MAGYAR FŐURAK FÉNYŰZÉSE

Full text search

MAGYAR FŐURAK FÉNYŰZÉSE
– Miféle könyv ez? – kérdé a király, midőn a napokban körülvezették a könyvkiállításon.
– Ez a legigazságosabb magyar király könyvtárából való – felelte az illető hivatalnok önkénytelenül.
– Nemes fényűzés! – szólott a király, figyelemmel nézegetve a korvinát, melyet történetesen éppen ő ajándékozott a nemzetnek.
Nemes fényűzés! Úgy van az! És legalább azt mutatja, hogy nem volt az a középkor olyan egészen barbár, durva időszak, mint amilyennek látszik.
Áldoztak ám azok a gazdag magyar oligarchák a szellemnek is.
Igaz, hogy ezeknek az uraknak a száma igen kicsiny volt. De némely művészetek mindazáltal jobban virágzottak, mint ma. A dúsgazdag Gut Keled nemzetségnek saját külön ötvöse volt. A Szapolyai család Hollandiában csináltatta az arany-, ezüstkapcsokat leányainak mentéire és imakönyveire. Az Ujlakiaknak egy szobájuk volt különböző drága perzsiai szövetekből, amikből ők sohasem varrattak köntösöket, hanem csak a szemek gyönyörködtetésére és az asszonyi gusztusnak ingerlésére használták. Balassa Imrének a XV-ik században kollekciója vala híres mesterek hegedűiből. A herceg Eszterházy család, mint tudjuk, a legkiválóbb festőket hozatta el kastélyaiba s drágán fizette képeiket.
De száz meg száz alakban találunk nyomaira annak, hogy a magyarokban már akkor is megvolt, ha csak csírájában is, a hajlam a fényűzés azon neme iránt, mely a mai fogalmak szerint a civilizált nemzetek arisztokráciáját díszíti.
A tömegnél azonban, nagyon természetes, nem ez a fényűzés találkozott bámulattal, hanem egyebek.
Az Eszterházy hercegé például, aki arra fogadott a hencegő angol lorddal, ki azt állítá, hogy neki van a legtöbb juha a világon, hogy micsoda, neki több juhásza van, mint az angolnak juha, s úgy is lett, amikor megolvasták.
Az ilyen stiklik kiszivárognak szájról szájra a nép közé, s nagyon tetszettek, mert a nemzeti jellemvonást, a gavallérságot érintették, s nem tagadom, hamis irányban mozgatták.
Egész generáció lelkesült a másik főúr virtuscselekedetén, aki egy külföldi nagy úr lovát nézegetve így szólt:
– Hogy adja el nekem ezt a lovat?
A külföldi úr lenézőleg viszonzá:
– Nagyon drága az önnek.
– De hát mégis, mire tartaná?
– Hatezer forintra.
– Itt a pénz – mondá a magyar úr, aztán kivette a pisztolyát és agyonlőtte a lovat.
– Mit cselekszik ön, az istenért?
– Agyonlőttem ezt a gebét. Ilyenen nem ül egy magyar mágnás.
Sok ilyen hencegő anekdotánk van. Egy Batthyányról, akit, mikor a gazdag lord meghítt vacsorára, politúros fa mellett főzette a teát, mire Batthyány invitálta őt meg másnapra, a bográcsban gulyáshúst főzvén, százas bankókkal élesztgette a bogrács alatt a tüzet, hogy a paprikáslé hamarább felforrjon.
Egész kultusszá lettek, kivált e század legelején az ilyen vitézkedések, elfajult gavallérkodások. Mikor báró Balassa ebédhez ült, kilenc ágyút sütöttek el a kékkői várban, hogy az egész környék hallja. Nagy ünnepeken pedig egy-egy e célra megvásárolt paraszt faházat gyújtottak meg. Ugyanez a Balassa férfibálokat is rendezett, melyeken asszonyok nem vehettek részt, csak a falujabeli parasztok, s ezek egy oszlop körül keringtek részegen az urakkal együtt; ez volt a mulatság.
A nagyok ez őrült fényűzése átragadt a kisebbekre. A középsorsú nemesség ilyenekben szerette magát kitüntetni. Valami csattanós pazar-vonással, amelyről sokáig beszéljenek.
Tihanyi Ferenc, a temesi gróf, különben vagyonos úr, temesi főispánsága dacára is folyton felsőmagyarországi birtokán lakott, úgy volt ismeretes az ország felső részében, mint a legmegátalkodottabb zsugori, aki még a nagy uzsorakamatoktól sem retten vissza, amiket tőkéi után fölszed; az ország alsó részében pedig a legpazarlóbb magyar főúrnak tartották, aki a legnagyobb könnyelműséggel hányja a pénzt, mint egy fejedelem.
Nem volt biz az sem az egyik, sem a másik, hanem a divat bolondja volt. Otthon gazdálkodott, a patkószegeket is megolvasta, ebédre sokszor nem evett egyebet, csak szalonnát, s rongyos bagaria csizmában járt. Mikor azonban lement Temesbe, a negyedéves gyűlésekre, kiöltöztette aranyba, ezüstbe a cselédjeit s még a titkárjának is azt parancsolta, hogy szórja a pénzt, ahogy csak tudja, hadd lássák azok a bolond svábok, hogy kicsoda Tihanyi Ferenc.
Mindezeket pedig időszerűnek találtuk megírni most, midőn az Andrássy-grófok díszhintóját Prágába vitték.
E napokban lesz a fényes esküvő melyre már Andrássy Gyula és a család több tagja leutazott.
A díszhintót sokan ösmerik Budapestről, nagy szenzációt csinált az Bécsben és csinál Pesten is, valahányszor csak alkalma van benne gyönyörködni a közönségnek. És bizonyosan meg fogja tenni hatását Prágában is.
Mert az már mégis csak valami, mikor egy magyar úr, hogy ötven lépést tehessen a menyasszonya palotájától a székesegyházig, kénytelen a saját családi kocsiját elvitetni a harmadik országba, mert egész cseh földön nincs olyan jármű, amibe ő beleülhessen.
Én istenem, hát nem-e mindig még a régiek vagyunk mi?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi