A T. HÁZBÓL [ápr. 22.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [ápr. 22.]
Szerencséje gróf Szapáry Gyulának, hogy ő nem Tisza Kálmán.
Hogyhogy? Hát úgy, hogyha ő is olyan okos ember és olyan nagy taktikus lenne, mint Tisza, most több mint bizonyosnak látszanék, hogy a házbeli botrányokat ő inszcenírozta, csak azért, hogy észrevétlenül körösztül csúsztassa az adójavaslatait.
De ennyi már csakugyan nem telik Szapárytól, s a Hegedüs Sándor őszinte arca is azt bizonyítja, hogy nincs intrika a dologban, csak a szerencséjök nagy.
Ma igen kevés figyelem közt tárgyalták a közadókról szóló javaslatot. Elég szégyen az! Csak úgy kongott a terem.
Szomorú jele az időknek, hogy a képviselő urakat jobban érdekli, ha egymás tyúkszemére taposhatnak, mint mikor a nemzet vagyonáról van szó.
Nehány ember beleszólt ugyan, mint Ferenczy, Orbán, Mocsáry, de ezekre se figyelt a Ház, még maga az ellenzék sem, jobban érdekelte mindnyájukat a hevesi manifesztum. Hogyne, a második Almássy-összeesküvés!
A szalonellenzékből pláne senki se mondott egy mukkot se.
Persze ez is taktika. Hadd legyen zavarban Európa, tetszik-e, nem tetszik-e nekik a javaslat.
Szegény ellenzék biz ez a miénk!
S ha soká így megy, Tisza Kálmán abba a helyzetbe jut, amibe a kedive volt egykor, midőn parlamenti reformokat léptetett életbe.
Európai útja közben meglátott valahol valami országgyűlést, s megtetszett neki olyan formán, mint ahogy más embereknek megtetszik egy különös formájú köpenyeg vagy paletot, s kedvet kap rá, hogy ugyan őrajta hogy venné az ki magát.
Nosza, parlamentet hív egybe. Megfaragják az elnöki emelvényt, beleültetnek egy Péchy Tamást, megfaragják a piros székeket, a képviselői padokat, összehívja a képviselőket, megvan már minden, csak még valami hiányzik, nincs ellenzék.
Amit akar, arra azt mondja a parlament fejbólintva, hogy ő is azt akarja. Parlamenti vita hát lehetetlen.
Dühbe jön erre a kedive:
– Miért nem mondanak az urak ellent?
– De ha mind meg vagyunk győződve a kormány bölcsességéről.
Tuszkolta, nógatta őket, de csak sehogy se ment a dolog.
Végre is nem maradt egyéb hátra, mint hogy ő maga kiválogatta a parlament egy részét, s azokat kinevezte ellenzéknek, akiknek nagy ovációkra kellett készülniök a kormány ellen fizetésért.
A mi Tiszánk is ott áll már körülbelül, hogy maholnap a memelukok közül nevez ki magának ellenzéket, egyelőre persze fizetés nélkül.
Ez ellenzék vezéreül hír szerint Láng Lajos van kiszemelve, kit Kemény János fog beoktatni az »Angol királynő«-nél az ellenzéki magatartásra.
A mamelukok közül szabadon teljes utólagos amnesztia mellett mehet az új ellenzékhez mindenki, Lukács Bélát kivéve, mert azon már bebizonyult, hogy nem jól áll rajta a civilruha.
*
Hanem hát szó, ami szó – beszéljünk komolyan.
Hiszen a Ház nem is lehet másforma, mint az ország,
mert ennek az arcát kell, hogy mutassa.
A publikum se jobb a képviselőknél. Nincs mit szemükre vetni egymásnak.
A karzatok teljesen üresek voltak, mert nincs botrány.
Köröskörül minden emberi lélek megszökött a hallgatóság közül.
Csak egyetlenegy szép asszony, Kürthy Emilné, hallgatta figyelmesen Prileszky Tádét, aki úgy tette magát, mintha heves ellenzéki támadások ellenében küzdene, magasra emelvén behorpasztott páncélját, s flastromokat ragasztgatván a beütögetett kormánypárti fejekre.
A szép asszonyt nagyon mulattatták az öreg szónok két ádázul felemelt öklei és szörnyű csatakiáltása.
– Bizony, igazán mulatságos – mondá – hasonlít ez megfordítva ahhoz, mikor a »Próféta« című operában hull a hó, korcsolyáznak, de a teremben nagy hőség van.
*
Volt egyszer egy ismerősöm, akit beasszentáltak huszárnak. A fiú néha vígabb óráiban nekimelegedett a rá váró dicsőségnek, s kevélyen megveregette a saját mellét.
– Hiszen csak én egyszer fölvegyem a mundért, majd akkor hallják meg idehaza, hogy miket csinál az Terepetye Mihály!
Hát mi is csak most halljuk, hogy miket csinál az Terepetye Mihály: Polónyi Géza.
Nincs itt már többé semmi baj. Sőt az az ellenzék-figurázó karcolat is immár tárgytalanná vált.
– No, mi újság, Géza? – kérdé egy azóta érkezett képviselő.
– Hát nem olvastad? – szól az csodálkozva.
– Dehogy nem… mindent olvastam.
– No, akkor hát tudod, mi történt. Látod, pajtás, meguntam már azt a tömérdek apró galyibát. Biz én nekirugaszkodtam. Rendbe szedtem a pártot egy kicsikét.
– Azt ugyan okosan tetted, Terepetye Mihály! Csak egytől kell félni.
– Kinek? Nekem?
– Hogy Ugron Gábor megharagszik, mint Nagy Sándor, amiért neki már nem maradt semmi tennivalója.
*
A folyosón a csángó ügy alkonyodóban borút hintegetett a bizottsági tagok ábrázatára.
Ott búsultak könyökükre dűlve Prónay Dezső, Hoitsy Pál és Apponyi Albert.
Ott járkál egykedvűen az öreg Lázár Ádám is elmondandó beszédjét hömpölygetve elméjében, miközben ráér a világ hiúságai fölött is monologizálni:
– Ni, az a Lukács Béla, hogy udvarol ott annak a fekete ruhás hölgynek. Az ember ki se nézné belőle. Lám, Iám! Szerencséje, hogy észre nem veszi Hoitsy, mert mindjárt kiütné a nyeregből. De mi az ördögnek eresztenek már a folyosóra is asszonyokat? Legalább már itt lehessünk komolyak… Nem való az... Aztán mennyien veszik körül a szegény asszonyt… Oh, ez a fiatalság… ez a fiatalság! Megyek is mindjárt, meginterpellálom Kovách Lacit.
Kovách Laci átjött megnézni.
– Ejnye, Ádám, hát már te is a Füzesséry-iskola embere vagy. Interpellálsz, de nem szerzel alapos meggyőződést. Hiszen nem asszony az ott, hanem csak Samassa, az egri érsek.
– Oh, oh, gyengülnek már a szemeim… rövidlátó vagyok.
– Ne mentegesd magadat. Én inkább azt tartom, hogy a fiatal fantázia dolgozik benned!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi