A VANYARCI KASTÉLY
A VANYARCI KASTÉLY
(Madách Imre egy kézirata)
Nem olyan kastély ez, mint a többi. Hanem csak annyiban nem páratlan, mert még van egy ilyen: a koltói.
S ebben meg van magyarázva a vanyarci kastélynak az ő nagy titulusa.
Nemcsak a négy lovon jött vendég kedves ott, hanem az is kedves, aki egy lovon jár.
Azon a bizonyos szárnyas lovon, amelyik harmatot eszik, ködből van a kantárja, bánatból van a nyerge, virágszirmokból van neki a patkója.
Kitalálja már azt minden okos kovácsmester, aki valaha lovat vasalt, hogy ez csak a pegazus lehet.
A vanyarci kastélyban gyakran megfordul a poéta, íróféle ember, sőt talán az is megesik, hogy a nem poéta is azzá lesz ott… Bizony van rá elég ok, kettő is.
Madách Imre nem egy szép napot töltött a kedves vanyarci parkban, s az Ember tragédiájának talán sok strófáját itt gondolta ki a suttogó falombok között.
Most, hogy magam is arra jártam, a ház asszonya sokat beszélt Madáchról; legendák ezek már mind a mi szép hegyeink közt, de ezekben a szobákban ő még élni látszik; itt egy-egy tárgy, valami csekélység, ami az övé volt, ott egy árnyas hely, ahol legjobban szeretett ülni. A falon az arckép, a kályhán a szobra, a dobozokban egy csomó levél.
És mennyi érdekes ezekben a levelekben!
De engem csak az egyik érdekelt legfőképp, a fentebbi rébuszokban írt sajátkezű levele Veres Pálnéhoz (aki a másik büszkesége a megyénknek), melynek hű másolatát veszik olvasóink.
Érdekelt ez a levél azért, mert én magam annyira lusta levélíró vagyok, hogyha az »Ember tragédiája« nem volna olyan kolosszális mű (ilyet írjon a Hont megyei ember, ha tud *), mint aminő, jobban megbámulnám nálánál ezt a levelet.
Nálunk Nógrád megyében az Hont, ami Kecskeméten Nagykőrös.
De így már mégsem teszem, hanem csak úgy megjegyzés nélkül adom át, a talányokat fejtegetni szerető közönségnek, ebben az őrülten siető világban, ahol még az is, aki a sztenográfiát nem tudja, ilyen formán ír: »Halpaklacs«, ami annyit jelent: »hála a papnak, megvan a kulacs«.
A levél szövege is meglesz – de csak holnapután.
