VII.

Full text search

VII.
Perzselő hőséggel tűzött le a nap. Satnya füveknek, ványadt kis virágoknak szívta a vérét; álmosan hajoltak a föld felé, mely szülte őket. Távoli harangszó tikkadt hangja rezgett a dinnyeföldek felett. Vasárnap volt. Marica zokogott.
A két nyomorék ott kuporgott mellette.
– Én mentem… és a Pista szemközt jött velem… és akkor a Púpos lekaszálta,… derékban kettészelte a kaszával és elfolyott a vére…
A púpos összehúzva magát, csendesen kesergett.
– Mindig csak én… mindig csak én…
Stévó nem nevetett. Magához vonta a púpos fejét s a fülébe súgott.
– Te, Marica – szólt azután –, mi azt gondoljuk, hogy talán izennénk a sógorasszonyodnak.
Marica minden erejét összeszedve izgatottan tiltakozott.
– Ide ne jöjjön, akkor lássam, mikor a hátam közepét.
Most a púpos szólalt meg.
– Hátha talán orvost kerítenénk, ugye, Stévó?
Stévó felelni akart, de Marica feljajdult.
– Nem kell! Hogy a kórházba vitessen? Nem megyek kórházba… nem akarok meghalni… kérem, Púpos, bocsásson meg, ne vitessen kórházba… ne engedjen, Stévó, ne engedjen!
Alig tudták megnyugtatni.
– Különben is jobban vagyok – folytatta Marica –, holnap fölkelek, felöltözöm, nincs már nekem semmi bajom. Csak egy kicsit gyönge vagyok.
Aztán éhségről panaszkodott.
– Megjött az étvágyam is – mosolyogni akart. – Púpos, főzzön nekem egy kis krumpli paprikást.
A púpos vakkantott örömében, Stévó is felvidult.
Mire a púpos behozta a párolgó ételt, már ismét öntudatlan állapotban volt. Behunyt szemekkel látszólag nyugodtan pihent. Hullámszerű remegés vonult át némelykor a testén.
– Itt a jó, finom ebédke…
Marica nem felelt.
– Alszik? – kérdezte Stévó.
Marica e percben felpillantott s alig hallhatóan szólt.
– Papot.
Stévó valami láthatatlan ütés elől félre kapta fejét; a púpos kezében a kanál a lábas széléhez csörrent. Remegő inakkal álltak egymás mellett, egymás gondolatára kíváncsian, egymás tanácsára hallgatni készen, vágyakozva egymás ismerős hangjára, hogy elriadjon a döbbenet, mely e váratlan szó hallatára szívükbe befúrta magát.
A nagy Ijesztő parancsolt a Marica gyenge kis hangján.
– Én – szólt a púpos.
– Én, én! – kiáltott Stévó erőszakosan, félelemmel, könyörögve. Gyorsan kibújt a kunyhóból s elindult, hogy mielőbb maga mögött hagyja e helyet, melyen a halál zörgő csontú pribékjei suhogták körül.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi