A HUSZADIK NAP

Full text search

A HUSZADIK NAP
Nyugalmas napra nyílt kilátás. Hét szónokra volt elkészülve a képviselők füle. A hét utolsó hazafira, akik ellentétben az Ábrányi Emil Abbé-Sieyčsjével: nem azt mondják, hogy »halál a 25. §-ra frázis nélkül«, hanem azt mondják: »no, még egynehány frázis, mielőtt törvénnyé válnék a kis gonosztevő«. Egyedül Ugron várt beszéde bíztatta a Házat egy kis elevenebb pezsgéssel.
S íme váratlanul ismét ingerült, zajos ülés lett. Felhőtlen égből villámok cikkáztak – ahogy az ócska vezércikkezők szokták mondani. És ami egész természetellenes, az ülés eleje volt ingerült, a fölkorbácsolt szenvedélyek torkába jutván az illem és a tanácskozás komolysága, míg az ülés vége szelíd, lelohadt vérű emberek délelőtti sziesztájának látszott.
Orbán Balázs a tegnap esti zavargásokat hozza fel napirend előtt, s mindjárt »jó reggelt kívánok« helyett egy indulatos kitörésre ragadtatja magát.
– Úgy látom, az az ember (a miniszterelnök) vérre szomjuhozik, amit apja Biharban bőven ontott.
Roppant zaj támad. Jobboldali képviselők az elnöki emelvény felé csörtetnek, haragos kiáltásokkal:
– Rendre kell utasítani
Az elnök rendre is utasítja, de ez csak tüzeli Szejke fürdő urát, Karaffának, Bastának nevezi Tiszát, de nem a rendőrség, inkább vezetői a hibásak: a főnök, aki kereskedőből lett főkapitánnyá.
– Demokraták! – kiáltja közbe gúnyosan Láng Lajos… (Ami egyébiránt nem is igaz, mert a főkapitány, akinél humánusabb rendőrfőnökünk még nem igen volt, aljegyzőből lett polgármester, a polgármesterből főkapitány.)
Ebből a stílusból beszélt a csontbáró… »a rendőrök mint veszett ördögök rohanták meg a járókelőket«… és ez mind a miniszterelnökért történik.
– Szóljon a tárgyhoz – figyelmezteti az elnök.
– Az ily kormányt vád alá kellene helyezni – folytatá Orbán.
– Az ország vád alá helyezi! – jelenti a prisztaldús Károlyi Gábor.
– A lázítókat kell vád alá helyezni – kiáltja Gajári.
S míg a dolog így folyik, az egész Ház mozog, fészkelődik, forrong, az elnöki csengettyű élesen sír, rí, a gyorsírók idegesen kapkodnak fejeikkel, amint a keresztbe röpködő gorombaságok közül tíz-húsz is egyszerre ragad meg fejükben, hogy melyiket örökítsék meg, melyiket eresszék ki a másik fülükön az örök homályba.
De ezer szerencse, még egy-két karmazsin körmondat s a csontbáró leül, egy nagyot fújva, a megelégedettség mosolyával arcán:
– Valami volt ez! Háromszor utasított rendre az elnök!
Most Kaas Ivor eresztette fel színes léggolyóit. Ő is a tegnapi rendőri eseményekről beszélt, miként folyik a hajtóvadászat emberekre. Belebonyolódik aztán a 25. §-ba, szemrehányást tesz Tiszának, hogy midőn Eötvös kompromisszummal kínálta meg az ellenzék részéről, arra egy szót sem felelt. Mert azt tartotta, amit Windischgrätz: »Mit Rebellen unterhandle ich nicht.«
Péchy ezalatt kétségbeesve csenget, egy igazi csősz éberségével, aki látja, hogy valaki a lóherébe szabadult. Tereli kifelé:
– Jaj, ne beszéljen kérem a képviselő úr a 25. §-ról, mert most nem az van a napirenden, aztán a képviselő úr már beszélt róla annak idején.
Tisza áll most föl s nagy zaj közt, talpraesetten vág egy-kettőt ide-oda, hogy hol a rendőrséget, hol a bíróságot akarják innen terrorizálni a szónok urak. A felajánlott kompromisszumra is felel:
– Azért nem fogadtam el, mert az nem kompromisszum volt, amit önök akartak, de hogy én is a Windischgrätz mondatát idézzem: »Unbedingte Unterwerfung.«
– Hoch! Hoch! – kiáltá a »Geehrtes Haus« szélső része, míg a jobboldal lelkes éljenekben fújta ki tetszését.
