Ignotus: A politika mögül • A választójog bukása
Ignotus: A politika mögül •
A választójog bukása
A választójog bukása
A választójogi vitában legérdekesebb a néhány úri konzervatívnak vallomása volt, ki annak idején kormányplatformmá tudta volt emelni a radikális választójogot s most is megmaradt, még a hatalom elvesztése árán is, ennek Vázsonyi-féle fogalmazásánál: hogy őnekik a választójogi radikalizmus a radikalizmus ellen kellett. Az egyik fiatal kegyelmes úr, Pallavicini őrgróf egyenesen fogadkozott, hogy őt ég és föld és tenger választja el a radikalizmustól, s mint idegen úri palánta a magyar történelmi talajban: ennek törvényei szerint lélegzik bizonyos demokráciát. Meg kell nézni ezt a fekete párduc ívású quattrocento figurát, s el kell hinni, hogy csakugyan van születettség s ha van, akkor éppúgy megvan a joga, ha bírja, e szerint s a maga java szerint alakítania a világot, mint van a kérges tenyérnek s a kemény állkapcsának, mint van a pálmának éppúgy, mint a szamártövisnek. Minálunk meg éppen: minálunk megtörtént, hogy a szocializmusnak munkás s a radikalizmusnak polgári legszélsőbb pártjai bizalmuk embereinek személyeiben az úri rendek megszemélyesítőivel megegyeztek olyan választójogban, melyről Pallavicini őrgróf igazsággal a tiszteletreméltó őszinteséggel kijelenti, hogy azért jó, mert valójában nem radikális választójog. Tegyük hozzá, hogy minálunk a radikálisnak született munkások és polgárok e szelídsége annyira megy, hogy még most is, tömegmozgalmaik visszaszoríttatása, közszabadságok megszoríttatása után, mikor már a sértődöttség is bal felé terelhetné őket, megmaradnak e mérsékelt követelés mellett, s teljesen megnyugodnának hosszú időre, ha a Vázsonyi választójoga emelkednék törvényerőre. Hogy' van az, hogy még ennyit sem tudnak elérni? Hogy' van, hogy a történelmi rendek, sőt valójában a polgárság, sőt a tehetős parasztság legnagyobb része sem hajlandó nálunk - mint Andrássyék akarták - az ördögöt Belzebubbal kiűzni s a radikalizmust ezzel a cseppentett csepp liberalizmussal megelőzni?
Nem nehéz meglátni, hogy' van és hogy' volt.
Úgy van és elejétől fogva úgy volt, hogy a radikalizmus éppúgy, mint a liberalizmus a legcsekélyebb bal felé való árnyalat is: e csekély vagy messzebb fokig osztozkodást jelent a monopóliumhoz képest, mellyel ma a történeti rendek s polgári és paraszti klientélájuk az országos birtokukban tartják. Az ember pedig olyan állat, hogy nem szeret adni, keveset éppoly kevéssé, mint sokat vagy mindent, s a keveset éppúgy nem adja oda, ha nem muszáj, mint a sokat s a mindent nem, amíg nem muszáj. A múlt évi júniusi blokk-paktum után a kevésnek, mit némely konzervatív urak megadni hajlandóak lettek volna s amennyivel a született radikálisok megelégedtek volna, talán éppen amiatt, hogy a született radikálisok ezzel a kevéssel megelégedtek, nem alakult ki az a szankciója, hogy muszáj legyen megadni. A hatalmi monopolisták a kevésnek megadásától éppúgy húzódoztak, mint húzódoztak volna a sokétól vagy a mindenétől. Ellenben a született radikálisoknak, mikor követelés gyanánt belenyugodtak a kevésbe, önkéntelen e kevésnek méretei szerint alakult a lendületük, a vágyuk, a hevük, a türelmetlenségük, a támadékonyságuk, az ellenállhatatlanságuk is. Három korona ötven fillérért nem lehet - még annak sem, akinél elkel - oly veszettül harcolni s annyira mindent kockáztatni, mint mondjuk harminc-negyven millióért. Viszont aki ül a pénzén, attól három korona ötven fillért ugyanúgy erőhatalommal lehet csak kiszorítani, mint harminc-negyven milliót.
A jóindulatú konzervatívok bizonyára nem tehetnek róla: de az ő szövetségük, vagy minek nevezzük, többet ártott a mérsékelt választójog ügyének mint ártott volna egy egészen radikálisnak az, ha a rosszindulatú konzervatívokkal együtt ők is ellene fordulnak. Mert ha a született radikálisokat a mérsékelt választójogért vívandó harcuknak taktikájában már eleve is megbágyasztotta e mérséklet: még külön meg is kötötte őket benne az úri szövetségesekre való tekintet. Minthogy az őri szövetségesek az ő radikalizmusukat tisztára csak a mérsékelt választójogi reform talpalatára korlátozták: a született radikálisoknak a harcban egyre arra kellett ügyelniük, hogy tolluk, szuronyuk, karjuk, tőrük és vasvillájuk egy milliméterrel ne menjen túl e talpalat határain, mert különben mindjárt a szövetségesek érzékenységét érné. Nyilvánvaló, hogy így csak sebészkedni lehet, nem pedig háborúskodni - a reakció hétfejű sárkányának így fejeit venni nem lehet, legfeljebb a tyúkszemét lehet kioperálni vagy a szeméről lehet levenni a hályogot, hogy még keményebben vethesse meg a lábát, hogy még világosabban megláthassa, mennyire nem kell tartania semmitől, mennyire bolond volna, ha a kevésben engedne, mikor a sokban, a mindenben azok is őt segítik, kik a kevésben piszkálgatják.
Minderről azonban nemcsak a született radikálisok nem tehettek, de az ő úri barátaik sem. A radikálisok nem, mert a háborús állapot, és amely a mi kis hazánkban a született radikálisokban nem kevésbé erős mint a született urakban, a hazafias érzés eltiltotta őket nagyobb követeléstől s ennek megfelelő olyan nagyobb mozgalomtól, mely az ő számukra éppúgy, mint a haza számára, nagy kockázatokkal járhat. Meg kellett állapodniuk bizonyos keshedt reálpolitikában, melyben mégis legalább egy résével összefoghattak a felettük uralkodó rendeknek. Viszont ez a rész úri nép nem volt köteles többre, mint amennyit vállalt, vagyis arra, hogy a kompromisszumos választójogért becsületesen helytáll, egyébként pedig annál több joggal marad meg konzervatívnak, mert világosan ki is mondta s nem engedett kétséget afelől, hogy a választójogi mérsékelt radikalizmusra a konzervatív világrend megmenthetése kedvéért áll csak rá.
Eddig tehát minden rendben lett volna s eddig a pontig hiba nem terheli, legfeljebb egy szerencsétlen helyzet bágyadtsága teszi vonzóvá úgy a született radikálisokat, mint úri szövetségeseiket.
A baj, a hiba, a bűn, vagy minek nevezzük, e ponton túl kezdődik, s meg kell mondani: a jóindulatú konzervatívokat terhelően, ahol becsületes és minden következést vállaló szótartásuk mellett lelkükben mégis kedvesebb volt előttük a konzervatív világrend, melyet meg akartak menteni, mint a mérsékelt választójogi radikalizmus, melybe ennek fejében belenyugodtak. A választójogi platform s a született radikálisoknak ezzel megszerzett segítsége hatalomba emelte őket - s ettől a perctől fogva ki cselekedve, ki hagyva és tűrve, szinte lázasan fogtak olyan politikába, mely csakis a konzervatív rend megmentésével törődött s egy cseppet sem törődött azzal, hogy e nagy mentőmunka közben milyen esélyek alakulnak a mérsékelt választójogi radikalizmus számára? Pedig radikalizmus, legyen bár még oly mérsékelt, nem állhat meg elszigetelten. Csak rendszer tudja megtartani, sőt megteremteni is - s amely kormányrendszer a bár mérsékelt választójogi radikalizmust komolyan testté akarta válatni, annak mindenestül ilyen bár mérsékelten, de radikális kormányzati rendszernek kellett volna lenni -, radikálisnak minden egyéb tereken, nemcsak a választójogban, radikálisnak minden egyéb emberében, nemcsak a választójogi miniszterében. Ehelyett mi történt? A mérsékelten radikális választójogi reform platformjával s a született radikálisok támogatásával kormányhatalomba jutott történetiek a friss hatalom lázával rakták meg a hivatalokat a maguk embereivel, a törvényeket a maguk felfogásaival, a közszabadságokat a maguk óvatosságaival -, s mialatt a hatalomról leszorult reakciós konzervatívok félrehúzták a harangokat s szólították az embereket talpra, csülökre, kaszára s vasvillára, és siettek megcsinálni a - mint én azokban a napokban elneveztem - preventív ellenforradalmat: a jóindulatú konzervatívok ahelyett, hogy e gonosz komédiával elszántan szálltak volna szembe s kajánságától megvédték volna a szövetséges radikalizmus eszméit, embereit és intézményeit, maguk meg a preventív restaurációval siettek s a radikális szövetségesekhez nem volt egyéb szavuk, s ezek számára nem volt egyéb segítségük, mint folytonos csitítás, hogy: ti csak hallgassatok, ne fészkelődjetek, tűrjetek, várjatok és nyeljetek s ne törődjetek egyébbel, mint a mérsékelten radikális választójoggal! A vége az lett, hogy a preventív restauráció természet szerint s ha nem is akarta, régi erejénél még nagyobb erőre kapatta vissza a preventív ellenforradalmat, s a kettő együtt kötözte kezén-lábán olyan megkötötté a született radikalizmust, hogy nincs ereje tető alá juttatni még a mérsékelt radikalizmusú választójogot sem, nincs még a jóindulatú konzervatívok kedvetlen segítségével sem. A választójog elbukott, de nem ma és nem most, hanem mindjárt kezdetben, múlt esztendő júniusában, mikor az első választójogi kabinetnek legfőbb gondja az volt, hogy a Duna parton vacsorázó ifiurak közül A. legyen-e a főispán és B. a kormánybiztos, vagy B. legyen a főispán és A. a kormánybiztos.
A tanulság ebből - sajnos és nem először - az, hogy a mérséklet politikája ugyan igen szép s egyedül helyes, de úgy látszik csak eredménynek, nem pedig útnak. Úgy látszik, aki bár mérsékelt eredményt, de eredményt akar elérni, annak radikálisat kell követelnie és radikálisan kell járnia utána. A mérsékelt radikális választójogban, úgy látszik, nem megegyezni kellett volna a jókkal, hanem sokkal többnek követelésével kiküzdeni, úgy a rosszaktól, mint a jóktól. A választójog abba bukott bele, hogy többen pártolták, mint amennyien szerették.
