IV. A gyerekek közt
IV. A gyerekek közt
Érdekes az, hogy mert talán öregszik, a király kezdi nagyon szeretni a gyerekeket.
Szívesebben, hosszabban időzött köztük, mint egyebütt. Egész passzióval járta épületről épületre a különböző iskolákat, szóba eredve a tanulókkal, megnézegetve azoknak az irkáit, taneszközeit.
Mikor Tápén volt hétfőn délelőtt, hol nagyszerű gyékénydiadalkapuval fogadták, a királyi biztoshoz fordult.
– Olyan jól érzem itt magam a jó nép között.
És valóban is jó nép a tápéi. Az a község ez, ahonnan emberemlékezet óta nem volt büntetve senki. Itt mindenki nemes ember.
A lánykák, kik ott mutogatták fehér ruhákban a maguk szőttjét, fontját, elfogulatlanul bátran felelgettek őfelségének, éppen mintha bármely idegen úrral beszélnének.
– Láttál-e már valaha királyt? – kérdé egy a főurak közül, a legcsinosabb mosolygós hajadontól.
– Hogy láttam volna? Nem volt Tápén király Mátyás király óta.
A királynak láthatólag tetszett ez a felelet, amit nyomban észrevett Kinsky gróf, s megajándékozta a leányt.
*
Az egyik tanyai iskolában a tanító sehogy se bírta a buksi fejű gyerekeket betanítani a szépen megkomponált üdvözlő versre. Sehogy sem ment azoknak a fejébe a poézis.
Végre is úgy segített magán a tanító, hogy a saját fiát tanította be; az volt a legokosabb. Igen – csakhogy sine qua non –, hogy parasztgyereknek kell elmondani a kis verset. No bizony, hát fel kell öltöztetni parasztgyereknek. Hiszen csak nem veszi észre a király.
Úgy is lett, a gyereket felöltöztették parasztnak, s az pompásan, értelmesen szavalta el az üdvözletet. Meg volt azonban neki hagyva, hogy rögtön elvágják bárddal a nyakát, ha elárulja őfelsége előtt kilétét.
A fölség megsimogatta a fiút, s kérdé:
– Mióta jársz iskolába?
– Két év óta.
– Itt vannak a szülőid?
– Itt, fölséges uram – szólt elfogódva a veszélyesen közelgő kérdéstől.
Az apa is szigorúan integetett neki a szemöldjeivel, hogy ne valljon, s halálos verejték gyöngyözött félelmében a homlokán.
– Derék fiú vagy – mondá őfelsége, s hirtelen sarkon fordulván, éppen a tanítót szólította meg.
– Ön a tanító?
– Igenis én vagyok a tanító, és – tette hozzá önkéntelen atyai büszkeséggel – és ennek a fiúnak az apja.
