A TÖRÖK IRODALOM ÉS FOLKLÓR
A TÖRÖK IRODALOM ÉS FOLKLÓR
Török szép versekből
szerelmese felől
csak nem régen fordítá,
igérül ígére
nem szinte lehete,
de hértelen jobbítá,
régi szörnyű kárán,
így veszett, bánkódván
szerelmese felől
csak nem régen fordítá,
igérül ígére
nem szinte lehete,
de hértelen jobbítá,
régi szörnyű kárán,
így veszett, bánkódván
Júliának ajánlá – írta Balassa Bálint. A magyar irodalomtudomány régóta tudta, hogy Balassa török verseket fordított, olykor jobbított, s némely esetben ismeretesek voltak a mintái is. Már a múlt század hetvenes éveiben foglalkozott a jeles Szilády Áron Balassa török verseivel, s Dézsi Lajos a húszas évek elején megjelent Balassa-kiadásában is kísérletezett a török versek értelmezésével. Szilády jól tudott törökül, Dézsinek az Eötvös-kollégiumban lakó török diák, Zübeir Hamid Kosay volt a segítője. Foglalkozott Balassa török verseivel Eckhardt Sándor is, aki Németh jó barátja volt, s akinek Németh már első, 1913-as cikkéhez is segítséget nyújtott. Németh többször is visszatért a Balassa-szövegekhez. E tanulmányai közül talán a legfontosabb az 1948-ban megjelent Balassa Bálint és a török költészet című tanulmánya. Bevezetésként elsősorban a nagy török tudós, Mehmed Fuad Köprülü egy alapvető munkája alapján foglalta össze mindazt, amit a XVI–XVII. századi török folklórról és költészetről tudni kellett. Írt a népköltészetről, a lantosok, az ásikok költészetéről, és a műköltészet emelkedettebb rétegeiről, kiemelve azokat a török irodalmi alkotásokat, amelyek Magyarországon születtek meg, vagy éppen Magyarországról szólnak. Elemezte a török költészet főbb vonásait, metrikai, rímszerkezeti sajátosságait, képalkotási szokásait. Ennek a háttérnek ismeretében vetette fel a kérdést, hogy milyen is lehetett Balassa török tudása, milyen mértékben ismerte Balassa a korabeli török költészetet. Válasza egyértelműen az, hogy Balassa kitűnően tudott törökül „vagy ritka filológiai érzékkel magyaráztatta el magának valamely törökül tudó diákkal a feljegyzett és lefordított török verseket”, s hozzáteszi: „mert ezek a török versek – kevésszámú, természetesen előforduló hibás helyektől eltekintve – nemcsak tökéletesek, hanem oly alapossággal vannak feljegyezve, hogy a régi oszmán-török nyelv legbecsesebb nyelvemlékei közé tartoznak” (1948, 85.). Több ízben visszatért a Balassa által latin betűkkel lejegyzett török versekhez, s egy nagyobb tanulmányában 1952-ben nyelvészeti elemzésüket 1s elvégezte. Mindezt természetesen meg kellett hogy előzze a török szövegek rekonstrukciója, hiszen a némely helyen romlott, másutt pontatlanul leírt, latin betűs szöveg egykorú török eredetijének pontos helyreállítása nem kis feladat volt.
Németh állást foglalt egy másik vitatott kérdésben is. Előkerült ugyanis egy „törökírásos”, azaz arab írásos magyar vers, amelynek szerzője magát Dévényinek mondja, s régóta felmerült annak lehetősége, hogy ez valójában Balassa. Dévény vára Balassa apjáé volt, s maga is ott töltötte gyermekkora egy részét. Németh előbb rekonstruálta a magyar verset, majd hozzátette, valószínűleg Eckhardt véleményét követve, hogy a vers nem mutatja Balassa stílusának nyomait, de elképzelhetőnek tartotta, hogy ez Balassa egy fiatalkori műve. A Balassa-kutatásokban Németh egy olyan pontra talált, ahol nemcsak nyelvészeti kutatások ölelkeztek az irodalmiakkal, hanem a magyar és a török irodalom is szoros kapcsolatba került. Kutatásai során feltárult a hódoltság korabeli török–magyar világ egy igen érdekes szelete.
A magyar könyvtárakban, s különösen az Akadémia könyvtárában igen sok értékes török kézirat, kéziratos irodalmi alkotás található. A magyarországi turkológia egyik fontos feladata e kéziratok feldolgozása. Míg Fekete Lajos és tanítványai a török közigazgatás és történelem forrásait dolgozták fel, addig Németh Gyula érdeklődéssel fordult az irodalmi művek felé. A Magyar Tudományos Akadémia egy igen értékes kézirata különösen sokat foglalkoztatta. Felolvasóülésen ismertette Hudaji Mevlevi XV. századból származó Divánját. Az arab nevű Mavlavija (törökül Mevlevija) dervisrend eredetét Dzsalaleddin Rumira a „mi mesterünkre” (Mavlana) vezette vissza. Misztikus rend, amelynek életében a költészet, a zene és a tánc fontos szerepet játszott, ezért nevezték a rend tagjait táncoló derviseknek. A Magyar Tudományos Akadémián őrzött kézirat szerzője Mugla városában született, s ott is temették el 1480 körül. Gyűjteményes munkájában sokat árul el életrajzából. Az arab és perzsa elemekkel gazdagon átszőtt török nyelvű verses szöveg számos misztikus tartalmú értekezésből áll. Németh egy kis csokorra való fejezetet emelt ki a műből és ezt mutatta be. Előadását cikk formájában is megírta, ez azonban sajnos nem jelent meg, hagyatékában azonban megmaradt egy korrektúrapéldány, amelynek alapján hamarosan mód lehet a tanulmány és a szövegpróbák megismerésére.
