HOGY CSALTA MEG A SZEGÉNYEMBER AZ ÖRDÖGÖT?
HOGY CSALTA MEG A SZEGÉNYEMBER AZ ÖRDÖGÖT?
(Politikai mese mirólunk)
A szegényember el volt keseredve, mert egy hídra volt szüksége, melyen az egyik földjéről átmehessen a másikra; sőt a híd még azért is elodázhatlan szükség volt reá nézve, hogy átszökhessen rajta a túlsó partra, ha az innensőn veszedelem fenyegetné.
Csakhogy a híd fölépítéséhez nem volt se pénze, se ereje: többször megpróbálta, de mindig abba kellett hagynia. Töprenkedve, aggódva ült hát egy napon a folyó partján, mikor előtte termett a sátán és meglegyintette a vállát.
– Hogy érzed magad, szegényember?
– Rosszul. Nem bírok ide építeni egy hidat.
– Hát iszen építek én neked egyet, ha meg tudunk alkudni.
– Mit kívánsz?
– Mindenekelőtt tudd meg, hogy én az ördög vagyok.
– Tudom, ösmerlek.
– Hanem, legyünk ezentúl barátok, ha megalkuszunk.
– Mondd el föltételeidet!
Az ördög gondolkozott kissé, azután így szólt:
– Fölépítem a hidat, és átadom birtokodba, csupán azt az egyet kötöm ki, hogy az első lélek, amelyik reggelenkint átmegy rajta, az enyém legyen.
A föltétel nem volt nehéz. A szegényember még tán örült is neki, legalább vígan csapott oda tenyerével a sátán markába.
A kiegyezés megtörtént. Az ördög hídja fölépült izmosan és szilárdul. Tartottak nagy banketteket és díszszónoklatokat az erős hídról, az ördög úgy tetette magát, mint akinek nagy fáradságába és áldozataiba került az erős alkotmány, a szegényember pedig ravaszul mosolygott még azon az estén is, mikor az utolsó követ letették, hogy másnap már megnyíljon a híd.
Hajnalban még nem is virradott, már ott volt az ördög a túlsó parton és várta azt az első lelket, mely a túlsó partra fog átkelni, s mely az övé lesz.
De a szegényember is oda sietett pirkadáskor s útközben megfogott egy kis kutyát, azt begyűrte egy zsákba s magával hurcolta a hídfőhöz.
– Hej, ördög-sógor, ott vagy-e? – kiáltá harsány hangon.
– Itt vagyok, várom a kompetenciámat, a szerződésileg kikötött lelkemet.
– No, csak várd is, mert ihol szalad ni! – szólt nevetve a szegényember, amint a zsákból kirázta a kis kutyát, s az volt az első eleven lény, amely a hídon keresztülment.
Az ördög mérgesen káromkodott, a szegény ember pedig tele torokkal dicsekedett vele széltében mindenütt: hogyan csalta meg az ördögöt, s hogy szalaszt neki a Lajta – vagy hova is beszélek… a hídon túlra mindennap egy kis kutyát.
Tartott is ez a dicsekvés sok-sok évekig, vitték reggelenkint az átszaladó kutyákat nyugodt lélekkel, s azon hiedelemben valának a gyengébb elméjűek, hogy az ördögöt rászedték.
Hanem az élesebb szeműek észrevették, hogy az ördög nem alszik, hanem nappal az emberek között jár s átváltoztatja őket bűvös szerekkel – kutyáknak.
