A T. HÁZBÓL [febr. 13.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [febr. 13.]
Éppen a legérdekesebb pillanatban jelentem meg a Házban.
…Pirosra marva a hidegtől, Tisza Kálmán lépett be és, letette a tárcáját.
A megdöbbenés fölszisszenése nem hangzott fel… mert hisz a tárca nehéz volt (lehetett benne vagy három kiló paksaméta); mit is csinálhatott volna hát vele egyebet, minthogy letette a piros támlányára, aztán leült ő maga is Herman Ottót hallgatni.
Vajon mit mond Herman Ottó a felsőházról? Miképp kívánja ő? Választva-e vagy kinevezve? Iniciatívával-e vagy anélkül? Egyszóval, hogy mi lakik a hosszú haj alatt?
A mamelukok is mind kíváncsian hegyezik a füleiket: »No, ez áll még csak majd elő merész követelésekkel!«
De mennyire leesett mindenkinek a nyakcsapja, amikor kijelentette szerényen, hogy ő nem akar semmit, elengedi Tiszának az egész felsőházat. Ne legyen felsőház!
S ezzel leült nagy derültség közt, szétnézve kevélyen a meghökkent sorokon, mintha mondaná:
– Tessék ennél többet mondani!
Zsilinszky Mihály szólott utána, nagy figyelem közt, rokonszenvesen.
Ezalatt kezdtek megtelni a padok, és a karzat is gazdag színpompájú képet mutatott.
Jobbról a high life férfi tagjai hallgatták izgatottan a beszédeket. Voltak ott jó 1847-iki mágnás arcok. Ősz, kerek szakállú, tisztes nagyurak, kik megüvegesedett szemmel bámészkodtak le, hogy »lehetséges-e az, amit hallanak?« És voltak ott fiatal kaszinótagok, kiknek azonban csak az egyik szeme volt megüvegesedve, amelyiken a monokli fénylett vészjóslón.
A szomszéd rekesztékeket deli szép asszonyok és kisasszonyok ülték. Suhogott a selyem, lengtek a strucctollak, s a mosolygó piros arcok éppen nem jelezték, hogy itt prédikációs halott van.
Mert immár prédikációs halott a volt főrendiház.
(Kezdem érteni, hogy a halottnak haja nő, sokszor még a koporsóban is.)
Igazi farsangi hangulat van fent. A fiatal képviselők érzik, hogy itt most valamelyik hosszú beszéd alatt meg lehet bátran házasodni.
Mind felhurcolkodnak a magasba, s míg idelent az öregek gorombaságokat mondanak egymásnak, addig ők csupa szépeket suttognak a szép leányoknak. A csevegés vidám zsivaja halkan, harmonikusan szűrődik le szelíd zsongássá.
De nemcsak az úgynevezett obligát honleányok ülnek a karzaton, nemcsak a bálok, piknikek királynői és mamái ülnek a Monaszterly és Fehér Gyula ruháiban, hanem eljött az erdélyi nagymama is a fiúunokájával. Nyolcvan év hava üli ráncos homlokát, nemigen mozdul otthon a karosszékből sem; de már azt mégis eljött meghallgatni, hogy csakugyan nem bolondítják-e azok a gyerekek, való lenne-e az, hogy ezek a mindenünnen összeszedett emberek hozzá mernek nyúlni, meg merik bolygatni a mágnások kamaráját?
Hosszú, virágos wikler van a nagymamán, tenyér nagyságú ezüstcsattal, Apafi Mihály uram korabeli főkötő barnállik a feje búbján, s az arany foglalatú okuláré közel hozza neki ezeket az ismeretlen embereket alulról. Ni, éppen a gonosz praktikájú Teleki Mihály uram őkegyelme emelkedik most fel… azazhogy amint az unoka magyarázza: Tisza Kálmán.
Igen, ő beszél, s tekintve azt, hogy az előtte fekvő ív tele van jegyzetekkel, igen hosszasan fog szólni.
A hívó csengettyű szavára a zöld függönyös ajtók csak úgy öntik az »élénk helyeslés« materiáját.
