A T. HÁZBÓL [máj. 8.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [máj. 8.]
Bevégezték a pénzügyi bíráskodásról szóló törvényjavaslatot.
Fenyvessy, a Háznak ez a kellemes, rokonszenves apródja, vitába elegyedett az elnökével a házszabályok felett. Micsoda? Hát már a csirke többet akar tudni a tyúknál, szörnyülködött Péchy szemrehányó tekinteteket vetve a saját nótáriusára, hanem azért a kis Fenyvessy mégsem hagyta magát.
Hja, az már így megy! Az országgyűlési ciklus első felében azért nem szelíd az ember, mert még nincs messze a kerületben tett ígéreteitől, a második felében pedig már azért nem szelíd, mert már közel van az új ígéretekhez.
Még Szilágyi módosítása ejtette bámulatba a Házat.
Lényeges módosítás volt, s mégis el lett fogadva.
– Ez gyanús – mondogatták a jobboldaliak. – Ilyen még sohase történt. Össze voltak beszélve a miniszterrel. Azok az emberek, akiken még sohasem történt az, hogy a módosítványukat elfogadják, összenéznek, s a fogaik közt sziszegik:
– Szilágyi miniszter lesz.
S ez a szó úgy hangzott itt, mint egy rémletes jóslat, mintha azt mondanák, hogy óriási üstökös van az égen, vértől fog ázni az egész ország.
»Szilágyi miniszter lesz! S most már csinálják neki a létrát.«
A karzaton régen nem volt annyi hölgy: a Zirzen Janka egész nevelőintézete ott ült abból a célból, hogy egy kis hazafias levegőt szívjanak be.
Az intézeti orvos azonban meghagyta nekik keményen, hogy amint Lázár Ádám elkezd beszélni, ott ne maradjanak tovább. Mert az már ártalmas lenne. Gondoljanak a migrénre.
Lőn hát, hogy amint Lázár beszélni kezdett, mind felkeltek, eltávoztak, és nem hallották Lázár Ádámot.
Pedig aki Lázár Ádámot még nem hallotta, annak nem teljes a nevelése. Mert aki nem tudja, mi a rossz, hogyan ösmerje fel aztán a jót?
*
A folyosón pangás. A szegedi főjegyző, a derék Vass Pál csinálgatta ott a közvéleményt a harmadik egyetem mellett, melyről délután lesz bizottsági ülés.
A szegedi követek konzíliumot tartottak.
Mészáros Nándor még reménykedik, de Herman már a fejét rázza. Ő már végig birkózott mindenféle portentummal ebben az ügyben, hónapokig járt-kelt az egyetem mellett, összefogdosott minden kilincset, keresztül próbált minden kigondolható receptet, de nem megy, sehogy se megy.
Herman vérszegénységet konstatál Trefortban és az ügyben.
– Mégis mit kellene itt tenni? – kérdezé Vass Pál elszomorodva.
– Hát itt bizony csak egy mód van – vág közbe ott egy elmés ember.
– Ugyan mi?
– Hirtelen le kellene csapni Trefortot, s egy pozsonyi embert tenni meg helyette miniszternek.
– Hogyan? Pozsonyit?
– No igen. Mert a pozsonyi embernek nem a tudományát kell bizonyítania, ha valami lesz, hanem a hazafiságát. S erre mindjárt meg volna az alkalma: Szegedre vinni az egyetemet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi