III. Nincs asszony a karzaton
III. Nincs asszony a karzaton
Míg ezek a dolgok így folytak csendesen, azalatt ott künn Zsilinszky utoljára ölté fel a Ház ócska atilláját s vitte át benne az üzenetet, a főrendiházba; bent a pénzügyminiszter szűzdohány levelekkel játszott. (Valamelyik mameluk hozta neki mutatóba.) Odescalchy Gyula herceg pedig ezalatt észrevett egy sajátságos jelenséget.
Azt, hogy a karzaton nincs egyetlen egy hölgy sem.
– Uraim, nincsenek a karzaton asszonyok.
Ez a megjegyzés hirtelen befutotta a termet, mindenki föltekintett, megnézni, – hogy csakugyan nincs-e semmi megnéznivaló.
Rideg volt az egész karzat. A tömérdek torzonborz bajusz és szakáll ott feketedett, piroslott és fehérlett hosszú sorban, de sehol egy mosolygó szem, rózsaszín arc.
Az elhagyatottság nyomasztó érzése nehezedett a kedélyekre.
Mintha lehangoló árnyék terülne végig a termen. Olyan szomorú volt minden.
Csak a Sághy nevető arca tűnt ki a véghetetlen szürkeségből. De ez éppen nem alkalmas pótolni egy szép női fejet.
Hiába, az is szükséges a tanácskozásokhoz, hogy legyen valaki odafönn, aki beleszerethessen a szónokba.
Ez így nem maradhat. Csinálni kellene valamit, hogy az asszonyok ismét járjanak a karzatra.
De mit? Ezen töprenkedtek némelyek. Míg végre kitalálta a kis Rácz Géza. (Lám hogy még Rácz Géza is jó valamire.)
A fiatal honatya így okoskodott:
Valami olyat kellene mondani, ami nem való az asszonyi füleknek; mert csak annak a hírét kell költeni: hogy az országházban oly dolgokról diskurálnak, hogy az ember már el sem viheti oda feleségét – s erre mind idesereglenek másnap a feleségek.
S annál is inkább lehet most ilyesmit mondani, mert úgy sincs a karzaton egyetlen nő sem.
Hozzáfogott Rácz Géza s egy elegiát rebegett el a leány kereskedésről, miként szállítják el a szép magyar leányokat Bombayba. Hogy minek engedi ezt Tisza Kálmán?
Mély csönd lett a szónok szavaira. A régi tűzből egy-egy maradék szikra kigyúlt a szemekben s pajkos mosoly játszadozott még a fehér bajuszok környékén is.
Gróf Andrássy Manó, ki a jobboldal legszélén bóbiskált magányosan egy padban, fölriadt és közbekiáltott önkéntelenül:
– Ujjé!
Általános derültség követte a gróf lelkesedett felkurjantását.
Bizonyosan azt hitte hirtelenében, hogy a Házban aludt el, és az Orpheumban talált fölébredni.