Eligazodik a Ház, ahogy illik nagy eseményekhez. A vérmes mamelukok közvetlen a miniszterelnök teste mellé. Odaül Szerb György, Ivánka Imre szétterpeszkedik, mint egy terebélyes fa, (Ez volt ma úgyis a legkedvencebb hasonlata a szónokoknak.) Kőrösi Sándor, mert jó hangja van közbe mennydörögni az »Úgy van«-t, közel lapul a Deák helyéhez, de háttal az elnöknek (mert még mindig tartja a haragot). Kőrösi viszi a »kikiáltói« szerepet, Prileszky Taddus az »echó«, Molnár Viktor a »lelkesülés«, az öreg Bánffy Dániel a »Hatás«, Tischler Vince a »Derültség«.
Túlnan két könyökére fekteti fejét Szilágyi Dezső nagy helyet kerítve magának, széttolván három-négy habarékot, mintha mondaná: »Félre innen! Itt most engemet akasztanak!«
Háta mögött a »hugenotta lovag« mereng, s a közbülső Pulszky vickándozik. Távol a balvidéken az öreg Csanády mormog harapásra készen.
A terem gömbjének legszélén pedig, mint sbirr, egy fegyveres mameluk jár-kel kinyitott bicskájával. Nini, hiszen ez a jó öreg Plachy Tamás. A kés pengéje rémesen villan, amint egyet-egyet lép magános sétájában…
De már ez ellen a habarékpárt is állít ki fegyveres erőt. S épp ilyen sétaútra kél báró Lipthay Béla egy szörnyű ollóval a kezében, szép klasszikus fején fehér pehelyfészek.
Ezalatt Tisza nagy hatással beszél, s eredeti modorban védi a javaslatát.
Kedves atyámfiai, ellenzékiek. Nincs ám a mamelukságból szabadulás.
Tegyük fel, hogy az történnék, amit önök akarnak, hogy a megyei bizottságok választanák a felsőházi tagokat.
Hiszen önök mondják, hogy a megyei bizottságok is kormánypártiak.
Ha kormánypártiak, azok is mamelukokat választanának. Hát ott volnának, ahol így.
Hiábavaló erőlködés. Nem lehet olyan felsőházat csinálni, hogy ne a kormányé legyen a többség. Legjobb hát megkapitulálni!
Nagy élvezettel hallgatta ezeket hátul a női karzat alatt egy padban egyedül Bubics kanonok.
Hosszú szempillái édesdeden hunyódtak le.
– Istenem, istenem, de okos ember ez a mi urunk! De kár, hogy az ilyen ember nem római katolikus!
Más véges eszű ember azt bizonyítgatná, hogy »de bizony jó lesz ez a felsőház így«, ő megfordítja, hogy »amúgy is csak rossz lenne«.
Ez hat, ez kell azoknak a vastagnyakúaknak odaát!… Ámbár a címzetes püspökökért mégis kár – nagy kár… Bárcsak engedne ebben a pontban az urunk!
Oh, szállj, szállj le reá mennyei malaszt a magasból…
Amint így elmélkedik a főtisztelendő úr, egyszerre csak száll le a magasból egy nagy fekete szőrmés test, s mint egy holt macska, odacsapódik eléje a padra.
– Jaj!
Odanéz rémülten, hát egy női muff.
A főtisztelendő úr hátratántorodik. – Apage, Satanas!
A közfigyelem villámgyorsan fordul a lebukott muff felé. (No, ez ugyan könnyen és olcsón jutott be a Házba!) Ki az! Mi az? Mi történt? Kié ez a muff?
Teremszolgák szaladnak elfogni a rakoncátlan muffot. A karzaton ideges hullámzás támad. Lágy nevetgélés szimptómái kezdenek kiütődni fent és alant. Péchy Tamás végigjártatja eszét a házszabályokon, hogy mi történik ilyen esetben a régi praxis szerint.
Milyen szerencse, hogy nem valami szűzszónok beszélt, mert a muff által elvont figyelem megölte volna, de Tisza Kálmánt, aki már annyi krízist kiállott tíz év alatt, nem tehette tönkre még a muff sem.
Tovább beszélt hosszan és érdekesen, cáfolgatva Szilágyit, s már messze délutánra hajlott az idő, midőn végre zajos tetszés közt leült. Oly egyszerre s gyorsan szokott leülni, hogy egy ismerősöm megjegyzése szerint éppen azt a képet nyújtja… mint mikor egy penecilus bezáródik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi