnak. Egyszer csak az anyjok belecsücsül a latyakba. No, van nagy riadalom. »Gyerek! tartsd ide azt a lámpást!« kiált az apjuk, s mialatt életepárját fölsegíti, kárörömmel néz a kétségbeesettre. Hát nem megmondtam, hogy otthon maradjunk? szól diadalmasan, s bízvást elhiheti mindenki, hogy még nyár derekán is folyvást emlegetni fogja gúnyosan a »nagy esetet« s jövő télire »titulus otthon maradandi«-t formál belőle. Mert a papák falun is csak olyan ellenségei minden bálnak, mint a fővárosban. A kisasszony pedig a gavallérral, halkan nevetgélve és sugdolózva megy tovább, míg hátok mögött az öregek moraja zördül. Vajon nem éri-e őket hazáig másik baleset is?…

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi