TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Full text search

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az 1990. évi LXXXIII. törvény 13. § (2) bekezdése kötelezte a Kormányt, hogy az önkormányzatok tulajdonába kerülő bérlakásokra, illetve a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó törvényjavaslatot 1991. április 30-ig terjessze a Ház elé.
A Kormány ennek a törvény előírta kötelezettségének a mai napig nem tett eleget. Emlékeztetni szeretném önöket, hogy szeptember 17-én interpelláltam a miniszterelnök úrhoz e tárgyban. A választ adó belügyminiszter úr abban a tekintetben elismerte a Kormány mulasztását, hogy nem kérték az Országgyűléstől a határidő módosítását. Kormánypárti képviselőtársak szavazata is támogatott abban, hogy az Országgyűlés az interpellációra adott választ ne fogadja el, mert egyetértetek azzal az érveléssel, hogy a törvények maradéktalan betartását az állampolgároktól csak akkor követelheti meg a Kormány, erre akkor van erkölcsi alapja, ha a törvények előírásainak maga is maradéktalanul eleget tesz.
Az el nem fogadott interpellációra adott válasz óta eltelt két hónap alatt a törvényjavaslat beterjesztése továbbra sem történt meg, ugyanakkor változatlanul nem terjesztett elénk a Kormány határidő-módosítás iránti javaslatot sem. Ezért a mostani törvénymódosítási javaslatommal megoldani kívánom azt a fölöttébb kínos helyzetet, hogy a Kormány e tekintetben 1991. április 30-a óta törvényt sért.
Az interpellációm egyik kérdése arra is irányult, hogy konkrétan mit kíván tenni a Kormány, hogy hasonló eset ne forduljon elő. Kérdésemre akkor sem kaptam választ, a konkrét ügyben sem történt azóta intézkedés. Ezért úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg a Kormány az apparátusában nem talál megfelelő szervet vagy felelős személyt, aki a törvények által a Kormány számára kötelezően előírt határidőket számon tartsa, és ha a Kormány e határidők betartásában bármi okból akadályoztatva van, illetve előkészítése a Kormány nevében a határidő módosításának előterjesztését nem teszi lehetővé, addig innen, ellenzéki padsorból felvállalom, hogy úgy, mint most, a továbbiakban is minden esetben pótolni fogom a Kormány mulasztását. (Zaj.)
A kivételes eljárást az indokolja, hogy az előttünk álló nagy feladatok között ne terheljük ebben az egyszerű kérdésben a plenáris ülést. A határidő elmulasztásának okairól és következményeiről pedig reményeink szerint az el nem fogadott interpellációs válasz kapcsán lesz majd mód vitázni. A sürgősséget a majdnem hét hónapja fönnálló törvénysértő állapot megszüntetése indokolja, hiszen az Országgyűlés mint a végrehajtó hatalom, a Kormány ellenőrző szerve ehhez a törvénysértő helyzethez még hallgatólagosan sem asszisztálhat.
Remélem, hogy a kormánypárti képviselőtársaim is megértik, hogy ez az előterjesztés a konkrét ügyön túl jelzés értékű is, és ezért támogatni fogják. Az ügy további konzekvenciáit levonni nem az én feladatom. Köszönöm szépen. (Taps bal oldalról.)
Határozathozatal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi