A T. HÁZBÓL [jan. 30.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [jan. 30.]
Ma nem mentem el az ülésre. Nem akartam ott lenni, mikor Pauler megbukik, mert nem szeretem nézni a drámákat.
A mostani vitáról nem írok, gondoltam magamban, mert az olyan jogügyi vita, amely iránt a jogászok is közömbösek, nem kell az én közönségemnek.
Délben, azon időben tudniillik, amelyet a Ház folyosóin szoktam tölteni, idegesség fogott el, hallani véltem az elnöki csöngettyű rezgését (Oh, a halálharang tán Paulernek csendül!), valami húzni kezdett az íróasztalomnál, ahol éppen egy gazdag zsidó leányzót adtam össze a legújabb novellámban egy szegény báróval. (Így csinálom én otthon Tiszának a cenzus-képes felsőházi tagokat.) Mindenféle víziókat láttam a »Házból« a fekete betűk között… Egy halotti kórus halk zsolozsmája csendült meg hallucinációképpen:
Kitették a holttestet az udvarra.
Miféle zsolozsma ez? Lecsaptam a tollat… Megtapogattam magamat.
Nono, hiszen nem vagyok a Házban, a Ház a hatodik utcába esik innen. Nem hallok én semmit, nem hallucináció az, hanem csak a német lapok vezércikkeinek a visszhangja.
Kár mégis, nagy kár, hogy nem mentem el. Mit csinál most ott Prileszky Taddus nélkülem? Unja magát.
A szegény zilahi deputáció, tudom, megint ott ácsorog ma is. Vajon megkapták-e a vasutat?
Ha az ember valamit megszokott, megszereti. Lám, hogy szeretem én azt a Házat.
Egyrészt azonban mégis jó, hogy el nem mentem, mert hátha megszoknám Paulert is. S ha megszoknám, megszeretném.
Míg csak három óra nem lett, folytonosan benne voltam a folyosó lázban. Azontúl megszűnt, s nyugodtan indultam a napi dolgom után.
Amint az országúton mendegélek, egyszerre csak látok a Sándor utcából vánszorogni egy sápadt alakot, alig bírta az egyik lábát húzni a másik után. Egyike volt a jogtudós képviselőknek.
– Mi újság? – kérdém.
– Éhes vagyok – szólt kimerülten.
– Mi volt bent a Házban?
– Minden olyan volt – lihegte elhaló hangon –, mint a rossz saláta. Sok olaj, kevés ecet!
– Megbukott Pauler?
– Megéljenezték!
– Kit?
– Paulert.
– Lehetetlen!
– Én magam is éljeneztem:
– De hát hogy lehetséges az ilyen?
– Hát úgy, ahogy negyvenkilencben volt.
– Mi volt akkor?
– Az, hogy meghódoltunk a muszkának – mert azonkívül csak az osztráknak lehetett volna.
– Nem értem.
– Pauler furfangos ember. Elhíresztelte titokban, hogy Szilágyi Dezső lesz az utódja.
– Az ám, én is hallottam.
– S ezzel a griffel egyszerre népszerűvé lett. Mindenki Paulert akarja. Pompás beszéd volt. Nagy talentum az! Ha éhes nem volnék, még most is tapsolnék neki.
– Hát még mi minden volt?
– Lits Gyula a közegészségügyi tanácsot gyanúsította, hogy a sikkasztó ercsi közjegyzőre, Nyíri Aladárra csak ráfogja az őrültséget.
– Ah! És mi az igaz ebben?
– Én azt tartom, hogy lehetséges, mert családi baj. Nyírinek az apja, a miniszteri tanácsos is megőrült volt annak idején, s még két hétig végezte ily állapotban a hivatalos teendőit anélkül, hogy a minisztériumban észrevették volna, hogy őrült. Ott fel se tűnik.
– Ej, ej, ez már túlságos malícia egy mameluktól. Apropó, van még valaki a Házban?
– Olay beszél. De már kevesen hallgatják. Éppen most tanácskoznak rajta a buzgóbb hallgatói, hogy a kezébe nyomják a teremkulcsokat…
– Mi az ördögnek?
– Hogy zárja be a termet – ha elvégzi.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi