A T. HÁZBÓL [máj. 30.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [máj. 30.]
Végre bevallom töredelmesen, hogy Apponyi Albert nemcsak nagy talentum (mert az ő, ha nem vallom is be), hanem nagy emberismerő is.
Ugyanis a folyosón beszélgetés közben azt mondá egyszer:
– Tisza és köztem az a különbség, hogy Tisza a nemzet rossz tulajdonaiból meríti erejét, én pedig a jó tulajdonaira apellálok.
Én ezt akkor nem hittem el, hanem most gondolkozóba kezdek esni.
Mert íme itt van ez a szesz. Ez a folyadék, amely annyi rosszat művelt, s mégis vele akarja Tisza megmenteni az országot.
S ez valószínűleg sikerül is neki. Mindössze egy gyanús körülmény van. Az, hogy az ellenzék is bízik a szeszadó üdvös hatásában.
A vita panorámája nagyot változott. A vízi kormánybiztosok, akik grasszáltak a múlt héten mint szakemberek, letűntek a divat színpadáról, s új alakok lépnek az előtérbe.
Fontos, hogy a kis incifinci Sigmond Dezső rázza-e a fejét, vagy pedig bólingat vele a szónoknak. Neumann Ármin, aki amúgy is túlságos okos ember, felülkerekedett a tudományával, sőt még Krausz Lajos is beilleni látszik a Házba két nap óta. Tibád Antal, akit gyermekkorában egy székely üstben ringattak, búsan megszegett fejjel ül a jegyzői pulpituson, s mereng a távoli padokon a Jókai nyári fején, melyben annyi az élc, hogy elég volt Széchenyi miniszternek ránéznie a minap, s legott egy földmívelési élc ötlött az ő fejébe is: »Most már nem kell a fagytól félnünk, mert Jókai levetette a parókáját.«
De úgy is van: igazi nyár ütött be, amint már nem vehet erőt a hideg. Forrón süt be a nap az üvegbúrán át, s a terem atmoszférája valóban olyan fülledt, mintha pálinkagőz is vegyülne bele.
A javaslat ellen Szentkirályi Albert beszél, és szidja a milliomosokat. Amibe ingerülten kiabál közbe Beöthy Algernon, mintha magára venné.
Aztán Roszner báró kezd szólani, aki már elvesztette egykor a szüzességét mint főrend, de itt ismét új: szép hangú, kellemes modorú szónok, s értelmesen, okosan polemizál. Nagy pietással hallgatja Kazy János, Szegedy Béla, tűnődve rajta:
– Hol szedhet össze efféléket egy valóságos kamarás?
Pécskai Gaál Jenő beszédje alatt megnépesül a folyosó.
Izgatottan futkároznak szerte a trencséni követek, s ha összejönnek, suttogva, titokzatosan váltanak nehány tót szót:
– Tu je us piszmo? (Itt van már az írás?)
– Estye nyi. (Még nem!)
Végre az öröm sugara dereng fel a Szmialovszky Valér vékony arcán, s mint a futótűz terjed el Urbanovszky füléből a Kubinyi Györgyébe, Kubinyi Györgyéből Kiszely Lehelébe:
– Itt van, megvan, megérkezett!
Szitányi Bernát, amikor jelen van, cukorkákat osztogat a jó ismerősöknek, sőt a miniszterelnöknek is átnyújt hódolattal egy-egy bonbont, s az már egészen rá van szokva erre az egyetlen édességre, amit a politikai pálya nyújt. Ha nincs jelen Szitányi, hogy az ország dolga mégse akadjon fel, s Tisza ne nélkülözzön, Urbanovszkyra bízza a szelencét: ő a helyettes. Nagy kitüntetés ez a Ház kedves Ucsujára (egyéb hivatalt nem is vállalt soha az öregúr).
Ma is Ucsunál volt a szelence, kevélyen pattogtatta a nadrágzsebében, de a nagy izgatottságban a jó ismerősöknek cukorka helyett azt súgta a fülébe boldog szemhunyorítással:
– Nincs már semmi baj. Megérkezett.
– De mi érkezett meg?
– Hát a Kubicza távirata.
Igen, ez volt a nap eseménye, mert a kormány nagy szepegésben volt. A Visi Imre interpellációja nyugtalanítá.
Tisza és Fejérváry halványan tanácskoztak az ülés elején a miniszteri szobában.
– Ki hitte volna erről a Visiről, hogy ez meg akar bennünket enni?
– Baráti kéztől kell-e elesnem? – töprenkedett Tisza.
– Hátha le lehetne beszélni? – villant meg a Fejérváry fejében.
– Hisz akkor is megmarad még Madarász. Ejh, menjünk neki a veszélynek!
Visi ezalatt bent ült a tanácsteremben, s tanulmányozta Gaál Jenőt (hogy miképpen nem kell beszélni), miközben villámló mérges tekinteteket vetett a vörös székek felé.
Végre (akár hiszik, akár nem) vége lett a »nagy pécskai« szónoklatának, a folyosó betódult, az elnök felébredett csendes szundikálásából, és megrázta a csengettyűt.
Törs rányomta ujját a villamos gombra, mely ezt a hangot látszott most sivítani a folyosókra, a lépcsőházba a büfébe: «Catty! Catty!«
Polónyi vérszomjas arccal rohant a mediumra, Madarász hátraszegte a fejét negédesen, Helfy fitymálólag mosolygott, mintha mondaná:
– Elég volt már nekem erre a hétre a francia háborút megcsinálni. A belháborút csináljátok ti.
Visi fölemelkedett, s a síri csöndben csengő hangon kezdé interpellációját. Ügyesen, bizonyos lendülettel beszélt. Előadásában volt valami kellemes frisseség, amely jólesett.
A Ház gyakran szakítá félbe zajos helyeslésekkel.
Egy ilyen kitörő »úgy van«-nál hirtelen megrezzenni látszott:
– Hohó, hátha csakugyan meg találom buktatni a kormányt.
S legott ijedten ereszté lejjebb hangját egy skálával.
De a kormány már akkor semmitől sem félt, mert időközben (mint azt az olvasó kiérthette e hű leírás elejéből) megérkezett a Kubicza sürgönye, s amire Kubicza egyszer ráteszi a kezét, az okvetetlen diadal.
Madarász után (aki rárepetált Cattyra) Tiszának elég volt nehány szót szólnia, s felolvasni a Kubicza sürgönyét (mely Cattyt olyan ártatlannak nyilvánítja, mint a ma született gyereket) és a Ház viharos helyeslésbe tört ki, sőt még a morajló ellenzék is lecsendesedett szelíden. (Ilyen nagy tekintélye van Kubiczának.)
A trencséni követek szeme a kevélységtől csillogott, csak Polónyi sóhajtott fel megcsalódva:
– Hát már sose legyen egy kis népgyűlés?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi