A MAGYAR DEMOKRATA! • 1881
A MAGYAR DEMOKRATA! •
1881
1881
Ez osztán igazán frázis és lucus a non lucendo. Vagyis éppen olyan, mint a pizai torony négy galambja, hogy tulajdonképpen csak három galamb van ott, de mindenki azt mondja, hogy négyet lát, mert az az előítélet tapad a galambokhoz: aki hármat lát, csak fattyúgyerek.
Mi is beszélünk a demokráciáról: mondjuk azt is, hogy hiszünk benne, hogy létezik – de nem látjuk.
Mikor még a hajdani Tisza-párt grasszált a magyarság szívében, sőt még a népdalokban is (ezekben van igazán piedesztálra emelve a politika), a legarisztokratikusabb magyar családok is szívesen csatlakoztak a balpárthoz. A kastélyokban éppúgy szidták a kormányt, mint a kávéházak hivatalt leső latejnerei.
A Csanád megyei nemesség rég ismeretes arról a tulajdonáról, hogy fehér kabátot visel, de azért a vörös kedvenc színe. Republikánusok és demokraták – bizonyos fokig.
A megye egyik leggazdagabb ura Blaskovics István is az: s ahol a vezér, ott a többi.
Tisza Kálmán néhai népszerűségének idejében különösen és erős demokratát játszott e Csanád megyei nagyúr, ki kompakt pártjával, ha Makón a megyei közgyűléseken megjelent, játszva verte le a Deák-pártot nem egyszer…
Egészen kedvet kapott a közélethez, s késő korában olvasgatni kezdve, szép képzettségre tett szert, úgyhogy néha egy-egy csinos beszédet is kivágott, mindig demokrata színezetűt, mert hát ilyen a divat, az ilyet tapsolják meg erősen.
Növekedett is hírben, dicsőségben Blaskovics István. Egész nimbuszt font feje körül a közvélemény, mely szárnyaira kapta. Ura volt, Nyári Pálja volt már a megyének, hatalom volt a szava, zászló a neve.
Lőn pedig ezekben az időkben, hogy döntő harcra készült a megyebeli Deák-párt a Tisza-párt ellen, a saját kebléből akarván alispánt választani.
De már ezt nem engedhették Blaskovicsék. Azért is meg fogják mutatni, hogy az ő jelöltjük győz. S nem kíméltek evégből semmit, talpra volt állítva minden szavazat.
Az alispán-választó közgyűlés reggelén nagy izgatottság uralkodott Makón, amint kora hajnaltól kezdve seregleni kezdtek a falvakból a bizottsági tagok.
Az emberek nagy csoportokban álltak künn az utcákon s találgatták minden egyes kocsi beérkezésekor: »ez is egy baloldali voks, meg ez is… Melege lesz a Deák-pártnak« – míg megint nem jött egy Deák-párti korifeus öt-hat bizottsági taggal, ami megint megnyújtotta a nép ábrázatát kesernyésre, mert a nép mindig azon a párton van, mely a legtávolabb van a kormánytól.
Lett bezzeg nagy öröm és éljenzés, mikor végre számos kocsitól kísérve a Blaskovics István ötlovas fényes fogata robogott be Királyhegyes felől.
»No, most már biztos a baloldal győzelme. A “nagy demokrata” behozta összes párthíveit.«
Megállt a fényes fogat. Blaskovics leugrott a megyeház előtt s a kapuban ráváró barátai felé sietett, midőn eléje áll Szabó Pál uram, jómódú politikus paraszt Makóról, s elébe nyújtja nyájasan nagy kérges tenyerét:
– Szerbusz Pista öcsém! De jó, hogy eljöttél az embereiddel!
A Blaskovics-vér felforrt benne erre a szóra. Fülig vörösödött, azután elhalványult, alig bírta dadogni a kocsisnak:
– Fordulj meg! – Várj, hadd üljek fel. Hajts lóhalálában haza! Nem kell a politika.
És a nagy demokrata azóta be sem teszi lábát a csanádi megyeházba. Az a »szerbusz öcsém« elriasztotta a közügyektől örökre.
