I. Történet. A láb alól eltett kapitányról
I. Történet. A láb alól eltett kapitányról
Az ellenzéken nagy tetszést aratott ez a rögtönzet, mire Pázmándy még jobban belemélyedt a mesélésbe. Egyre-másra szórta a hajmeresztő, borzalmas történeteket.
Hol volt, hol nem volt, azaz lennie kellett egy kapitánynak, akár az óperenciákon túl, akár az óperenciákon innen, aki ebbe a beszédbe beilleszthető legyen – mint gyanúanyag. Mert gyanúanyag gyűjtésében dolgozunk most.
Ergo, volt egy kapitány.
Ez a kapitány fiatal korában lakatos volt, tehát ez értett legjobban a fegyvergyártáshoz és a puskákhoz. (Lakatosokkal kellett volna kezeltetni a gyárat.)
A kapitány szintén tagja volt a vizsgálóbizottságnak, de bizonyos fokig ez is szamár volt, mert elárulta a miniszter előtt, hogy okos ember.
Látván a puskákat így szólt:
– Ezek bizony tökéletesen jó puskák.
De ez a szó okozta vesztét. Mert meghallotta a miniszter, s a szegény kapitányt negyvennyolc óra alatt eltette láb alól.
Szegény, szerencsétlen kapitány!
Szendrey Gerzson kivette zsebkendőjét és a szemeit törölgette. A karzaton is nem egy szem nedvesedett meg a kapitány sorsán. Egy batisztkendős anyóka különösen kérdezgette a szomszédjait, hogy nem tudjuk-e, milyen halállal sikkasztották el.
S ami a legkegyetlenebb, legszomorúbb vonás volt e hajmeresztő történetben, hogy a gyilkos miniszter nem átallott ezalatt mosolyogni.
