ORSZÁGGYŰLÉS [máj. 29.]

Full text search

ORSZÁGGYŰLÉS [máj. 29.]
A honossági vita átjött pünkösd utánra. Három részből állt. Az első rész a kivándorló tótoknak volt szentelve, s ezt a címet viselhetné a Ház naplójában a fejezet: »Podzabutski«. A második rész a Kossuth himnusz.
Ez is elmúlt. Legújabb változata a vitának, hogy Dárdai Sándor fekszik a deresen, s nagy vehemenciával ütik-verik, az érvekből kifogyott szónokok. Még vagy négy mogyorófa pálca van felírva holnapra is.
De holnap már hihetőleg bezáródik a vita, és a pozdorjává tört ellenzék azzal a tanulsággal gazdagodik meg, hogy könnyebb a javaslatokat támadni, mint azokat megvédeni.
Irányi javaslata mellett többen szólaltak fel a szélsőbalról ma is, de a meritumnak még környékén se jártak. Még Eötvös Károly szájából se csorgott ma méz, hanem csak savó. Polónyi sokkal ügyesebb volt Eötvösnél, s pártjánál nagyobb hatást keltett, mint a Ház »legjobb ízű orátora«, ki csak szincerizált, s mint az egerésző macska körülszaladgálta a lyukas hombárt.
Az afrikai melegben sanyarú képet mutatott a tanácsterem. Az öregebb honatyák szunnyadoztak, az ébrenlevők az izzadságot törülgették homlokaikról és a Ház levegőjét szidták. Széll Ákos aggodalmas tekintettel méregette a tátongó padokat; a karzatok hallgatói gyorsan változtak, mindenki el volt lankadva, csak a friss elnök, Bokross Elek nem, kivel figyelem dolgában csak egy ember konkurálhatott még, a vén kuruc, Csanády. Ma volt először a Házban, s miként a halottaiból föltámadt peleskei nótáriust, Nagyzajtai Istvánt, őt is érdekelte minden: szem, fül volt az öreg, ne adj isten, hogy csak egy megjegyzést is elveszítsen. Végighallgatta a jegyzőkönyvet, az elnöki jelentéseket, az összes beszédeket, kikutatott minden elmosódott közbeszólást, s csinálta folyton tenyeréből füléhez a tölcséreket, egész addig: hogy »a vita folytatása holnapra halasztatik az idő előhaladottsága miatt«.
Megbámulta Károlyi Gábort: »Hm, ebből valamikor ember lesz«. Nagy, duplafedelű fejét (a fekete fedél alól a szürke fedél kandikál ki) megcsóválta egyszer-kétszer az ülés végén: »Ej, ej, hogy megnőtt azóta ez a Polónyi gyerek«, gyilkos szemekkel átsandított a miniszteri székek felé, mint a prédáját méregető farkas, majd odaszólt sóhajtva Gosztonyihoz: »De azonban nem ér ez semmit, hékás, ha Tisza már nem egzisztál«.
– Egyébként is nagyot változott a világ. Sándor bácsi – panaszkodott Gosztonyi. – Most már onnanról harapnak.
– Ne beszélj! – mondta az elvénhedt szittya, a kialudt fényű szemei tágra nyíltak.
A vita szürke egyhangúságát, s a Ház kimerültségét nem lehetett volna megjósolni a kezdetből, mert az ülés nyitánya, egy vitézi előjátékkal, mozgalmas, pezsgő tanácskozást ígért, úgyszintén a névsor is, melyen két olyan név fehérlett, mint az Eötvösé és a Polónyié. Ezekről nem lehet elmondani, hogy ahova lépnek ott nem terem a fű.
A vita villásreggelijét a Károlyi Gábor rohama képezte, kinek a pünkösdi ünnepeit nagyon megrontotta a Pongrácz gróf múltkori rendreutasítása: »tartsa a száját gróf Károlyi Gábor képviselő úr!«
Ezt már nem lehet így hagyni – gondolta magában gróf Károlyi Gábor, s fegyver után nézett a szélbali arzenálisban.
Akadt is fegyver (sok ember sokat lát, tud), s Károlyi Gábor ma felállott, hogy attól a tábornok úrtól (Pongrácz gróftól) föl nem veheti a sértést, aki 1848-ban Kossuth s a hazája ellen harcolt Temesvárnál.
Pongrácz nevetve kiáltott közbe:
– Tizennégy éves koromban?
A szélsőbaliak megsemmisítő gúnnyal nézték a nagybajuszú, katonás képű képviselőt, néhány ingerült felkiáltás röppent el: »Gyönyörű dolog!« De csak egy percig érezte át a szemek bántó szúrását, mert amint aztán ő is felszólalt, hogy ő 1848-ben még Grácban ült egész 1850-ig az iskolapadokban, a nagy haragból nagy mosolygás virult ki a tigrisek ajkán. »Hazug rágalom az egész« – végzé be szavait.
Erre most újra felpattant Károlyi gróf. Volt még a puskájának egy csöve: ráolvasta az »Országgyűlési Almanach«-ból: »Mint táborkari tiszt vett részt a temesvári csatában.« Itt van, ki van nyomtatva. Szerkesztette Sturm Albert.
A jelenet már-már kínossá kezdett válni, midőn nagy tapintattal mindent lecsendesített az elnök.
– Miután Pongrácz Károly »hazug rágalom« megjegyzése nem Károlyi Gáborra, hanem a könyvre vonatkozik, a személyes ügy befejezettnek tekinthető.
Erre lecsendesedett a háborgó földszint, mint Neptun szavára a hullámok, de megmozdult a jobb karzat, ahol a Lloyd tudósítója és az Országgyűlési Almanach szerkesztője üldögélt, szelíd arcával és hegyes ceruzájával.
Mintha a villám érte volna! Őt, ki egy légynek se vétett soha, arra szemelte ki a fátum, hogy Károlyi Gábor generálisokat öljön vele. Ez több volt, mint amennyit jó szíve elviselhetett. Hát még mikor azt látta, hogy Pongrácz csakhamar előkeríti valahonnan az »Almanachot«, s ráncba szedett homlokkal olvassa a saját életrajzát.
Aztán megindul padjából a folyosó felé, mindenütt tudakozva útközben:
– Hol van az a Sturm Albert?
Sturm Albert csakhamar előtermett a folyosón, s a rágalom gurult ismét odább, mert Sturm Albert megmutatta a Halász Sándor múlt Országgyűlési Almanachját, amelyből szóról szóra átvette az adatokat.
– Teringette! – mond a tábornok zordonan. – Ki az a Halász Sándor?
– Az egy igen derék ember – mentegeté Sturm.
– Nem bánom én! De hol van?
– Most éppen nászúton van.
A jószívű Sturm szerette volna kipuhatolni, hogy miféle halállal akarja a tábornok kimúlatni a világból.
– Nemsokára hazajön… De az olyan jó ember kérem, hogy bizonyosan csak tévútra vezették… valami más Pongrácz életadataival keverték össze a képviselő úrét, egy olyannal, aki Temesvárnál csakugyan harcolt…
– Az ördög vigye az egész temesvári csatát. Azt én föl se veszem.
– Hát miért haragszik akkor? – csodálkozott Sturm.
– Hogy a pokolba ne haragudjam, mikor elég vén fickó vagyok már anélkül is, s ez az ember elég vakmerő, két évet hozzá toldani. Mit kompromittál engem az asszonyok előtt! Tudja meg, hogy és 33-ban születtem és nem 31-ben…
Ezzel a kis incidenssel aztán véget ért e személyes kérdés a folyosón is, három tanulsággal.
Az első az, hogy a nyugalmazott tábornokok nem olyan félelmetesek, mint az aktív tábornokok.
A második az, hogy a képviselők annyira el vannak foglalva törvényhozási munkájukban, hogy még a saját életrajzukat sem érnek rá évek soráig átolvasni.
A harmadik az, hogy a nyomtatott betű sem szentírás.
Kritika nélkül könyvet írni nem jó. S kritika nélkül írt könyvből a mások jó hírnevét megtámadni nem ajánlatos.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi