I. Várkonyi Nándor
I. Várkonyi Nándor
Meglehetősen kemény és terebélyes a fa, amelybe Kenyeres a fejszéjét belevágta, de erre csak akkor jön rá az ember, amikor végigolvasta a könyvet. A cím nem árul el mindent, inkább csak annyit mond, hogy sok az ismeretlen dolog az irodalom rejtettebb életében s hogy ezeknek felkutatására indul a szerző. Örömmel látjuk, hogy a könyv eredetileg az ifjúság számára készült, vagyis irodalom-didaktikai munka van a kezünkben, mert az effélére a felnőtteknek legalább is akkora szükségük van, mint az ifjúságnak. Szívesen belenyugszunk az oktató modorba, az élénkítő példázatokba, a dramatizált magyarázatokba stb., mert ha nem is egészen a mi szájunk íze szerint valók, a tanulók érdeklődését nyílván épp ezekkel lehet a legjobban megfogni.
Mik tehát a rejtelmek? A rejtelmek közé akkor bonyolódik a szerző, amikor az irodalmat életműködése közben, in functione akarja megragadni, születésén, növekedésén és hatásán keresztül magyarázni, egyszóval mintegy az irodalom élettanát kívánja nyujtani. A poétikák és retorikák leltározó, a kész anyagot az anyagszerűség elvei szerint rendszerező osztályozása helyett genetikusan, belülről kifelé haladva építi fel az irodalom ismerettárát; az anyag belső törvényeihez igazodik, fogalmat ad róla, hogy az irodalom szerves valami s ennek a szervezetnek a leírására törekszik.
Már maga ez az alapvetés is jelentős eredmény voltaképpen: meg kellett látni s alkalmazását végrehajtani. Vele az irodalombölcselet forrásvidékét közelítette meg s csak sajnálhatjuk, hogy a tárgy bővebb kifejtést nem engedett. Ha az olvasó nem is veszi észre a rejtett iránytű vezetését, a szerző igen jól tudja, milyen vidéken jár: «Ha ráfogom, hogy egy irodalomfilozófiai rendszer körvonalait rejtettem bele, talán elnézik regényes fordulatait és iskolás magyarázatait,» – mondja a könyvhöz fűzött nyilatkozatában. Természetes, hogy a «szakirányú» olvasót éppen ez a keret érdekli legjobban, lévén ez mindennemű irodalom-magyarázatnak legfogasabb, alapvető problémája. A szerző, gondolatmenetének logikája szerint, célszerűen használja, váltogatja a rendszerezésre alkalmas szempontokat: a genetikus, lélektani, «közösségi» (általános emberi), történeti, műfaji s végül a szorosan esztétikai tényezőket s szemmel láthatólag a genetikaira helyezi a legnagyobb nyomatékot. Hogy helyesen teszi-e, ez volna a fő rendszer-kérdés. A felsorolható mozzanatok mind egy organikusan épülő értéklétrán foglalnak helyet s az irodalom-filozófia legfogasabb kérdése éppen az, hogy miben áll ezeknek a viszonya egymáshoz? Ha az idegen példákat nézzük, láthatjuk, hogy Ermatingerék, Werner Mahrholz stb. kísérletezései mennyire képtelenek megbirkózni evvel a feladattal, mennyire egyes szempontok töredékeire bomlik szét kezükben az irodalom szövevénye. A dús mezőből kiásnak egy-egy virágot s szirmonként tépegetik: szeret, nem szeret? Hol van s mi a lényeg: korszak, népiség, nemzedék, egyéniség, lélektan, műelemzés, stílus, kifejező eszközök? A végső kérdés nyilvánvalóan az, hogy vajjon minő tudományos disciplinába osszuk be az irodalomkutatást? Úgylátszik, csak kettő jöhet számításba: a történeti és az esztétikai, tekintve, hogy ez utóbbiba a genetikai és a lélektani (ihlet, képzelet) szempont belekényszeríthető. Mivel pedig a művészet feltétlenül történeti produktum is, az értékskála evvel adva lenne.
Mindez azonban még gyökeres kutatásokra és rendszerezésekre vár. Kenyeres érdeme, hogy gyakorlati, szerényen didaktikai úton közelítette meg e probléma-halmaz leglényegesebb, legmélyebb pontjait. Azt a célját, hogy az irodalmat életműködése közben friss drámaisággal mutassa be s tisztázott alapfogalmakkal bocsásson az irodalom további élvezetére – sikerült elérnie. Kifogás kevés: némi egyenetlenség tapasztalható a didaktikai élénkítő eszközök alkalmazása és az elméleti részek elvontsága közt, olykor talán sokalljuk a kitéréseket s szívesebben maradnánk a tárgy mellett. Irodalmi példái, hivatkozásai jók, csak egy tévedést kell megemlítenünk: Aranynak ez a szóképe «ökle csontos buzogánya» nem a farkaskalandnál szerepel, hanem a Miklós és György közti jelenetben; a tévedés lényegtelen, de diákoknak szóló munkában ilyennek sem szabad előfordulnia. A könyv olvasása üdülés: ennyit a stílusáról; mint kísérlet úttörő, célját tekintve azonban nem is lehet kísérletnek nevezni.
