II. Miniszter kerestetik
II. Miniszter kerestetik
– Chorin Ferenc! – olvasta a jegyző.
Chorin felállt s kissé idegenszerű hangon megkezdé a vitát.
A boncasztalon az 56. és 57. §-ok feküdtek egymáshoz kötve.
Chorin igen ügyesen beszélt a két §-hoz, kár volt neki önmagát belevegyíteni, mert amint fölemlíté, hogy ő bizalommal viseltetik a kormány iránt, egy végtelenül gúnyos hang közbesüvített:
– Mióta?
Ez a szó mellbe vágta Chorint. A hang felé tekintett. Egykori táborából jött a golyóbis. Horánszky Nándor lőtte rá.
S ez a »mióta« lett prelúdiuma azon polemikus vagdalkozásnak, mely a mai vita végén kifejlett, s melyből inter duos litigantes, Tisza Kálmán szedte föl a babérokat egy olyan sikerült rögtönzéssel rontván a habarékra, hogy az a »nagy debatter« gyors invencióinak egyik legfényesebb bizonyítéka.
Chorinnak nehéz helyzete volt, mert végre is a pártcserélés, akármilyen divatba jött, nem lehet rokonszenves sohasem. S ő még támadott is.
Coriolán nagy lehetett az ő ádáz dühével, de a Choriolánocskákhoz a halaványság illik.
Hodossy (akitől mindig nagy beszédet vár az ember) egy ötsoros periodussal esett keresztül a két §-on.
Szederkényi Nándor ellenben (akitől mindig kurta beszédet vár az ember) hosszan bonyolódott a dolgok fenekére.
De a legmesszebbről Zichy Antal kezdte, a néhai szent
István királynál, vázolva a főispáni hatáskör eredetét, fejlődését, nagy figyelem közt.
– Pazarló ember ez a Zichy – jegyzé meg Pulszky Ferenc a folyosón –, mindig ingyen mondja el a visszaemlékezéseit, pedig a lapok jól megfizetnék.
Zichy egy eredeti új attitűddel gazdagította a parlamenti szónokokat, kik e tekintetben úgyis roppant szűken vannak ellátva. Rendszerint vagy a ceruzáját mozgatja egyik s azzal ágál, fenyegetőzik a világ négy tájéka felé, másik a zsebkendőjét gyömöszöli, egy harmadik a papírszeletjeivel gesztikulál (mint szegény szerencsétlen szobraink), de Zichy Antal egy új foglalkozást talált föl.
Kivette zsebkendőjét s roppant passzióval tisztította a pápaszemét egész beszéde alatt.
Mire Szent Istvántól Nagy Lajosig jutott, kitisztította az egyik üveglencsét, – a másik üveglencse szorgalmas, gondos tisztogatása alatt lejutott egész Bismarckig, akkor hirtelen észrevette, hogy már készen van, egész tisztán csillámlik a pápaszem s egy kanyarodással – elfogadta a javaslatot.
Eközben már nagyon előhaladott az idő. A tanácsterem padjai megnéptelenedtek. A miniszteri székeken nem volt senki. Tisza egyedül virrasztott a beszédek fölött. Unta magát, de egy miniszterelnöknek még ásítani sem szabad!
Odaintette Beöthy Algernont.
– A folyosóra szeretnék kimenni egy kicsit, de idebent nincs egyetlen miniszter sem. Miniszter nélkül pedig mégsem lehet hagyni a Házat. Eredj fiam, Aldzsi, keress elő valahol egy minisztert. Találsz a folyosón, ha nem a büfében.
Nosza kifeszítette a mellét kevélyen Beöthy (sohasem volt még őneki ilyen politikai missziója) s elindult nyomban, sebbel-lobbal, roppant csörtetéssel. Piros, kövér arcára államférfiúi komolyság ült ki, karjait méltóságosan fonta össze mellén, mialatt kékes szeme fürkészőn kémlelt a folyosó vidékein.
– Kit keresel Aldzsikám? – kérdezték elöl-utól, amerre ment.
– Minisztert keresek Tiszának – mondá mély titkolózással. – Megbízott a generális.
Mintha szinte hinnék, egyszerre körülvették Beöthyt sokan. Honnan, honnan nem, ott termett Pulszky Ágost. Negédesen egyengette karcsú termetét Biasini Domokos.
(Mert ha Beöthy keres már minisztereket, akkor ez bizonyosan már az ő kora.)
– Ne szeressetek olyan nagyon – pajkoskodék Beöthy –, mert én olyan minisztereket keresek, akik már megvannak.
Zeget-zugot, folyosót, miniszteri szobát, büfét, padlást, mindent felkutatott Beöthy, de végre is azzal a szomorú jelentéssel volt kénytelen visszatérni a terembe:
– Nincs miniszter sehol, kegyelmes uram.
– Ejnye, úgy hát kénytelen leszek bent maradni és akkor beszélni, hogy ne unatkozzam. Más mód nincs.
– Egy módot tudnék, kegyelmes uram.
– Mit?
– Ültess be engem miniszternek.
Tisza gondolkozott egy percig, hogy hiszen talán mindegy lenne… de azután mégis a másik módot választotta: beszélt, hogy ne unja magát.
