KUNOK ÉS JÁSZOK
KUNOK ÉS JÁSZOK
1968-ban a Szolnok Megyei Néplap május 19-i számában interjút közöltek Németh Gyulával. Karcagra, szülővárosára kerítve a szót, ezt mondta: „Karcag, igen, Karcag az én szülővárosom. A jó kunok! Ők indítottak. Írtam is valamit a besenyők és a kunok nyelvének egymáshoz való viszonyáról.” (Az interjút Tiszai Lajos készítette.) Némethet valójában mindig is foglalkoztatta a kunok nyelve és története. Már 1914-ben Mészárosnak a magyarországi kun nyelvemlékekről írott bírálatában felvetett számos kérdést. Alapvető cikke azonban 1921-ben jelent meg Török jövevényszavaink középső rétege címmel, s ez a mai napig érvényes felosztását adta a magyar nyelv török elemeinek. Míg a honfoglalás előtti jövevényszavaink zöme csuvasos típusú, s a hódoltság korabeli oszmán-török jövevényszavaink is többé-kevésbé jól elkülönülnek, a két réteg között van egy harmadik, a középső, amelyet Németh a besenyőkhöz és kunokhoz kötött. Az általa e cikkben megadott kritériumok közül nem mindegyik állta ki az idő és a későbbi kutatások próbáját. Némelyikét maga is módosította. Mégis jelentős és maradandó eredményeket hozott mindenekelőtt a besenyő nyelv vizsgálata. Igaz, a besenyők nyelvéből sem maradtak fent írott nyelvemlékek, de Németh faggatóra vette a besenyő törzsneveket, úgy ahogy azok Bíborbanszületett Konstantinnál fennmaradtak. Már 1922-ben német és magyar nyelven jelentetett meg egy tanulmányt róluk, később is visszatért a besenyő törzsnevekhez. 1931-ben Árpád-kori törökjeinkről értekezve már arra tett kísérletet, hogy a honfoglalás utáni, de a hódoltság kora előtti török–magyar nyelvi érintkezéseken belül elkülönítse az úz, a besenyő és a kun csoportot. Úgy látta, hogy a besenyők (akiknek a nagyszentmiklósi kincs feliratait is tulajdonította) és a kunok nyelvileg igen közel álltak egymáshoz („a besenyők és a kunok a törökségnek egyazon ágához tartoztak, bár nyelvjárásuk között némi különbség volt” 1931, 181.). Kutatásaihoz igyekezett felhasználni a magyarországi kunok történetében előforduló kun személyneveket és azokat a helyneveket, amelyek szerinte kun vagy besenyő eredetűek. Így kunból magyarázta szülővárosának, Karcagnak, továbbá Debrecennek a nevét, mindkét esetben rámutatva arra, hogy e helynevek személynevekből keletkeztek. Ezért azután különösen fontosnak tartotta a kun személynevek magyarázatát. Számos ilyen személynevet magyarázott tanulmányaiban, s nem kis szerepe volt abban, hogy Rásonyi Nagy László figyelme a török, és ezen belül a kun személynevek felé fordult. De tudatában volt annak, hogy az anyag szűkössége és a háttér homálya nehezíti a vizsgálódást. Mivel a kun és a besenyő nyelv a török nyelvek kipcsak ágához tartozott, alaposan tanulmányozta a kipcsak nyelvek emlékeit. Ezek közül egy nyelvemlékhez a magyar kutatásnak különösen közeli kapcsolata volt és ez a hírneves Codex Cumanicus, amelyet korábban, tévesen, Petrarca Codexnek is neveztek. Ezt a XIV. század első felében írt, több részből álló kódexet Kuun Géza adta ki először teljesen, kommentárokkal, 1880-ban. Igaz, latin nyelven. A kódex kutatásában jelentős érdemei vannak Németh tanítványainak, Györffy Györgynek és Ligeti Lajosnak. A középkori kipcsak nyelvek e legjelentősebb emlékének ma a legjobb szakértője Vladimir Drimba, aki turkológiai látókörének kiszélesítését ugyancsak Némethnek köszönhette. Németh maga több ízben foglalkozott a kun kódexszel. Így már 1913-ban, Kuun s két jeles turkológus, Radloff és Bang után megkísérelte a kódex találós kérdéseinek újratárgyalását. S ezt összekötötte azzal, hogy ha röviden is, de megvizsgálja az eredeti kéziratot, amelyet Velencében a Marciana Könyvtárban őriznek. 1930-ban Sz. Malov tanulmánya kapcsán újra visszatért a kódex találós kérdéseihez, abban a jogos meggyőződésben, hogy a török szövegek helyes fordítása az egyetlen lehetséges alapja a kódex nyelvészeti feldolgozásának. Sürgetett egy új tudományos kiadást, amihez jó alapot nyújtott a kódex facsimile kiadása 1936-ban, majd Grřnbech kiadása 1942-ben. Természetesen a kun kutatások fontos része a kunok eredetének vizsgálata. Ennek szentelt egy jelentős cikket, amely előbb németül jelent meg 1941-ben (a köteten az 1940. év áll, azonban a cikk alapjául szolgáló előadás 1941 márciusában hangzott el az Akadémián s a Kőrösi Csoma Archívum ezt tartalmazó füzete is 1941-ben jelent meg), majd magyarul 1942-ben.
Igazából kun- és besenyőkutatásainak köszönhette Németh, hogy kezébe kapott egy szenzációs leletet, egy XV. század végéről vagy a XVI. század elejéről származó jász szójegyzéket. Fekete Nagy Antal, aki ezt egy oklevél hátán megtalálta, abban a hiszemben adta oda Németh Gyulának, hogy egy besenyő szólistával ajándékozza meg barátját. Németh azonban hamar rájött, hogy a magyarországi jászok eddig egyetlen nyelvemlékéről van szó. Közismert, hogy a jászok egy iráni nyelvet beszéltek, amely a mai oszéthez állt viszonylag közel, és az egykori alánok egyik ágának nyelve volt. A közfelfogás szerint a jászok a kunokkal egy időben, de egy részük tőlük talán függetlenül költözött be az országba. Ettől az időtől kezdve biztosan nem érintkezhettek a többi jászokkal, egyik részük Moldáviában (Jászváros, Jasi) tűnt el az önálló népek sorából, más részük a mai napig él a Kaukázus előterében. Még általános nyelvészeti szempontból is érdekes, hogy egy ilyen kis nyelvsziget, mint a dunántúli jászok (a mai Piliscsév és Piliscsaba között), elszigetelve a jászsági nagyobb csoportoktól is, hogyan tarthatta meg a nyelvét, miként került a környező nyelvek hatása alá, s hogyan szűnt meg. Nem érdektelen az sem, hogy ebben a jász szójegyzékben van néhány török szó is (mint ahogy szláv és magyar szavak is belekerültek). A szójegyzék német kiadása – a berlini Akadémia gondozásában – nagy nemzetközi visszhangot keltett. Németh megfelelő történeti és településtörténeti háttér felvázolásával is segítette a későbbi kutatást. Németh nem volt iranista, s a megfejtéshez és magyarázathoz igénybe vette kollégái segítségét, így Harmatta János és Telegdi Zsigmond megjegyzéseit. Valójában áttételesen a kun nyelv helyzete érdekelte itt is, hiszen a kunok helyzete legfeljebb annyiban különbözött a jászokétól, hogy a kunok létszáma nagyobb lehetett. Más a helyzet a nyelvvel. Egy iráni nyelv, amely előbb török, majd magyar hatás alá került, másképpen alakult át, mint egy olyan török nyelv, amelynek számos szerkezeti sajátossága hasonló volt, vagy közel állt a magyaréhoz.
