A MAI ÜLÉS [márc. 5.]

Full text search

A MAI ÜLÉS [márc. 5.]
Még egyszer végigéltük a tündéri nyarat. Elvonultak szemeink előtt a bájos berkek, a kecses kis tornyos kastélyok, ragyogó aranyfedelű pavilonok, a csacsogó kis szökőkút és a mogorva sírkő, a »Fuit«. Mind otthagytuk ezeket, két éve lesz a nyáron, mikor a kiállítást bezárták.
Most eljöttek kísérteni még egyszer. Csakhogy most már nem szereztek olyan gyönyörűséget, mint akkor. Mert most már számokban jöttek elő a kedves ligetek, a mesés fényű kupolák, és a szökőkút váltig azt locsogta: »Százezer… kétszázezer… háromszázezer…«
Széchenyi miniszter életuntan ült székében, mogorva megadással referált Visi Imre, aki mint előadó ma szerepelt először.
Eltekintve attól, hogy péntek van (s az köztudomásúlag szerencsétlen nap), már maga a tárgy olyannak látszott, hogy csütörtöki napon is kedvét szegné a tisztelt Háznak.
Minden jelből azt lehetett volna jósolni, hogy kemény ostromnak néz elébe gróf Széchenyi Pál.
Igaz, hogy nem lett volna igazságos, mert mikor a kiállítás in floribus volt, mindenki dicsérte Széchenyit, sőt még Matlekovitsot is.
De ahogy a ferbliben nincs rossz kártya, úgy a Házban sincs rossz törvényjavaslat.
Az egykori aranyszakállú Tóth Vilmos meghozta déltájban a Kálnokyhoz érkezett biztos hírt, hogy a szilisztriai lázadók csakugyan leverettek, s hogy megint a régensség a helyzet ura.
No, hisz ez maga is megéri azt a nyomorult egymillió háromszázezer forintot!
Az ellenzék haragja nyomban kiengedett: ha már Karavelov és Usapov el van fogva, hát eresszük Széchenyit szabadon.
Ki is eresztették. Egy rossz szó sem esett a kiállítás miatt. Csak Enyedi Lukács és Horánszky Nándor hányta-vetette magát egy kicsit. És Orbán Balázs jelenté ki abbeli reményét. hogy ez a miniszter utolsó ténykedése volt.
De amilyen gonosz világ van, ma már az Orbán Balázs reményeire sem lehet építeni.
A kurta, eseménytelen ülés délben véget ért. A deficitet megszavazták bizonyos verve-vel és passzióval. Mert ne csak a delegáció szavazgassa a milliókat; a Háznak is legyen valami feladata.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi