ZELK ZOLTÁN: FÉNYTELEN MÚLIK EL NAPUNK
ZELK ZOLTÁN: FÉNYTELEN MÚLIK EL NAPUNK
Milyen beteg – szinte köhécsel
ez a rozsdamart délután
s a béna fák tátogva nyúlnak
az ég a fény után
tátogva, mint akváriumban
a tépett pikkelyű halak:
várva, hogy a zord plafonon
átsüt talán a nap…
a tépett pikkelyű halak:
várva, hogy a zord plafonon
átsüt talán a nap…
Csak egy pillanatra törné át
acélburkát az őszi Nap:
úgy hullna alá a rozsda, mint
az öreg vakolat
acélburkát az őszi Nap:
úgy hullna alá a rozsda, mint
az öreg vakolat
s micsoda pírral égne a város!
s hulló hajuk kibontanák
a körút koldus leányai,
a járdaszéli fák.
s hulló hajuk kibontanák
a körút koldus leányai,
a járdaszéli fák.
Csak pillanatra… de nincs vigasz.
Vacognak a sikátorok
s a morcos Ég esőt jósolva
szakállába morog.
Vacognak a sikátorok
s a morcos Ég esőt jósolva
szakállába morog.
Fénytelen múlik el napunk! Már
setteng az éj az ormokon
s a nyögő ágakat belepi
az estéli korom.
setteng az éj az ormokon
s a nyögő ágakat belepi
az estéli korom.
Haldokló ejti úgy le karját,
ahogy aláhull most a galy,
Sóhajt a város – s a Földeken
szárnyra kél az avar.
ahogy aláhull most a galy,
Sóhajt a város – s a Földeken
szárnyra kél az avar.
