Török Sophie: Mint oktalan pihe…
Török Sophie: Mint oktalan pihe…
Bálvány, ki meredt tagokkal ülsz pogány templomok
kövén és iszonyu arcod nem változik
a kedvedért kifröccsent vértől; nehéz karjaid
öledbe fulva befelé növesztik maró körmeiket,
bálvány! ki talán nem vért kivánsz
és cafatos hust és tüzhalál
üvöltő gyalázatát –
talán könnyet kivánsz öldöklő isten
puha sírást, lágy ujjak becéző melegét
néma bálvány! érzed-e vajjon a tehetlen anyag
iszonyu kinját?
Én is dermedt rab vagyok, nehéz és tehetlen
mint a kő, nehéz és reménytelen, mint a kő.
Sötét varázslat parancsa terpeszkedik fölöttem
de néha elereszt ólom és nyügöző szenny.
Könnyü vagyok néha, könnyü sugár,
könnyü könnyü! tán szállni is tudnék
csapkodva sulytalan karokkal hig levegőben
s karjaim oly lengő könnyüek
mintha soha nem akarnának már szennyes sulyokat
emelni. Nem ugy szállnék, mint nehéz mótor
számokkal számitott okos célokig –
ugy szállnék, mint erőtlen pihe a szélben
magosba-mélybe körbe-körbe, mint oktalan pihe
szállnék repülés öröméért, szédülés zuhanás
esztelen öröméért, együtt sikoltanék a széllel!
együtt a legyőzött sziszegő levegővel
felejtve nehéz csontjaim kinzó nyügét
cél nélkül keringenék
a céljait rejtegető végtelen ég alatt.
kövén és iszonyu arcod nem változik
a kedvedért kifröccsent vértől; nehéz karjaid
öledbe fulva befelé növesztik maró körmeiket,
bálvány! ki talán nem vért kivánsz
és cafatos hust és tüzhalál
üvöltő gyalázatát –
talán könnyet kivánsz öldöklő isten
puha sírást, lágy ujjak becéző melegét
néma bálvány! érzed-e vajjon a tehetlen anyag
iszonyu kinját?
Én is dermedt rab vagyok, nehéz és tehetlen
mint a kő, nehéz és reménytelen, mint a kő.
Sötét varázslat parancsa terpeszkedik fölöttem
de néha elereszt ólom és nyügöző szenny.
Könnyü vagyok néha, könnyü sugár,
könnyü könnyü! tán szállni is tudnék
csapkodva sulytalan karokkal hig levegőben
s karjaim oly lengő könnyüek
mintha soha nem akarnának már szennyes sulyokat
emelni. Nem ugy szállnék, mint nehéz mótor
számokkal számitott okos célokig –
ugy szállnék, mint erőtlen pihe a szélben
magosba-mélybe körbe-körbe, mint oktalan pihe
szállnék repülés öröméért, szédülés zuhanás
esztelen öröméért, együtt sikoltanék a széllel!
együtt a legyőzött sziszegő levegővel
felejtve nehéz csontjaim kinzó nyügét
cél nélkül keringenék
a céljait rejtegető végtelen ég alatt.
