»Hazafi (Veray) klub.« Ezen a tituluson antiszemita pártot alakítanak Ónodyék. Benne van Imre, Istóczy, Dessewffy Kálmán, Lázár Lajos és a kis Meszlényi, akiről azt mondta Tisza, hogy lehet belőle valami – ha megtanul előbb öltözködni.
S az a furcsa, hogy ezt éppen Tisza mondta – György Endre előtt.
*
Ki írta ezt? (Találós mese). Az országos »apátia« iránti kesergés mondolatai már annyi tintát ittak, hogy feketére puffadtan hánykódnak az oppozicionális vezércikkek »elposványosodásának« felületén. Ami pedig a Tisza hazaárulását illeti, no hát annak hangoztatására az ellenzéki Bálám már csak Félegyházának képviselőjét tartja illetékesnek. Ideje volt tehát, hogy egy új jelszó teremjen. S hogy ez a tulipán a Pesti Napló területén virágzott ki, az ismét rendén van, miután neki van legnagyobb érdeme a pártjából harsogott előbbi harckiáltások gégesorvadásának és tollhektikájának előidézésében…
Láng Lajos: – Ejnye! mintha hallottam volna már valahol ezt a mondatot.
*
A Ház elnöke azzal fenyegetőzött, hogy a megrovás helyett sokkal hathatósabb eszköz lenne, ki nem fizetni az absensek napidíjait.
Ábrányi Kornél: – Íme! Végre egy ember, aki ismeri az életet is és az embereket is!
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.