SZÉP ERNŐ: FALIÓRA
SZÉP ERNŐ: FALIÓRA
Néma szobának bús lakója
Hirtelen fölpillant a falra,
Meghallja és ámultan hallja,
Hogy ketyeg fönn a falióra.
Hirtelen fölpillant a falra,
Meghallja és ámultan hallja,
Hogy ketyeg fönn a falióra.
Így vagyok én az én szivemmel,
Életem fölött elalélva
Nagy-nagy csöndben, meghallom néha
Hogy a szivem ver, a szivem ver.
Életem fölött elalélva
Nagy-nagy csöndben, meghallom néha
Hogy a szivem ver, a szivem ver.
És bágyadozva és ijedten
Figyelek a lankadt verésre:
De rég nem vettem szívem észe,
De rég találkoztunk mi ketten.
Figyelek a lankadt verésre:
De rég nem vettem szívem észe,
De rég találkoztunk mi ketten.
Mint hegedű a bezárt tokban:
Szól a szívem, oly távol innen,
Túl kabáton, mellényen, ingen
Szól a szívem mélyen, titokban.
Szól a szívem, oly távol innen,
Túl kabáton, mellényen, ingen
Szól a szívem mélyen, titokban.
Egy gyáva kis fiú sir benne,
Ki a felnőttek közzé tévedt,
s jaj gond, nők, elzüllött évek
idegenéből hazamenne.
Ki a felnőttek közzé tévedt,
s jaj gond, nők, elzüllött évek
idegenéből hazamenne.
Egy ájult perc, mig a szivem ver,
Mintha nem élnék, nem én volnék,
A világon nem én loholnék
Ide-oda néma szivemmel.
Mintha nem élnék, nem én volnék,
A világon nem én loholnék
Ide-oda néma szivemmel.
