VÁLSÁGOS PILLANAT
VÁLSÁGOS PILLANAT
Az erdőszéli patak olyan hivogatólag inti magához a tikkadt állatot. Előbb félénken, majd egyre bátrabban lépett ki a szabadabb térségre, hol már csak törpe bokrok s magas sás jelképezik az erdő folytatását. Aztán szemébe csillant a patak kristályvize, s a fürge őz mind gyorsabban szedte lábait, hogy mielőbb odaérhessen, szomját enyhíteni. Csöndes a táj, szél is alig mozdul, mely a bokrokat megzörrentené. Egyszerre a vízen túl nesz hallatszik. Az állat ijedten emeli föl fejét, s arrafelé néz, ahol valami fényeset lát megvillanni. Nem tudja, de érzi, hogy veszedelem fenyegeti. Tagjai reszketnek, lábai futásra készen – de a rettegés még lebilincselve tartja egy pillanatig, mintha lábai a földbe gyökereződtek volna. A vadász fölemeli fegyverét és… Ezt a válságos pillanatot ábrázolja szép rajzunk, mely Canzi Rezső avatott keze alól került ki. Mire a félénk állat végre futásnak eredne, a fegyver már eldördült, s a parti zöld füvet és a patak kristályát pirosra festi a kiomló vér, míg a megtörő szemek fájdalmasan búcsúznak el a ragyogó természettől, mely zavartalanul mosolyog tovább, mintha semmi sem történt volna.
