ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Képviselőtársunk nem fogadta el a választ. Megkérdezem az Országgyűlést - hiszen mindenkihez eljutott a pénzügyminiszter úr 586-os számon közreadott 4 és fél oldalas írásbeli válasza -, elfogadják-e a pénzügyminiszter úr válaszát. Kérem most szavazni! Az államtitkárokat, akik nem ülnek a helyükön, kérem, hogy kézfelnyújtással jelezzék, ha elfogadják. (Megtörténik. 108 igen, 57 nem, 19 tartózkodás)
Vissza fogunk térni a kérdésre, a Ház még mindig nem határozatképes. Ebben a kérdésben később újabb szavazást fogok kérni.
Mielőtt a következő interpellációra rátérnénk, szeretném emlékeztetni az Országgyűlést arra, hogy egy házbizottsági határozat értelmében az interpellációkra fordítható időkeretet meghatároztuk. Egyfelől azt, hogy a keddi napokon 14-16 óra közötti időkeretet lehet interpellációkra és kérdésekre fölhasználni, másfelől azt, hogy a képviselőknek az interpelláció szóbeli előterjesztésére - kérem, figyeljenek - 3 perc, a minisztereknek válaszadásra 5 perc, a képviselőknek viszonválaszra 2 perc áll rendelkezésre. Ez annyit jelent, hogy egy interpelláció teljes letárgyalása 10 percet vehet igénybe. Mint ahogyan ez a világ legfejlettebb parlamentjeiben is szokásos, az interpellációra biztosított szóbeli időkeretet ezentúl a leghatározottabban figyelembe fogjuk venni, és annak túllépését sem az interpellációt tevőnek, sem a válaszadónak, sem a viszonválasz-adónak érdemlegesen átlépni nem engedjük. A kérdések előterjesztésére 3 perc, miniszteri megválaszolására ugyancsak 3 perc áll rendelkezésre. Valamennyi képviselőcsoport hozzájárulásával született megállapodásról van szó.
Ezek után rátérünk az interpellációk további folyamára. Ungár Klára képviselőtársunk a FIDESZ részéről interpellálni kíván a pénzügyminiszterhez a honvédségi ingatlanok eladásának ügyében. Kérem Ungár Klárát, adja elő interpellációjának szóbeli előterjesztését.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi