SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Igen, Elnök Úr, köszönöm szépen, azt hiszem, kötelességem.
Először is nagyon örülök a pozitív fogadtatásnak. Másodszor hálás vagyok azért a munkáért, amit a bizottságokban alkotó munkaként végeztek képviselőtársaim. Köszönöm azokat a módosító indítványokat, amik még jobbítottak a törvénytervezeten.
Néhány általános megjegyzést hadd mondjak. Pontosnak tarthatjuk Becker Pál és mások kalkulációit ennek a nyereségadó-kihatásairól.
Egyetértek Kuncze Gáborral, amikor azt mondta, hogy sok minden hiányzik a jogi intézményrendszerből. Lehet, hogy jobb lett volna összevárni, és hogy optimálisabb volna együtt tárgyalni a számviteli és adótörvényeket, de hát a számviteli törvénynek éppen azért, mert nagy a felkészülési ideje, örülök, hogy megadta a kiutat, hogy behozható és a Parlament elé terjeszthető és megszavazható.
Egyetértek Vincze Kálmánnal is, aki azt mondta, hogy több minden törvény megalkotása szükséges ehhez. Itt csak azt szeretném jelezni, hogy erőltetett munka folyik minden törvény előkészítésében.
Egyetértek Békesi Lászlóval abban, hogy nagyon hasznos lenne, hogyha túlpolitizált közéletünkben ilyen jellegű szakmai viták történhetnének, és a Parlament is minél több ilyen jellegű törvényalkotást tudna megvalósítani, és úgy gondolom, hogy ezért mindent meg fogunk tenni.
Egyetértek azokkal az aggályokkal is,amelyek a nyereségadó kérdéskörével kapcsolatosak, és az átmeneti szabályozás valószínűleg azokra a jogos kérdésekre meg fog felelni, amiket Békesi László feltett.
És végül a konkrét módosító indítványok támogatásaként elhangzottakra, épp a rendkívüli eljárás miatt engedjék meg, hogy a törvény szavazása során támogatásommal vagy elutasítással válaszoljak.
Végül pedig hadd köszönjem meg innen a Házból azoknak az előkészítőknek a munkáját, azoknak a szakértőknek a munkáját, és elsősorban a Pénzügyminisztérium szakapparátusának a munkáját akiknek köszönhetően egy ilyen törvényt tudtunk letenni a Ház elé. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi