APRÓSÁGOK

Full text search

APRÓSÁGOK
(Az írók kirándulásáról)
Az aggteleki barlangban átkozott sár volt. Majdnem bokáig kellett benn járniok a hírlaptudósítóknak. A cseppkőfigurák korommal lévén bevonva a sok fáklyafüsttől, alig lehetett kivenni.
– Hát ez miféle alakzat? – kérdezi a mi »kedves párizsink«, a mindent tudni akaró K. Józsi.
– Már mint ez? – mondja a kalauz. – Ez bizony az »Ádám bocskora«.
– Quel diable! – hüledez Keszler. – Hát mégis tót volt az első ember?
*
– A Népszínházból senki sem jött a művészekkel? – kérdi valaki Dobsinán.
– A Népszínháznál nincsenek művészek, – világosította fel egy élcelő. – Legfeljebb Rákosy jöhetett volna az írókkal.
*
Az úton az »urak« előtt Kaas volt a kitüntetett személy, a »kevésbé urak« előtt Feleki Miklós.
– Látod, Miklós, miért nem lettél inkább politikus?
– Nincs hozzá elég komédiás természetem.
– Valld meg, azért mert a politika terén nincs súgólyuk.
*
A németek, különösen a »Presse« derék tudósítója, el voltak ragadtatva a magyar vendégszeretettől, e mindent megbámultak, amerre keresztülmentek: egy kőkorsót, puttonyt, a kukoricát az eszterhaj alatt, a kendertilolót, egyszóval ezer meg ezer apróságot, amit a magyarok észre sem vettek. Nem győzték mondani az »originál«, »kolosszál« szavakat.
De leginkább az tűnt fel a »Presse« tudósítójának, hogy hol a pokolból telik az a sok cigánybanda, mert akármerre mozdulnak, reggelinél, ebédnél, vacsoránál, kiszállásnál, beszállásnál, mindenütt ott állnak az elmaradhatlan rajkók, az elmaradhatlan Rákóczi-indulóval.
– Hol veszik önök ezt a sok cigányt?…
– Hja, azt itt ménesszámra tenyésztik vadon. Aztán ha muzsikálni kell, vakon összefogdosnak a falkából tizet, tizenkettőt, kezükbe nyomják a hegedűt és kész a zenetársulat.
A kedves német újságíró mosolygott s tetette magát, hogy nem hiszi.
*
A leglelkesebb volt a fogadtatás Rozsnyón, hol fehérruhás leányok virágokat szórtak az írók útjára.
A kiránduló társaság egy tagja, foglalkozásra nézve különben becsületes, jámbor vendéglős, midőn egy szép fiatal lányka gyönyörű sárga rózsacsokrot nyújtott át neki mint a legtekintélyesebb kinézésűnek, érzékenyen megköszönte.
– Igazán nem tudom, kisasszony, mivel hálálhatom meg.
– Oh, mi sem könnyebb annál – mondá a leányka naivul, s egy kis albumot húzott elő. – Írjon nekem ide emlékül egy szép verset.
A nagy zavarba jutott vendéglős átvette a papírt és írónt – de ebben az átkozott pillanatban nem jutott eszébe más vers, mint:
 
»Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani…«
 
Beírta hát ezt. S a leányka átfutván a sorokat, elmosolyodott, hogy milyen geniálisan tréfálta meg ez a »nagy szellem« az ő szerénytelen tolakodását.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi