I.
I.
Akik nem undoron vagy szereteten, hanem higgadt és fölényes meggondoláson keresztül óhajtanak Ady novellaköltészetéhez közelférkőzni, gondolják meg, hogy lírai költemény és novella között csak fejlődésfokozati különbségek vannak, és hogy a novella csakúgy egy későbbi hajtása a lírai törzsnek, mint minden más művészet. – Ha e kétségen felülálló igazságot kritikai szemlélődésük alapján elfogadják, nem fogják többé komplikációnak érezni és tekinteni Ady novelláinak sajátosan bensőséges természetét, és hagyományos elbeszélő formákhoz szoktatott szemeik nem fogják érezni azt a zavaró káprázatot, amit a közömbös természetűnek vélt elbeszélő sorok lírai túlfűtöttsége a naiv szemlélőben okvetlen felidéz. – Hanem mindet egyszerűbben és tisztábban fognak látni és titokban megköszönik Adynak, hogy túláradó lírájával ennyire közelvitte őket a megértéshez.
Meg fogják érteni. hogy bár lírikus és novellista között szintén megvan az a fejlődésfokozati különbség, ami lírai költemény és novella között, sőt megállapítható, hogy lírikus és novellista közül feltétlenül az előbbi a primitívebb lény, mégis olyannyira jelentéktelen s egy valóban magas kritikai értékelés szempontjából annyira elhanyagolható ez a különbség, hogy észrevétele csak közelebb hozza őket – novellistát és lírikust – egymáshoz, különösen abban a naiv szemléletben, mely kettőjüket teljesen különböző, csaknem minden viszonyosság nélküli, mert egymásra át nem számítható mértékegységekkel méregeti.
Ugyanaz a lírai lendület, ugyanaz a szubjektív melegség, mely művészi érték Ady költeményeiben, a novelláiban már a teherlapon szerepel a naiv szemlélet emberei előtt, kik a műfajszerűség kicsinyes szempontjaitól sohase tudtak a genetikus egyetemlegesség látásáig felemelkedni. Holott a valóság, a művészi igazság nem ez, s a novelláknak ez a lírai meztelensége legfeljebb bizonyos primitivitást jelent, de egyáltalában nem bizonyos, hogy ez a műfaj-primitivitás kisebb esztétikai értékeket takar.
Mindezt a könnyebben érthetőség kedvéért mondtam el, és korántsem Ady mentegetésére, aki erre egyáltalán nem szorult rá. S akit olvasóknak, kritikusoknak ugyanazt az utat jelölte ki az „Így is történhetik” előszavában, amit én itt csak bőségesebben utánaírtam: én csak azt érzem, hogy ezúttal más formájú versekkel állok azok elé, akik olvasnak, szeretnek, utálnak vagy megszoktak.
