ASSZONYMOZGALMAK

Full text search

ASSZONYMOZGALMAK
Két évtizede múlt már el annak, ahogy Madách Imre székfoglalót tartott az Akadémiában, melybe beleszőtte azt a keserű szemrehányást is, hogy a magyar nők még eddig semmit sem vittek ki. Általában igen epésen nyilatkozott a nőkről. Amit éppen tőle bizony nem lehet rossz néven venni.
Nem is vette rossz néven senki, csak egy lelkes rokona, Veres Pálné, de az is talán azért, mert találó volt a vád. A magyar asszonyok valóban semmit sem csináltak. Kétszáz esztendő óta nem bírtak egyébbel előállni, ha dicsekedni akartak, mint a derék vitézlő Zrínyi Ilonával. De az is csak azért kitündöklő asszony, mert majdnem férfi.
Addig-addig forgatta elméjében a Madách kifakadását, hogy mintegy önkéntelenül leült az asztalhoz, s egy felhívást fogalmazott meg Magyarország hölgyeihez, sorakozzanak és alapítsanak egy felsőbb női tanodát az ország szívében, hogy hazája nyelvén is nyerhessen magasabb kiképeztetést a magyar leány.
Megvolt a felhívás, le is tisztázta, de már most azt ki is kellene nyomatni valami tekintélyes lapban, hogy foganatja legyen.
Elvitte a »Pesti Napló« szerkesztőségébe. Félénken kopogtatott be abba a misztikus helyiségbe, ahol a közvélemény készül. Az öreg Királyi Pál szerkesztette még akkor a lapot. Igenis az öreg Királyi Pál, mert úgy rémlik nekünk, hogy ő sohasem lehetett fiatal…
Átvette, végigolvasta, és összeráncolta a homlokát:
– Asszony-újságba való dolog ez – mondá. – Tessék elvinni valami divatlaphoz!
Semmi sem hűthette volna le Veres Pálnét jobban. Szótalanul ment ki a szerkesztőségből, s csak odakünnt mert sóhajtani egyet.
Megállt egy percre a lépcsőn habozva, mitévő legyen. Divatlapban az ilyesminek vajmi kevés foganatja lehet. Ejh, legjobb lesz talán abbahagyni az egészet.
E pillanatban léptek csoszogása zavarja fel tűnődéséből, egy fiatalember megy el mellette, s udvariasan kérdi:
– Talán a »Hon« szerkesztőségét méltóztatik keresni?
– Én? Igen, valóban… – felelé kissé zavarral –, a »Hon«-t keresem.
– Erre tessék, kérem… éppen ez az ajtó az. Jókai maga is ott bent van.
Benyitott a »Hon«-hoz, s odanyújtá Jókainak a kéziratot, kérve, hogy azt közölje a »Hon«-ban.
– Nagyon szívesen – felelte Jókai, a kéziratot egy fiókba csúsztatva.
– Nem tetszik talán átolvasni előbb?… – kérdé megütődve.
– Nem. Én a lapot a magam mulatságára szerkesztem, s ha előtte való nap olvasnám, mi volna a reggelim mellé?
A cikk hát ott volt a fiókban, de ott is maradt. Nézte reggelenkint a lapot, de csak nem volt benne, elmúltak hetek, hónapok, sok mindenféle hírt és cikket szültek a napok, de ez az egy nem bírt kibontakozni a homályból.
Veres Pálné elhatározta, hogy még egyszer utoljára kísérletet tesz, megsürgeti a felhívást.
Dienest találta a szerkesztőségben.
– Kérem, nekem Jókai úr megígérte, hogy a cikkem megjelenik, és nem jelent meg. Mi oka lehet annak?
– Milyen cikk az?
– Egy felhívás az asszonyokhoz.
– Nem tudom, hol van…
– Jókai úr ott, amabba a fiókba tette ezelőtt egy fél esztendővel.
– Akkor most is ott van.
– Hát már most mit csináljunk?
– Szívesen kiadom mindjárt reggel, ha megtalálom a fiók kulcsát. Ma úgyis kézirat-szűkében vagyunk.
Kereste mindenütt az iratok közt a tömérdek limlomban, és megtalálta. Ha meg nem találta volna, talán mai napig is ott volna becsukva a »Hon« (most már a »Nemzet«) fiókjában a – nőképző egylet.
Megjelent a cikk másnap, s nagy hullámokat vert fel. Éppen uborkaszezon volt, és a fejedelmek csendesen pipázgattak egész Európában. A sajtó tehát felkarolta az eszmét melegen pártolólag, s Veres Pálnét felbátorította, hogy egy konferenciát híjon össze a »Tigris«-be.
Érdekes volna ezt a konferenciát körülményesen leírni. Mintegy tizenöt hölgy jelent meg, többnyire előkelőek.
Veres Pálné felállott és előadta az eszméjét.
– Ez hát valami asszony-egyetem akarna lenne! – kiáltott közbe gúnyosan egyik az asszonyságok közül.
– Minek már az erre a rövid időre! – jegyzé meg epésen egy ősz hajú anyóka.
De a lelkes gróf Teleki Sándorné és Odescalchy hercegné megfordították helyeslő szavaikkal a hangulatot. A nőképző egylet alapítása határozatba ment, s ott nyomban megválasztották Veres Pálnét elnöknek, Teleki grófnőt alelnöknek.
A grófné eleinte vonakodott. Neki nagyon sok dolga van, nem ér rá.
– Teleki József rokonának kell idejének lenni, ha a közügy kívánja.
– Igaz – mondá a grófné lelkesülten.
Elfogadta aztán szó nélkül az alelnökséget, viszi buzgalommal egész a mai napig, s megélte elnöktársával áldásos működésüknek dicsőséges eredményét.
A nemes egylet ma már egy egész generációt nevelt fel derék lelkes honleányokká, s azok közt a Dienes leányait is, aki pedig akkor elég ímmel-ámmal kereste azt a fiókkulcsot.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi