I. A b) szakaszról

Full text search

I. A b) szakaszról
[márc. 24.]
Az emberek okoskodnak rajta, miért ejtette el Tisza Kálmán az 57-ik §-ból a b) szakaszt? Ti. a bírósági ügyekbe való főispáni beavatkozást.
A Ház jogászai ekképpen szólnak:
– Azért ejtette el, mert belátta, hogy akinek kezében van a bíró, kezében van ítélete is.
A Ház praktikus, vidéket látott emberei ellenben ekképpen beszélnek:
– Biz azt kár volt kihagyni. Hiszen a b) szakasz nélkül is így volt és így lesz. Még Bittó alatt kezdődött. S nemhogy a főispán, hanem az apró vidéki oligarchák tarták a tenyerüket a bírákon.
– Hogyhogy?
– Majd minden bírónak van egy patrónusa s majd minden patrónusnak van egy bírája.
Én azt hiszem, sem a jogászoknak nincs igazuk, sem a praktikus embereknek – hanem nekem van igazam.
Mert én nem azt keresem, miért hagyta ki Tisza a »b) szakasz«-t a javaslatból, hanem azt, hogy miért vette be a javaslatba?
Volt egyszer Szegeden egy főkapitány (jóval előtte a mostani derék főkapitánynak Szluha Ágostnak), aki nagy eszű ember létére mégis mindég beletett a hivatalos költségszámláiba valami oda nem illő, sokszor egészen megállhatatlan tételt, amin rendesen botránykoztak.
– Ugyan mért teszi azt, urambátyám? – kérdezte tőle egy-egy jóakarója.
– A kontrollor részére, édes öcsém – felelte az öregúr nagy flegmával.
– Hogyan? A kontrollor részére?
– Nos igen, az ellenőrnek okvetetlenül kell valami. Mert az ellenőr is életjelt akar adni magáról. Ő mindenáron törülni akar, ez a kenyere. Hát mindég odadobok neki valami csontot. Mert ha nem dobnék neki semmit, a húsomhoz nyúlna, édes öcsém. A legjobb tételeim közé harapna.
Nekem úgy tetszik, hogy a »b) szakasz« már mindjárt ilyen csontnak jutott be a javaslatba – az ellenzék számára.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi