43. MK – MAUKS ILONÁNAK [Balassagyarmat, 1872. augusztus]

Full text search

43.
MKMAUKS ILONÁNAK
[Balassagyarmat, 1872. augusztus]
Imádott Ilonkám!
Megkaptam Pestről kelt levelét. Nagyon megkapott, hogy megemlékezett rólam is. Nagyra veszem. Kíváncsi vagyok a váci hajón történt kalandjára, melyet csak azért említ, hogy elhallgassa… tehát mégsem tartotta meg, amit fogadott, hogy ezentúl nem tesz juxokat.
No, de nevezetesebb dolog az ennél, hogy szombaton egy majálist tartunk, ha sikerül 60 db részvényt összefogdosni. Eddig a Dezsőfi [Dessewffy] ívén van 9, az Ottlikén 14, az enyémen 10, a Szilassién 6 részvényes, összesen 39. Reménylem, maguk lesznek a 40-dik részvény. Mondja meg édesapjának, hogy írja alá, s azzal legalább ezúttal bizonyítsa be azt a frázist, hogy ellenemben nincs akarata, amiről, hogy nem úgy van, éppen kétszázszor győződtem meg; de nem is kívánom, hogy ne legyen akarata – sőt inkább járjon örökké a saját feje után. Az olyan okos, szép fő után, mint a magáé, senkinek sem derogál járni.
A majálisra még azért is jó lesz bejönni, mert nagy látványossággal lesz összekötve, már ti. amennyiben tegnapelőtt egy lelkes honleány befont, hogy csak úgy írja alá az ívet, ha becsületemre fogadom, hogy igénytelen kérését teljesíteni fogom. Vakon ígértem meg azon hitben, hogy legfeljebb az »Eppur si muove«-t fogja kérni olvasni – csak akkor borzadtam el igazán, mikor kisült, hogy táncolni fogom vele a második quadrille-t.
Ez azután igazán sokat fog megérni. Kíváncsi vagyok magamra, s erősen sajnálom, hogy a többi publikummal vegyest, nem bámulhatom magamat egész komócióval.
Csak az vígasztal, hogy reményem van hozzá, miszerint szombatig még beteg is lehetek, mit azért nem bánnék, mert mint hallom, maga is beteg, ami valóban elszomorít, no de talán csak juxból beteg!
Kívánok jó egészséget, s csókolom számtalanszor
M. K.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi