ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kuncze Gábor, Hack Péter és Haraszti Miklós sürgős tárgyalást kérve nyújtottak be önálló indítványt a rádióról és a televízióról 13773-as számon. Erre is vonatkozott az előbbi indokolás.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javasolom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 125 nem szavazattal, 100 igen ellenében, 35 tartózkodás mellett nem adta meg az önálló indítványnak a szükséges támogatást.
Tisztelt Országgyűlés! Nagy Tamás az Agrárszövetség részéről, Juhász Pál, Kis Zoltán és Kertész Zoltán a Szabad Demokraták Szövetsége részéről önálló indítványt nyújtottak be a földadóról szóló 1991. évi LXXIX. törvény módosítására a 13658-as számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim.
Megkérdezem az előterjesztőket, igen, már látom a jelzést (Dr. Kis Zoltán jelentkezik.) , Kis Zoltán a Szabad Demokraták Szövetsége részéről kívánja indokolni az önálló indítványt. Képviselő urat illeti a szó.
Felszólaló: Dr. Kis Zoltán (SZDSZ)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi