HACSÓ ERZSÉBET: NEM TUDOD MÉG
HACSÓ ERZSÉBET: NEM TUDOD MÉG
Elakadtam a fák közt
s néztem, hogy ők is várnak,
de az ő szárazságukat
itatja már a rózsás köd oszló harmata
és tikkadt szájuk meleg rüggyel telik.
S a lázas éjszakák fájdalma
nem kérdezi honnét jön, kitől.
A szél zizeg,
a fakadás hullámzik rajta.
S én köztük állok.
A szívem úgy ver, fel akarok kiáltani,
de torkomban hamuvá pernyed a szó.
És sohasem tudhatod meg,
hogy melletted álló fa akartam lenni,
kérdésnélküli tárt vágyakkal
sebzett, boldog szájjal.
s néztem, hogy ők is várnak,
de az ő szárazságukat
itatja már a rózsás köd oszló harmata
és tikkadt szájuk meleg rüggyel telik.
S a lázas éjszakák fájdalma
nem kérdezi honnét jön, kitől.
A szél zizeg,
a fakadás hullámzik rajta.
S én köztük állok.
A szívem úgy ver, fel akarok kiáltani,
de torkomban hamuvá pernyed a szó.
És sohasem tudhatod meg,
hogy melletted álló fa akartam lenni,
kérdésnélküli tárt vágyakkal
sebzett, boldog szájjal.
