Illyés Gyula: Bikarét
Illyés Gyula: Bikarét
Ülnek, költenek, száz meg száz, ezer
burgonyabokor ül, feszeng, figyel,
az útig el és föl a házfalig
százezer kotlós költi fiait.
burgonyabokor ül, feszeng, figyel,
az útig el és föl a házfalig
százezer kotlós költi fiait.
Micsoda rend és milyen buzgalom,
milyen nyugalom a tojásokon
és bizalom az ólban s a magas
udvarban s benned égi szép kakas!
milyen nyugalom a tojásokon
és bizalom az ólban s a magas
udvarban s benned égi szép kakas!
Repülő zug, nem rebben egy se fel,
a kutya is csak félfüllel jelel.
Fickándozik az ember untalan,
De megkomolyszik, kinek dolga van.
a kutya is csak félfüllel jelel.
Fickándozik az ember untalan,
De megkomolyszik, kinek dolga van.
De bátor az, csak zümmög bútalan,
kinek kezében biztos munka van.
Mint testén át a fű, viz édesen
áramlik rajta békés értelem.
kinek kezében biztos munka van.
Mint testén át a fű, viz édesen
áramlik rajta békés értelem.
Munkál a disznó, hizik, úgy serény,
munkál buzgón a dombon a tehén.
Mint magzatok, már meg-megmozdulók,
serénykednek a földben a gumók.
munkál buzgón a dombon a tehén.
Mint magzatok, már meg-megmozdulók,
serénykednek a földben a gumók.
Munkál, mert tiszta és nyugodt az ég,
minden bokor egy fia-takarék,
nem pénz a pénzt, nem gyilkos, gyilkosát,
az élet szüli százszor meg magát.
minden bokor egy fia-takarék,
nem pénz a pénzt, nem gyilkos, gyilkosát,
az élet szüli százszor meg magát.
Vagy vedd ugy, hogy vad izzással tele
a láng napon, mind bomba fészke, de
– midőn az ember ráteszi kezét –
bár minden bomba így robbanna szét.
a láng napon, mind bomba fészke, de
– midőn az ember ráteszi kezét –
bár minden bomba így robbanna szét.
Vagy mindegyik az ember mostoha
sorsán töprengő tudós-koponya;
kisütnek rendre valamit, tudom,
halkan lépdelek köztük az uton.
sorsán töprengő tudós-koponya;
kisütnek rendre valamit, tudom,
halkan lépdelek köztük az uton.
Rángjon a tenger gyors púpjaival,
engem te ringass, lágyhabu talaj.
Ezernyi kislány ülne igy, ha itt
ülne le éppen kötni egy kicsit.
engem te ringass, lágyhabu talaj.
Ezernyi kislány ülne igy, ha itt
ülne le éppen kötni egy kicsit.
Fénylik, lobog a mulandó levél,
azért lobog, mert nem sokáig él.
Munkálok én is, a szavak alatt
magától érik gond és gondolat.
azért lobog, mert nem sokáig él.
Munkálok én is, a szavak alatt
magától érik gond és gondolat.
Dagadó öklök, elhull, elfeledt
ősök öklei, emelkedjetek,
példázzátok, mit markolna ma még,
mivel fizet, ha feltámad a nép.
ősök öklei, emelkedjetek,
példázzátok, mit markolna ma még,
mivel fizet, ha feltámad a nép.
Igy forr a föld, ó milljó buborék!
a mi erőnk igy adná ki hevét.
A mi tüzünk ily vésszel törne ki,
rajtatok, isten kis kráterei!
a mi erőnk igy adná ki hevét.
A mi tüzünk ily vésszel törne ki,
rajtatok, isten kis kráterei!
Folyik az élet, az én földem ez.
Az erdőben a déli csend neszez.
Kilép gyanútlan, elszalad az őz,
de visszanéz, mint régi ismerős.
Az erdőben a déli csend neszez.
Kilép gyanútlan, elszalad az őz,
de visszanéz, mint régi ismerős.