Tisza után Almássy Sándor ugrott fel.
– Eláll! Eláll! – viharzik jobbról.
Győry Elek is fölemelkedik. Annak is egy bömbölő »eláll« jut. Két szónok van már egy helyett. (Hagyni kellene beszélni egyszerre mind a kettőt; gyorsabban elfogynának.)
Hol az egyik, hol a másik próbál beszélni, a fergetegszerű zaj elnyelte a szavakat, csak ajkaikat látni mozogni.
Majd Győry néhány szava veri ki magát a felszínre, majd az Almássyé, ki azt parancsolja vérbe forgó szemekkel, lázas fúriával, hogy a rendőrök tegnap felkiáltottak a függetlenségi körbe: hogy »csukjuk be az ablakokat, mert különben fellőnek«.
– Nincs tudomásom róla – mondta az elnök.
Tíz ingerült hang is erősíti:
– De megtörtént! Nekünk kiáltották!
– Ez nem személyes megtámadtatás. – Szakítja félbe Péchy a szónokot. – Tessék belőle interpellációt csinálni
– Halljuk Almássyt!
– Eláll Almássy!
Ez a két jelszó sivít percekig a Házban. Komoly öreg emberek rekedtre kiáltják magokat, némelyiknek a szeme is kidülled, másiknak a nyaka vörösödik meg. Mintha egész Európa sorsa azon függne: hogy el lehetne állítani jó bátyánkat vagy nem?
Végre is szavazásra megy a dolog. A többség nem kívánja hallani Almássyt.
Elnök megvonja a szót Almássytól. S a vén torzonborz tigris leül szelíden, mint egy kezes bárány.
De az ingerültség le nem csillapszik, növekvőben a zaj, a szélsőbali képviselők a mediumra rohannak s morgással, zajgással jelzik elégedetlenségüket az elnökkel.
S mialatt Győry Elek kérdést intéz a belügyminiszterhez a januári tüntetésekre vonatkozólag, hogy a rend megbontóinak bűnhödéséről értesült, de hát a szabadság meggyalázóival történt-e valami? – Hoitsynak fejébe szállt a vér, s karját indulatosan fölemelve kiált oda vadul a miniszterelnöknek:
– Ha engem rendőr érint, én a miniszterelnököt vonom felelősségre.
A jobboldali képviselők elhalványodnak a megütközéstől, »Tiszát fenyegeti!« kiáltják. A rend végképpen felbomlik. Karzat, földszint morog, mint egy megbolygatott méhköpű. Elnök a csengettyűt rázza. A fékvesztett indulatok átveszik az uralmat, mintha egy forradalom lenne kitörőben.
Az iszonyú zajban morogja el Isaák Dezső a Ház márciusi költségvetését. Elnök leszáll a katedráról, felfüggeszti az ülést s önmagának mondja a fülsüketítő, tomboló, rakoncátlan zajban: Öt percre az ülést felfüggesztem.
*
Öt perc múlva egy másik, jó szelíd Ház jön össze, mely a 25. §-t kezdi tárgyalni. Tisztességes, hallgatag, unatkozó gentlemanek.
Szarkaképű Gerzson az első szónok; sok mindenfélét előhord, de a legjobb ötlet tőle, hogy a horvátokat aposztrofálván, elkezd horvátul beszélni. Mondogatták is a képviselők:
– De iszen, érti magát a mi Gerzsonunk! Van ott ész bőven.
Illyés Bálint csupa új dolgokat mondott: »a vihar zúg a villám cikkázik… a patak csörög… a virág nyílik«. És a méhecske zümmög, nemde?
Sokkal csinosabb beszéd volt a másik poétáé, Ábrányi Emilé. Nem nélkülözte az attikai sót, de a szegedi paprikát
sem. Egy kicsit sok volt az idézet. A Foxok, Pittek, Sheridánok, Bonaparték, Carlyle-ok miatt alig volt látható maga a szónok, akinek szűzbeszédétől azonban nem lehet megtagadni a nagyobb szónoki hivatottságot.
Zajos helyeslések közt szólott még Reviczky Károly, jóízű, okos és huszáros argumentumokkal érvelve a 25. § ellen, még hat szónokot hagyván maga után holnapra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi