MEGZAVART IDILL

Full text search

MEGZAVART IDILL
A gyávák bátorsága kiszámíthatatlan, mondja egy költő, s csinos kis képünk, mely a zseniália állatfestő, Hofner műve után van rajzolva, fényesen illusztrálja e mondás igazságát. Két gyáva fél áll egymással szemközt, s mindeniknek vakmerő, kétségbeesett bátorságot kölcsönöz a nem remélt helyzet. A Kapitólium híres megmentőnek utóda a folyóhoz vezette le pelyhes családját, mely egész pásztori ártatlanságban csipkedte a puha fű szálait, midőn – oh, borzalom – a domb mögül egy szürke rém emelkedik föl. A fiatal kos volt ez, kinek kunkorgós szarvait még eddig nem volt alkalma próbára tenni, s ki keresve keresi az alkalmat, hogy pillanatnyi fölfortyanásában nekironthasson valami kerítésnek vagy másnemű akadálynak. Csöndes elmélkedésének a víz partján egyszerre csak kiállhatatlan, bőszítő, »pililili«-zés rezzenti föl. Mi lehet az? Vadul tör a hang felé s bősz nézéssel áll meg a vidám család fölött, mint egyik őse fölött hajdan a farkas, ki szegény jámbort azzal vádolta, hogy fölzavarja neki a vizét, pedig bizony nem tudott vizet zavarni. Már hiszen a libának sok szép és jó tulajdonsága van, melyek közt nem utolsó helyet foglal el a máj és töpörtő, de mint a libák nagy része, Xantippe biz őkegyelme, mihelyt anyányivá lett. Feszesre nyújtja nyakát s széles, fűrész-szegélyű csőrét az ellenre szögezve mérgesen sziszeg rá, hogy szinte rémség hallani, s ha a csökönyös kos még sokáig áll ott, bizony úgy megtépi a gyapját, hogy semmiféle galagonya-bokor se különben. A kis libuskák pedig ezalatt gondatlanul éldelegnek tovább a fűben, mintha semmi nevezetes dolog nem történnék közöttök. Hja, a fiatal libácskák nem ismerik az élet veszélyeit, s ha önfeláldozó anyjok nem volna, aki szembeszáll a legvadabb kossal is és addig sziszeg, gágog, míg el nem kergeti, bizony sok szerencsétlenség megesnék a nagy világon…

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi