DR. VASS LAJOS

Full text search

DR. VASS LAJOS
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Úr! A Fővárosi Főügyészség által az ősz folyamán elvégzett vizsgálatot, annak eredményét írásos formában mind az MMK alapítói, mind pedig annak kuratóriuma megkapták. Ilyen esetekben a jelentés konkrét intézkedési javaslatokat fogalmaz meg, amelyeket a címzetteknek meg kell tenniük annak érdekében, hogy a törvényességi vizsgálat követelményeinek megfeleljenek, és a szabályszerű működést teljes egészében megvalósítsák.
Az alapítók számára megfogalmazott intézkedési javaslatok az alapítói okirat újabb módosítását igénylik. Ezek a javaslatok a szakkollégiumok és a kuratórium viszonyára, az iratbetekintés rendjére, szabályozására, valamint az összeférhetetlenségi szabályok pontosítására vonatkoznak. A most előkészítés alatt álló alapítóokirat-módosítás figyelembe veszi mind a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, mind pedig a Fővárosi Főügyészség megállapításait, illetve az összeférhetetlenség kérdésének javasolt új szabályozását, amely egyébként várhatóan napokon belül, a mozgóképtörvény módosításakor a tisztelt Ház asztalára kerül.
(17.30)
Az ügyészségi jelentésben foglalt hiányosságok közül néhányat már a vizsgálati jelentés közzétételének idejére pótolt a közalapítvány.
Ami a filmszakmai vagyon, konkrétan a Mafilm Rt. és a Magyar Filmlaboratórium Kft. kezelésének kérdését illeti, a kormány és a filmszakma olyan megállapodást kötött, közöttük olyan megállapodás született, hogy a hazai infrastruktúra ne kerüljön azonnali privatizációra. Ebben az esetben ugyanis nagy eséllyel jutna olyan pénzügyi befektető tulajdonába, aki nem föltétlenül csupán filmszakmai célokra fordítaná azt. Vagyis a szakma mindenképpen olyan tőkebevonásban, azaz privatizációban érdekelt, ahol a lehető legnagyobb mértékig veszik figyelembe a hazai filmesek érdekeit.
Mivel ma egyetlen olyan állami intézmény van, amely magában foglalja a filmes társadalmi szervezetek teljes képviselő-garnitúráját is, ezért az a döntés született, hogy a privatizációt ennek az intézménynek az irányításával, ugyanakkor állami kontroll mellett kell megvalósítani.
Ami a konkrét kérdést illeti, az MMK a jelentésekben megfogalmazott mulasztásokat orvosolta, illetve az alapító okirat módosítását igénylő intézkedések végrehajtása folyamatban van. A vagyongazdálkodásra vonatkozó garanciát pedig az a kormányhatározat, illetve az ezt követő vagyonátruházási megállapodás fogja jelenteni, amely pontosan tartalmazni fogja a vagyonátadás (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) részletes feltételeit, meghatározza azon döntési ügyköröket, amelyekben csak állami jóváhagyás mellett hozhat döntést az MMK.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet, köszönöm a türelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi