A MAI ÜLÉS [febr. 10.]

Full text search

A MAI ÜLÉS [febr. 10.]
Ma a Baross rovatja kezdődött: a közmunka- és közlekedésügyi költségvetés. Simán folydogált. Baross még nem elég ideje miniszter arra, hogy megunhatták volna, nem terheli a felelősség még olyan nagy mértékben a létező bajokért, hogy joggal megtámadhatták volna, és sokkal csatakészebb hogysem jogtalanul merték volna csipkedni. Még a kegyetlen Orbán Balázs is elösmeréssel és méltánylással beszélt róla.
Ezen csoda annál feltűnőbb, mert tegnap meg a szilaj Lázár Ádám Bornemisza Ádámot, a csángó kormánybiztost dicsérte.
Hja, ha ez így tart, hogy az ellenzék túllicitál a mamelukokon, akkor aztán az ördög legyen kormánypárti.
Baross többször beszélt, s mindég talpraesetten, pártja nagy helyeslése között. Az önérzet, mely hangján átrezg, bizonyos erőteljességet kölcsönöz egyéniségének, és éppen nem visszatetsző. Barossnak ez a hang áll jól.
Szapáry ma még ott ült egy darabig a miniszteri székében. Nagy sajnálkozva nézik távozását pártkülönbség nélkül, s megindulnak szerte a gyengéd észrevételek:
– Jó ember volt. Kár érte.
– Bizony még vissza fogjuk kívánni.
– S milyen szépen távozik. Igazi nagy úr. Elmegy simán, egy mosollyal az ajkán, anélkül hogy csak egy szemrehányó tekintettel éreztetné valakivel, hogy mért megy el. Lám Kemény Gábor…
– Hja, az csak báró.
Künn a folyosón Wahrmann meséli, hogy csodálatos a közönség, nem nagyon szereti a verebeket, de mikor az Erzsébet téri sétány fái fölött ott kóvályog körbe bukdácsoló szárnyaival a héja s le-lecsap, hogy a csipogó szürke fickók közül egyet felkapjon és fölvigye a magasba elreggelizni, a lent ácsorgó közönség, aki érdekfeszülten nézi a héja manővereit, valóságos átkozódásokban tör ki, úgy sajnálja azt a szegény verebet.
(De ez a verébhistória sehogy sincs ám összefüggésben az előbbi észrevételeimmel.)
Bent a tanácsteremben Lukáts Gyula ereget ki nagy tromfokat a magyar királyi posta ellen, mikor a Lontóra címzett levelet Londonba küldték, és végre a londoni postaexpeditor írta rá: »Lontó falu Hont megyében.«
Nagy szégyen Gervaynak, de megvan az az alapos mentsége ellene, hogy ez még dicsőségesen uralkodó Mária Terézia királyunk idejében történt.
A posta után a vasutak következtek, s ez a legkényesebb pont, mert ennél a tételnél rendesen ráfekszik a vágányokra Bottlik Lajos, órákig tartó dikciókat szokván zengedezni.
Ma nem volt svádájánál, és csak Fackh Károly hallgatta figyelmesen.
Beszélt még »Ferenc József unokaöccse«, Dobránszky Péter is. De őt már senki sem hallgatta.
Az ülés végén egy kicsit melegedni kezdett a vita, midőn György Endre, Törs Kálmán szólaltak fel, s majd Baross felelt talpraesetten zajos tetszés mellett Bottliknak.
De az elnök az órájára nézett és kimondta a tourokat – akarom mondani elhalasztotta a vitát holnapra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi