TOLDY ÉS A KISFALUDY TÁRSASÁG
TOLDY ÉS A KISFALUDY TÁRSASÁG
A reformkor irodalmi életében figyelemreméltó szerepe volt a Kisfaludy Társaságnak, amely fokozatosan szinte párhuzamos Akadémiává nőtte ki magát, egyre nagyobb presztízzsel rendelkező művészeti, szorosabban irodalmi (s részben irodalomtudományi) intézménnyé. A rendkívül mozgékony szellemű és jó gyakorlati érzékű Toldy természetesen a kezdeményezők közé tartozott. Talán nem árt tömören felidézni e társaság megszerveződésének történetét. Az egész vállalkozás tulajdonképpen a mester, Kisfaludy Károly emlékét megőrzendő kegyeleti aktussal indult, s művei kiadását, emlékműve felállítását célozta, pénzbeni adakozás révén. Volt ebben persze magasabb szempont is: „Egyetlen menedéke a nemzeti léleknek, egyetlen tere a nemzeti tevékenységnek az irodalom” – írja Toldy emlékbeszédében (Toldy Ferenc Irodalmi Beszédei. II. Pest, 1872. 225.). Kisfaludy Károly szűkebb köre, amelyben Toldy eminens szerepet játszott, valóban mesterük gyakorlatában látta a nemzeti irodalom legméltóbb – és hatékony – kifejeződését.
Toldy a vezetője a „Kisfaludy Károly emlékére és munkáira felügyelő társaság”-nak. E viszonylag szerény igényű és célú csoportosulásnak a tevékenységében akkor történik lényeges változás, amikor – s ez szerfölött ritka jelenség Magyarországon – a gyűjtésből tekintélyes összeg, az eredeti célok megvalósítására szánt summán túl, fennmarad, s ez valamiféle egyéb hasznos célra fordítható. Ekkor bukkan fel a jutalmazások, pályadíjak gondolata, s ezzel máris irodalmi intézménnyé válik az eredetileg alkalmi feladatra vállalkozó társulás. Így az 1831-ben megalakult társaság (amely aligha több egy társadalmi bizottságnál) „szépirodalmi intézetté” alakul át, s jogállása a későbbiekben megszilárdul, amennyiben hivatalosan „nyilvánosjogú intézetként” ismerik el. Kiteljesíti a társaság tevékenységét a kiadvány: a Kisfaludy Társaság Évlapjai, a pályadíjas munkák megjelenésének, recenzióknak stb. fóruma. A társaság tagjai között a kor majdnem valamennyi eminens írója szerepel, hogy a pályadíjas munkák között Arany Toldija is ott található – ez már önmagában is feljegyzésre méltó tény.
A Kisfaludy Társaság tevékenységének kiterjesztése körül Toldynak kezdeményező szerepe volt. A Magyar Szépirodalmi Szemle a körnek igényes, bár csak egy esztendeig fennálló folyóirata (1847 januárjától ugyanezen év végéig jelent meg hetenként) sem jött volna létre a társaság nélkül. E szépirodalmi és kritikai lap Erdélyi János (a szerkesztő) pályáján is fontos szakaszt nyit meg. Toldy Ferenc egyébként hosszú időn át igazgatója volt a társaságnak.
Toldy egyik – irodalomszemléletére jellemző – alapgondolata az az összegző megjegyzés, amellyel Kisfaludy Károly tevékenységét jellemzi: „Általa szép literatúránk nemcsak gazdagodék, s nemesüle: hanem ő volt drámánk alkotója, ő ada létet nálunk a novella – s elbeszélésnek, ő közelíté először a népköltészetet az ún. művészi költéshez…” Gondolkozó művésznek, sőt egyenest az új iskola ( a nemzeti romantika) magyarországi adaptálójának, újraalapítójának tartja. Mindez természetesen nemcsak Kisfaludy Károly írói-költői munkásságának, esztétikai minőségeinek elismerését tartalmazza, hanem e tekintetben az Auróra körül szerveződő nemzedék tudatosan a valónál is magasabbra emeli Kisfaludy kezdeményezésének értékét – ebben a megállapításban benne rejtezik egyfajta iránymutatás, programszerűség is, amelyet Toldy mindvégig képviselt.
Az a kritikai irányzat, amely a társaság működése folyamán a kiadványokban kibontakozik, s amelyet Erdélyi János is igyekszik megvalósítani a Magyar Szépirodalmi Szemlében (noha Erdélyi nézetei mindinkább különböznek a Toldytól megfogalmazott elvektől) lényegében a Bajzától is vallott kritikai szigor, a múló aktualitások mulandó irodalmának, s az ezzel együtt járó hazafias dilettantizmus visszaszorítása, Kölcsey kritikusi magatartásának (nem feltétlenül ítéleteinek) folytatása.
