A T. HÁZBÓL [febr. 20.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [febr. 20.]
Daliás idők ezek!
Hadizászló leng az országház ormán. A metsző szél süvítve, nyögve csavargatja, bontogatja a nyele körül. A hó apró pelyhekben pilinkél; az országút felől mintha nehéz ágyúk dübörögnének… pedig csak furmányos szekerek döcögnek.
A Ház előcsarnoka egyre nyílik és csukódik. Sorba jönnek a képviselők, ma még parupli alatt, civilben, holnap már hadimezben, úgy lehet.
Bent a tanácsteremben most tárgyalják a nyolcadfél millió költséget a honvédségre. Valamennyi miniszter jelen van s valamennyi képviselő, a mezei hadakat kivéve.
Néptelen a folyosó: mindnyájan bent ülnek a padjaikban, és hallgatják az ünnepies beszédeket.
Csak a duzzogók vonultak ki: a két Madarász és madaruk, a Rigó, az öreg Petur bán, Petrich, valamint Ányos és Tulok. (Újra heten vannak, mint a koronázás idején.)
– Hát ti mit csináltok idekünn ilyenkor? – kérdezgetik őket az arra menők.
– Nem akarjuk a harmóniát rontani, mert nem szavazzuk meg a javaslatot. Nec vitam, nec avenam.
– De hát mért nem szavazzátok meg?
Feleli erre rejtélyesen a hét közül a legfanatikusabb:
– Azért, mert él valahol egy öregember, aki ha itt volna, nem szavazná meg a nyolcadfél milliót.
S arcát, amíg beszélt, ájtatosan Turin felé fordítá. Alighogy szólt, csörtetve rohan a folyosón Helfy Ignác, ismeretes hosszú fekete szalonkabátja csak úgy úszott utána.
– Hová sietsz, Náci bátyám? Állj meg egy percre!
– Nem lehet – feleli lihegve a Kossuth palatínusa – holtig szégyenelném magam, ha lemaradnék erről a szavazásról. Mindent megszavazok, ha a haza védelme kívánja.
S azzal sietve eltűnt a tanácsterem ajtajában.
Bent csakugyan lelkes hangulat van.
Bizonyos emelkedettség látszott az arcokon. A karzat megtelt szép hölgyekkel, akik kíváncsian lesték, hogy a mennyezet alatt nem ül-e ott Mária Terézia a gyermekkel, de biz ott csak az öreg Péchy Tamás guggolt a csengettyűjével.
Az sem kellett. Nem volt semmi zavar, se közbeszólás. Méltóságteljes nyugalom honolt, s mély figyelemben csendült meg minden szó.
A két iker-előadó, Dániel Ernő és Münnich Aurél, katonás, rövid szavakban ajánlták a javaslat elfogadását.
Ekkor felállt Fejérváry és fölemelte… nem a véres kardot, hanem csak a ceruzáját, s egyszerű, helyes szavakban indokolta a javaslatát.
A népfelkelők lelkesült »helyes«-eket kiáltottak neki, hadnagy Szereday Aladár vágásokat markírozott a levegőben. Hadnagy Polónyi (aki pedig alkalmasint untauglich lesz a fékezhetetlen népszónoklati képességei miatt) közbekiáltott: »Ha megyünk, mind megyünk!« De legjobban hozzájárult a mai ülés komolyságához hadnagy Beöthy Algernon azzal, hogy nem jött el az ülésre.
Azután hadnagy Apponyi Albert mondott egy remek beszédet, aminőt csak ő tud. Nem ellensége a háborúnak, ha az elkerülhetlen, ennélfogva arra az időre békét köt a többséggel. Harsogó éljen reszkettette meg a falakat.
Majd a szélsőbal vezére, Irányi Dániel göngyölgette be a piros pártzászlót, és azzal az ünnepies pátosszal, mely e pillanathoz oly jól illett, kijelentette: »lemondunk ideiglenesen pártviszályainkról, félretesszük sérelmeinket, megfeledkezünk a szenvedésekről, csak egyről nem: a haza iránti kötelességről«. Ő is megszavazta a nyolcadfél milliót.
Megint egy roppant éljen viharzott föl, s morajlott percekig a tanácsterem falai közt.
A hét dacos magyar találgatta odakünn:
– Vajon ki beszélt most? Nyilván valami nagy mameluk.
Már-már végét érte a »sanguinem et pecuniam«, mikor egy kurta hajú, kurta bajuszú úriember állt fel, s lelkesen villogó szemekkel mondta el, hogy a trónnak és a hazának megszavaznak mindent, hogy jogaikért harcolni akarnak ugyan, de csak a haza kötelékeiben.
No, erre támadt még csak frenetikus tetszés, hosszan zajlott, hömpölygött végig a Házon.
– Vajon ki beszélt most? – találgatták a karzaton, akik a rossz akusztika miatt a beszédet ki nem vehették. – Valami nagy magyar ember lehet, hogy így felvillanyozta az egész Házat.
Hát az bizony Trutia volt, az oláh. Ő is megszavazta a nyolcadfél milliót a nemzetiségek nevében. Ez volt a mai ülés legszebb mozzanata.
E szép harmonikus szcénát (mely mindig egyik csillogó lapja lesz parlamentünk történetének) méltón fejezte be a »generális« felszólalása, melynek vége a maga nemes cikornyátlan egyszerűségében oly emelkedett és szép volt, hogy még tán Beöthy Ákosnak is tetszett.
Csak egyet szerettem volna ma, azaz kettőt: Azt, hogy hadnagy Szemnecz ne beszélt volna.
És azt, hogy a cár vagy legalább Katkov, ott lett volna a karzaton.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi